50. rész. Akkor megyünk.

Sok dolgot nem kellett magamról mondanom Georg nővérének, szinte mindent tudott rólam. Irtó kedves volt, de azért negyed óra folyamatos sokkolás után Georg megkérte, hagyjon minket magunkra.

-          Köszi. – hálálkodtam.

-          Bocs. Néha nem bír magával.

-          Semmi baj. Csak kicsit sok volt így egyszerre.

-          De én már rá is jöttem, mivel engesztellek ki. – csillantak fel gyönyörű szemei és már magamra is hagyott.

Csak néztem magam elé vigyorogva és izgatottan vártam, most mire készül.

Nem sokkal később két hatalmas bögrével a kezében jött vissza.

-          Csak nem? – vettem ki a kezéből az egyiket.

-          Megígértem, hogy bepótoljuk.

-          Kakaó. – néztem bele.

-          Kirúgunk a hámból. – mosolygott tündérien és koccintásra tartotta bögréjét.

-          Hát akkor egészségünkre. – koccintottam, és mint egy kisgyerek úgy örülve a tejecskémnek húztam meg a bögre tartalmát.

Ezzel újra megmosolyogtattam partnerem. Úgy látszik, ő állandóan mosolyog, mikor velem van. De én is. Önkéntelenül ül ki az arcomra a jókedv és a boldogság. Nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott, csak sodródok és minden fantasztikus.

-          Tom az. – zökkentett ki ezzel a kijelentésével ábrándozásomból és a telefonját mutogatta felém.

-          Nem akarok beszélni vele.

-          Na jó. – vette fel. – Helló haver.

-          Szia. Hol vagytok?

-          Már jövünk hazafelé. Megálltunk a nővéreméknél, bekapunk valamit.

-          Jól van, mi már ettünk. Viki?

-          Nem akar veled beszélni, azt mondta.

-          Ez az állandó hiszti. Na mindegy. Kössz haver, nagyon hálás vagyok, hogy elvitted.

-          Nem szükséges. Nemsokára hazaszállítom.

-          Köszi. Na csá.

-          Szia. – tette le.

-          Bocs, hogy rád hárítottam. – kértem elnézést egyből.

-          Semmi gond. Viszont megint rá kellett jönnünk egy fontos dologra.

-          Még pedig?

-          Neked ott van Tom. Úgyhogy együnk és menjünk.

-          Nem akarok hazamenni még. Most olyan jó így.

-          Kérlek Viki, ne nehezítsd meg. – fogta meg a kezem az asztal felett. – Veled vagyok kettesben és minden tökéletes. Aztán te hazamész a legjobb barátomhoz én pedig egyedül kínlódok tovább. Mi értelme?

-          Sajnálom. – húztam el a kezem. – Igazad van, menjünk. Most. – álltam fel és megindultam a kijárat felé.

-          Várj már. – jött utánam és elkapta a kezem, hogy maga felé tudjon fordítani.

-          Georg én ezt nem direkt csinálom! Nem tehetek róla, nem akarlak bántani, csak szeretek veled lenni és nem gondolni semmi másra. Veled minden olyan rohadt egyszerű és egy pillanat alatt bele tudok kényelmesedni. Sajnálom. – könnybe lábadtak a szemeim, miközben őszintén ecseteltem, amit jelen pillanatban érzek.

Könnyedén helyezte mindkét kezét a tarkómra és a szemembe nézett.

-          Tudom. – suttogta, majd olyan gyengéden csókolt, mint még soha senki ezelőtt. – Gyere, hazaviszlek. – fogta meg a kezem, én pedig csak nagyokat pislogtam rá.

Nem beszéltünk már hazáig. Én kiöntöttem a lelkem egy darabját, ő pedig megértett és ezt egy csókkal pecsételte. Nem kellett több szó.

-          Köszönöm. – fordultam felé, mikor megérkeztünk a házunkhoz.

-          Jó éjt. – simogatta meg a kézfejem. – És miattam ne aggódj. Örülök, hogy vagy nekem, még így is.

-          Akkor elutazunk a hétvégére?

-          El szeretnél?

-          Nagyon. – bólogattam.

-          Akkor megyünk.

-          Szép álmokat. – adtam egy puszit az arcára, ő még egyszer utoljára rám villantotta szabályos fehér fogsorát és már ki is pattantam a kocsiból.

Le kellett valahogy vakarnom a vigyort a képemről, mielőtt bemegyek, így megkerültem a házat és leültem a hintaágyba elszívni egy cigit.

Gondolhattam volna rá, hogy Tom hallotta érkezésünket. A cigim felénél jártam, mikor odajött.

-          Adsz tüzet?

Válasz helyett inkább magam mellé dobtam az öngyújtót. Leült mellém és rágyújtott.

-          Ne haragudj. Tudom, hogy barom voltam, mindig az vagyok. Későn gondolkodom, ennyi az egész. Nem kellett volna elvinned Alexet.

-          Azért annyira nem ellenkeztél.

-          Mire kiértem a házból Georg már el is vitt titeket.

-          Hagyjuk. Alex már nincs itt, nem is jön többé, megnyugodhatsz.

-          Nyugodt akkor lennék, ha nem haragudnál rám.

-          Akkor erre még várj egy picit.

-          Türelmes ember vagyok.

-          Hétvégén nem leszek itthon. – nyomtam el a cigimet és felálltam.

-          Hol leszel?

-          New Yorkba megyünk Georgal egy Hard Rock aukcióra. Na jó éjt. – indultam tovább.

Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Hosszú percekig álltam ott és nagyon jól esett. Felvettem a hálóruhaként szolgáló topom és tangám, majd bebújtam az ágyba, ahol épp Tom tévézett ülve.

Elfordultam, betakaróztam és már nem óhajtottam tovább beszélgetni vele.

-          Jó éjt baba. – puszilta meg a vállamat.

Reakció nélkül próbáltam tovább aludni.

Reggel hívott a nővérem, hogy indul a gyerekért. Negyed órás fejmosást kaptam, mikor közöltem, hogy a gyerekét anyuéknál tudja átvenni. Azt mondtam, nem bírtam vele és időm sem volt foglalkozni vele, mert sok a munkám. Eszem ágában nem volt elbüszkélkedni azzal, hogy igazából Tom miatt vittem el innen. Felelőtlen voltam, megbízhatatlan és egy olyan húg, aki nem hajlandó megtenni egy ilyen apró szívességet. Na ekkor borult ki a bili és közöltem vele, hogy egy két és fél éves gyerek három napos felügyelete korántsem sorolható az apró szívességek kategóriájába. Sikeresen összevesztünk, majd rámrakta a telefont.

-          Fantasztikus.

-          Úgyis megenyhül. – ült le mellém Tom az ágyba.

-          Nem érdekel. – pattantam fel. – Indulnom kell. Sok dolgom van még ma, ha holnap utazni akarok.

-          Mennyi időre mentek?

-          Szerintem vasárnap már jövünk is. Szombat este lesz az aukció.

-          Hiányozni fogok. – szólt utánam és hallani lehetett a hangján, hogy enyhüléskérő mosoly ül az arcán.

Tudtam, ha hátranézek, képes levenni a lábamról. És ezt ő is nagyon jól tudta. Utánam jött hát és hátulról átkarolta a derekamat.

-          De te is nekem. – suttogta és belepuszilt a nyakamba.

-          Nem tudnál mindig ilyen lenni?

-          Igyekszem. – puszilgatott tovább.

-          Mennem kell.

-          Csak van még egy fél órád.

-          Tudod, hogy ez nem fél óra lenne.

-          Gyors leszek és lényegre törő. – csúsztatta kezét a bugyimba, ahol egyből olyan pontot talált, amitől az egész testem melegség járta át.

-          Nem is tudom. – sóhajtottam izgatottan.

-          Dehogynem. – fordított meg és szenvedélyesen megcsókolt.