33. rész. Inkább megyek.

-          Hol vagy te húsz perc múlva? – vonta párját kérdőre Lina.

-          Tomnál.

-          Minek? Ilyenkor?

-          Ne vitázz.

-          De vitázok. Este fél tíz van, és te lelépsz piálni Tommal.

-          Apropó mit csináltál te Tomnál, amiért azt üzeni, hogy mehetsz át rendet rakni?

-          Mikor jössz haza? – pislogott Lina lehengerlően és adott egy apró puszit szerelme szájára.

-          Imádlak.

Reggel már elég korán fent voltam. De jól is jött. Arra gondoltam, lakótársaim még ilyenkor úgy is alszanak, így szabadon elterülhetek a kádban egy nagy bögre kávé kíséretében. A terv legalábbis ez volt. A kávé lefőtt, előkaptam a törölközőm, a papucsom és a nesszeszerem. Nos, ezek mind kiestek a kezemből, mikor próbáltam a fürdőszoba ajtaját minél előbb, de minél hangtalanabbul visszacsukni. Ugyanis mikor benyitottam a szemem egyből a zuhanyra tévedt, ahol is drága lakótársaim egymásba fonódva tusoltak. Tusoltak is.

Kínos. Jó lenne már egy saját lakás, amiben csak én lakom, ahol a fürdő csak az enyém, nem nyitok Georgra, nem nyitok a turbékoló párra, és nem nyit rám Tom, hogy most azonnal szexelni akar.

Úgy döntöttem, mivel nem is igazán volt más választásom, hogy a fürdésből egy gyors zuhany lesz, amint felszabadul a hely. Addig pedig kiültem a kávémmal a teraszra és elszívtam egy jóleső reggeli cigit, amit ezúttal nem kellett dugdosnom Tom elől.

-          Jó reggelt. – lépett ki mellém Gustav derekára csavart törölközőben.

-          Hű de kisimultak az arcvonásaid.

-          Szia! – örült nekem Lina is, mikor a saját kávéjával csatlakozott.

-          Jó reggelt. – viszonoztam valamivel kevesebb örömmel.

-          Mi bajod?

-          Semmi.

-          Ránk nyitottál. – esett le neki.

-          Semmi gáz. Egy ideig nem alszom majd nyugodtan és elment az étvágyam is, de túlélem.

-          Na jó, zárjuk az ajtót. Elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül. – szabadkozott Gustav.

-          Vagy a jóreggelt szexet a szobátokban zavarjátok le. – okoskodtam.

-          A kávé utánit a teraszon szoktuk. – puszilt bele Lina nyakába Gustav.

-          A lefekvés előttit pedig a vendég szobában. – szívatott tovább Lina.

-          Na menjetek a francba. – pattantam fel és elnyomtam a cigim a hamutálba.

-          Jaj ne már. Ígérem figyelembe vesszük, hogy itt vagy. – nevetett barátnőm.

-          Igazán köszi. És most ha nem haragszotok megpróbálok úgy letusolni, hogy ne érjek semmihez.

Mikor már felöltözve indulásra készen kerestem a slusszkulcsomat a nappaliban, ezek még mindig ott ücsörögtek a teraszon. Lina Gustav ölében.

-          Na én megyek, ti csak lébecoljatok még.

-          Mikor jössz?

-          Nem tudom. Időre kell jönnöm?

-          Dehogy. Viszont ma jönnek vacsorára Gustav szülei.

-          Akkor én ebből kimaradok.

-          Dehogy. Gyere. Bírni fogod őket. – fűzött Gus.

-          Nem tényleg. Megvacsizok odabent.

-          Rendben. De ha meggondolnád magad, szólj, úgy készülök.

-          Oké. Na sziasztok. Ja és még valami.

-          Mi volna?

-          Mikor jár nálatok a takarító? Csak hogy mikor rakjam ki a szennyest.

-          A takarító itt van. – mutatott magára Lina.

-          Ne már. Te tartod rendben az egész házat?

-          Mint egy normális nő.

-          Hé! Én sokat dolgozom és nincs időm ilyenekre.

-          Ilyenekre, mint berakni a ruhát a mosógépbe és megnyomni egy gombot? – gúnyolódott.

-          Sosem kellett magamra mosnom.

-          Most sem. – mosolygott.

-          Köszi. Ott van az ágyon a tegnapi ruhám és légy szíves a nadrágot ne vasald ki, baromi kényelmetlen tud lenni tőle.

-          Na húzzál dolgozni.

-          Oké. Puszi. – adtam neki egy cuppanóst az arcára és már le is léptem.

Én nyitottam. Sem Matt, sem Georg nem volt még ott. Matt hívott is pár perc múlva, hogy hozzon-e reggelit, mert épp a pékségbe tart és eközben Georg is beért.

-          Matt várj egy kicsit. Kérsz valami reggelit? – fordultam Georg felé, akire látszólag ráfért egy óriási adag kávé és némi szilárd táplálék.

-          Bármit. – felelte.

-          Akkor hozz a szokásos válogatásból kétszer annyit, mint szoktam. --- Köszi.

Letettem, Georg pedig hátrament a kapcsolótáblához és felkapcsolta a kirakat világítást, majd a belső fényeket is.

Vártam, hogy Matt megjöjjön. Nem akartam beszélgetni Georgal. Egyáltalán kettesben sem akartam lenni vele. De úgy tűnt, ő sem nagyon velem. Oda tipegett a kávéautomatához, két adagot egy bögrébe öntött, majd megfogta a hamutálat és kiment vele az üzlet elé. Egy szó nélkül, még csak rám sem nézett.

Nem mentem utána. Miért mentem volna? Inkább elfoglaltam magam. Beültem a pultba, bekapcsoltam a pénztárgépet és rendezkedtem egy kicsit.

Hallottam, mikor Matt megérkezett és köszönt Georgnak.

-          Helló.

-          Szia.

-          Nem nézel ki túl jól.

-          Nem is érzem úgy magam.

-          Hosszú volt az éjszaka?

-          Túl hosszú.

-          Buli, pia?

-          Á. Csupán csak nem aludtam.

-          Ó akkor egy nő?

-          Mondhatjuk. – felelte, hallatva hanglejtésével, hogy tovább nem óhajt beszélni erről a témáról.

-          Hoztam reggelit. – reagálta le Matt és már terelt is.

-          Kössz.

-          Viki?

-          Bent van.

A reggelizés a következőképpen zajlott. Matt a pultban ülve szokásos helyén, Georg az egyik bőrfotelben az üzlet egy távolibb pontján, én pedig fel-alá mászkálva. Nem igazán alkottunk egységes reggeliző frontot.

-          Felírtam három srác számát is. – jutott Matt eszébe és elővett a farzsebéből egy cetlit.

-          Beszéltél is velük?

-          Igen. Várják a hívásod.

-          Rendben. Szerintem ma le is zavarhatjuk. – Georgra néztem, de ő nem reagált.

Továbbra sem tüntetett ki pillantásával és figyelmével.

Reggeli után telefonálgattam és mind a három srácot behívtam egy-egy különböző időpontra. A legelsővel fél egyre tudtam ledumálni. Dél volt, mikor Georg elbúcsúzott egyik vendégétől, majd odajött hozzánk.

-          Na sziasztok.

-          Elmész? – érdeklődtem.

-          Igen.

-          És a srácok? Nem vagy kíváncsi rájuk?

-          Te dolgod.

-          A társam vagy.

-          Én tudom.

-          Én is. Úgyhogy hagy ne könyörögjek. De ha más dolgod van, persze menj csak.

Egyenesen a szemembe nézett. A tekintete lehengerlő volt. Nehezen álltam.

-          Inkább megyek. – döntötte el pár hosszú pillanatnyi csend után.

-          Rendben. – zökkentem vissza a földre, a valóságba. – Akkor szia. – köszöntem el és elvonultam egy a bolt hátsó részében ácsingózó vendég felé.