35. rész. Hol aludt?

-          Mondjad. – vette fel Gustav a telefonját.

-          Jó reggelt. Mi a terved ma estére?

-          Hát ünneplünk.

-          Mit?

-          Este eljegyeztem Linát.

-          Hogy mi?

-          Bizony. Nem akartam előre szólni, mert féltem, hogy valaki elszólja magát, ismerve ezt a társaságot.

-          Gratulálok haver!

-          Na. Azt hittem majd azzal jössz, mekkora barom vagyok.

-          Tényleg, Viki mit szólt?

-          Még semmit.

-          Hogyhogy?

-          Nem aludt itthon.

-          Mi van? Hol aludt?

-          Fogalmam sincs. Nem tartozik nekem beszámolóval.

-          Lina sem tudja?

-          Nem tudom. Nem foglalkoztam annyira a dologgal.

-          Azért igazán megkérdezhetnéd. Eléggé kíváncsi lennék rá.

-          Kérdezd meg tőle.

-          Dehogy. Nem hívom fel.

-          Be vagy sértődve?

-          Megkért, hogy ne keressem pár napig.

-          És te be is tartod?

-          Látod.

-          Hát jó. Na épp most érkezett be a kocsija a ház elé.

-          Szerinted valami pasival volt?

-          Honnan tudjam? Ne tőlem kérdezd, mondtam már.

-          Na jó. Majd beszélünk.

-          Szia. – tették is le.

-          Sziasztok! – léptem be az ajtón.

-          Szia. Lina még alszik.

-          Csak átöltözöm és megyek is dolgozni.

-          Most beszéltem Tommal.

-          És?

-          Kíváncsi volt, hol aludtál.

-          Elmondtad neki?

-          Nem gondoltam, hogy nem lehet.

-          Egy barátnőmnél voltam egyébként.

-          Nekem nem tartozol beszámolóval.

-          Köszönöm. De nincs titkolni valóm.

-          Nekem sincs, úgyhogy most már elmondhatom mi történt itt tegnap.

-          Na mesélj.

-          Megkértem a barátnőd kezét.

-          Hogy mi?

-          Ugyanezt kérdezte Tom és ugyanilyen visongó hangon.

-          Meglepett.

-          Hát őt is.

-          Sírt mi?

-          Igen. – vallotta be mosolyogva.

-          Na de mond már, hogy csináltad?

-          Eljöttek a szülei és az én szüleim is. Kint feldíszítettem a hátsókertet, amibe beletartozott egy felirat is. Az állt rajta, ’hozzám jössz?’. Ahogy meglátta visszament a házba, én meg rohantam utána.

-          Imádom.

-          Hitetlenkedett, azt kérdezte, komoly-e vagy csak átverés. És akkor térdeltem le.

-          Letérdeltél?

-          Le én. Kis monológgal is készültem, azt most nem mondom el, ha nem baj.

-          Rávágta, hogy igen?

-          Hát kellett neki pár másodperc, míg levegőhöz jutott aztán igent mondott.

-          Gratulálok. – öleltem át.

-          Köszi. Régóta terveztem már.

-          Ti annyira összeilletek. – engedtem el.

-          Hagy kérdezzek valamit.

-          Bármit, csak közben csinálok egy kávét.

-          Rendben. – jött utánam a konyhába és leült az asztalhoz. – Mi lesz most veletek?

-          Valahogy éreztem, hogy ez lesz a kérdésed.

-          És mi a válaszod?

-          Nem tudom. Hiányzik. Baromira hiányzik. De talán meg leszek nélküle is egy idő után. Inkább, mint újra fátylat borítani a múltra, és várni egy újabb csalódásra.

-          Van valaki más? – kérdezte olyan nézéssel, mint egy igaz barát, aki azt szeretné, ne hazudjak neki, nyugodtan legyek őszinte.

-          Dehogy. – vágtam rá.

Nem lehettem őszinte. De félig azért van benne igazság. Hisz nem Georg az oka, hogy most nem Tommal élek. Annak csakis Tom az oka. Georg csakis arról tehet, hogy nem akaródzik nekem egyből visszarohanni Tomhoz, ha magányos vagyok. Reggel mikor felkeltünk úgy váltunk el, mintha semmi sem történt volna. Felébredtünk, egymásra mosolyogtunk, az óránkra néztünk és mindketten elindultunk haza átöltözni. Valahogy a kettőnk kapcsolata elmélyülni látszik. Tényleg olyan lelkitárs féle. Sokban hasonlít rám és sokkal megértőbb, mint Tom. Ő emberként szeret, ahogy én is őt. Nem úgy ahogy egy nő vonz egy férfit és fordítva. Persze a nemi vonzalom is jelen van elég erőteljesen. De valahogy minden olyan más. Ha nem ő lenne az aki, akkor nem vacillálnék. Megpróbálnám vele elfelejteni Tomot. De így nem. Nem használom ki őt és még dönteni sem tudok. A mérleg két oldala a következő. Az egyik oldalon ott a megbocsátás, az újrakezdés Tommal. A másik oldala, ami most kicsit maga felé billenti a mérleget az újrakezdés, Tom nélkül.

Mikor meghallottam, hogy Lina hálójának ajtaja nyílik, és felénk csoszog a papucsa, kíváncsi voltam. A nyakamba ugrik vajon elbüszkélkedve újdonsült menyasszonyságával?

Nem így tett. Valószínűleg hallotta, hogy ott vagyok, így a konyhaajtóban egyszer csak a keze jelent meg, ahogy a gyűrűsujját illegeti. Pár másodperc elég is volt ebből, így hirtelen megindult és megölelt.

-          Szia édesem. – dünnyögte Gustav magának is kikérve a figyelmet, ha már ő okozta ezt a nagy boldogságot.

-          Szia. – mosolygott Lina gyermekded pillantásokkal és szerelme ölébe huppant hirtelen, hogy hosszú, érzelemdús jóreggelt csókkal jutalmazza.

-          Na gyorsan lezuhanyzom, míg el nem értek a jóreggelt szexhez.

-          Jól teszed. – vágta rá Lina, én pedig már mentem is.

Ahogy kijöttem a zuhany alól Lina letámadott, hogy vigyem el dolgozni. Nem nagyon szenvedett magyarázattal, tudtuk mind a ketten, miért akar velem kettesben maradni.

Így ellenérven és nem gondolkodtam, rászóltam, hogy akkor kapkodja magát, és addig megittam végre a kávémat.

Közben pedig volt időm gondolkodni. Most jutott el az agyamig, hogy Tom tud a kis kimenőmről. Arról, hogy nem aludtam itthon. Tartozom neki magyarázattal? Egyáltalán fel fog keresni, hogy adjak? Vagy hívjam fel én őt, megelőzve a vitát? Hallani szeretném a hangját, de nem tudom, hogy képes lennék-e harag nélkül beszélni vele.