36. rész. Meg kellett próbálnom.

-          Szóval? – szegezte nekem kérdését Lina, amint legurultunk a kocsifeljáróról.

-          Szóval mi?

-          Georgal voltál gondolom.

-          Igen. Kisírtam magam aztán aludtunk. Ennyi.

-          Ennyi? Tök természetes hogy az ő vállán sírod ki Tomos sérelmeidet és vele alszol. Tényleg, hol voltatok?

-          A boltban.

-          Bent aludtatok a boltban?

-          Igen. A kanapén.

-          És ha valaki bemegy?

-          Hagyjuk. Nem jött be senki. Egyébként drága jegyesed már elárulta Tomnak.

-          Tudom. De nem gondolta, hogy Georgal alszol, és nem lehet elárulni.

-          Mindegy.

-          Mit mondasz Tomnak?

-          Mit mondanék? Ő elém állt reggel, miután éjjel a mosdóban dugta a részeg picsát? És ezennel hagyjuk is a Tom és én témát.

-          Homokba dugod a fejed és lesz, ami lesz?

-          Figyelj. Tom nem keres, mert betartja, amit kértem tőle. Arra vár, hogy menjek vissza hozzá. Ő az, aki homokba dugja a fejét, és én vagyok, aki megint gondolkodik, akinek számít az, ami történt.

-          Ha Tom tudná, hogy megcsaltad…

-          Elég. Nem tudja. És nem is kell, hogy tudjon róla.

-          Nem fog még egyszer megtörténni?

-          Nem tudom. Nem terveztem az előzőt sem.

-          Dehogynem. – mosolygott.

-          Na jó, hagyjál.

-          Oké, még egy kérdés.

-          Ha Tom felkeres. Mert felfog, miután hallotta, hogy nem aludtál otthon. Akkor mi lesz? Lerázod? Vagy megenyhülsz, mert ő Tom és tuti levesz a lábadról.

-          Gondolod, hogy megkeres?

-          Tuti nem hagyja annyiban. Most berezel, hogy tényleg elveszíthet.

-          Talán. És lehet jobb is, ha ebben a hitben van.

-          Na köszi. – puszilt meg, mielőtt kiszállt a kocsiból.

-          Nincs mit. Egy élmény volt.

-          Ja tényleg. Este nem leszünk otthon. Elmegyünk kettesben ünnepelni.

-          Rendben.

-          Na szia.

-          És Lina.

-          Tessék? – fordult vissza.

-          Gratulálok.

-          Köszönöm. – mosolygott. – Nagyon boldog vagyok.

-          Megérdemled.

-          Te is. Úgyhogy okosan műveld a dolgaidat.

-          Igyekszem.

Ahogy elindultam, bejövő hívás várt a kihangosítón.

-          Tessék?

-          Szia. – szólt bele Bill fáradt hangja.

-          Szia. Hát te?

-          Gondoltam, megkérdem, mi a helyzet kedvenc sógornőmmel.

-          Ez most nem túl aktuális megszólítás.

-          Igaz. Bocs.

-          Semmi baj. Mi újság?

-          Most keltem. Megyek Prágába.

-          Hogyhogy?

-          Üzlet.

-          Értem.

-          A tiéd hogy halad?

-          Nagyon jól.

-          Georgal kijöttök?

-          Egész jól.

-          És milyen az újdonsült jegyespárral lakni?

-          Érdekes. De sokat nem vagyunk együtt otthon.

-          Hogyhogy?

-          Tegnap én nem voltam otthon, ma ők lépnek le.

-          Merre jártál? – érdeklődött, de hallottam a hangján, hogy ez nem is igazán őt érdekli annyira.

-          Bill.

-          Mi az?

-          Bill. – ismételtem jobban hangsúlyozva.

-          Bocs. Meg kellett próbálnom.

-          Semmi baj. Egész ügyes rávezetés volt.

-          Muszáj voltam.

-          Ha az én testvérem volnál, büszke lennék rád.

-          Tényleg, mi lesz most veletek? Ez végleges?

-          Ne haragudj, de mindenki ezzel jön most és egyáltalán nincs kedvem beszélni róla. Fogalmam sincs mi lesz vagy egyáltalán mi van. Most jó ez így. Jobb, mint vele lenni és gyűlölni őt azért, amit tett. Már megint.

-          Szeret.

-          Hagyjuk. Mond meg a bátyádnak, hogy ha akar valamit, hívjon fel. Ne téged hozzon ilyen helyzetbe.

-          Haragszol?

-          Dehogy. Rád nem. Tényleg, vele mész Prágába?

-          Nem jön. Georgal megyek.

-          Georgal? Nem is mondta.

-          Tegnap este találtuk ki. Én nem megyek egyedül, neki meg kikapcsolódásra van szüksége.

-          Értem. Hát jók legyetek.

-          Köszi. Te is. Örülök, hogy beszéltünk.

-          Én nem kevésbé.

-          Na megyek is. Elkezdek pakolni.

-          Rendben.

-          Puszi.

-          Puszi. – köszöntem el és kinyomtam.

Jól elbeszélgettük a bolt felé vezető utat, így ahogy elköszöntem, már parkoltam is a helyemre. Matt és az új srác, már kinyitottak. Nem terveztem ma sokáig itt maradni, így hogy már ketten vannak, de be kell valljam szeretek itt ücsörögni, tenni venni és részt vállalni bármilyen munkából.

Georg nem jött. Viszont felhívott, hogy ezt közölje és megemlítette azt is, hogy elutazik pár napra Billel Prágába. Nem különösebben zavart. Jobb, ha nincs a közelemben állandóan. Csak bezavar a nagy gondolkodásomban. Most úgy is akadt újabb rágódni való. Tom felhívatott engem az öccsével. Ilyet még nem csinált. Kíváncsi. De féltékeny is? Tom féltékeny típus, de valahogy mégis kellően beképzelt ahhoz, hogy azt higgye, valaki elvehet tőle.

Én úgy döntöttem, nem hívom. Viszont ő úgy döntött, nem vár tovább. Az irodában ücsörögtem iratokat rendezgetve, zenét hallgatva, mikor kopogtak.

-          Gyere! – kiabáltam ki.

-          Szia. – lépett be az ajtón.