54. rész. Nem szabadna…

A városi kis túránk elég kimerítő volt. Rengeteg képet készítettem és még egy-egy arra járót is megkértünk fotózzon le minket. Fagyiztunk, hot-dogot ettünk, minden érdekes dolgot megnéztünk, amire kíváncsi voltam. Lejártuk a lábunkat, így mikor idő volt már, hívtunk egy taxit és azzal mentünk vissza a hotelbe.

A szobában felejtett mobilomon egy üzenet várt:

„Baba, téged nem lehet elérni sosem. Remélem minden oké, hívj fel, ha megkapod! Csók”

-          Szia. – szóltam bele, mikor felvette.

-          Na végre. Merre jártál?

-          Körbejártuk a várost. Most meg egy gyors zuhany és megyünk az aukcióra.

-          Telefont miért nem vittél?

-          Elfelejtettem.

-          Na jó.

-          Te mit csinálsz ma?

-          Billel és Andreasszal bulizni megyünk.

-          Értem. – feleltem lehangoltan.

-          Ne kezd.

-          Nem kezdek semmit.

-          De hallom a hangodon.

-          Szerintem jogos.

-          Nem gondoltad, hogy itt fogok dekkolni a négy fal között, csak mert te nem vagy itt, ugye?

-          Attól jobb lesz, ha flegmázol. – ironizáltam.

-          Te egy pasival utaztál egy másik kontinensre. Ha nem Georg lenne, én is magyarázhatnék.

-          Na jó, mindegy. Nincs kedvem vitázni. Cselekedj saját legjobb belátásod szerint. Úgy sem tudom meg.

-          Eszem ágában nincs mással lenni.

-          Eddig mindig előre tervezted?

-          Baba.

-          Na jó. Én megyek, lassan el kell indulnunk.

-          Holnap mikor jöttök?

-          Nem tudom. Az ilyeneket Georg intézi. De majd értesítelek.

-          Kössz. És ne morogjál, bízz bennem.

-          Oké.

-          Na szia.

-          Szia. – tettem le.

Ha nem Georg lenne… ha Tom tudná, hogy senkivel kapcsolatban nem kéne annyira aggódnia, mint Georgal...

Az aukció egész jó volt, habár nem vettünk semmit. Hamar rájöttem az igazságra. Igazából egyikünk sem az aukció miatt jött ide. Inkább azért, hogy együtt lehessünk, vigyázó tekintetek nélkül. Persze ezt nem mondtuk ki, de nyilvánvaló volt. Holnap hazamegyünk, és mindketten úgy tekintünk majd vissza erre a hétvégére, mint egy kellemes kiruccanás, ahol közelebb kerülhettünk ismét egymáshoz.

Igazából épp a foglalt székeinken ültünk egymás mellett, mikor erre rájöttem. Arra, hogy holnap hazamegyünk és vége. Ahelyett, hogy a ma estét is kettesben töltenénk, bulizni megyünk az exével. Zavar. Nem akartam én szexelni, nem akartam megint megcsalni Tomot. Csak jól érezni magam, mint tegnap éjjel. Beszélgetni és kettesben lenni. De mikor kiléptünk a Hard Rock épületéből, ő rám nézett és tündérien kikérte az én véleményemet is még utoljára:

-          Na, van kedved bulizni menni?

-          Mehetünk. – vágtam rá.

Tom nem szokott ilyen lenni. Ha valahova el akar menni, vagy megyek, vagy megy nélkülem. Ennyi. Sosem kéri ki valamiről kétszer egymás után a véleményem, mindig az elsőre hagyatkozik még akkor is, ha úgy gondolja, nem az az igazi.

Telefonált egyet és hívott egy taxit, ami elvitt minket az ominózus szórakozóhelyre. A bejárat előtt egy nálam jóval szőkébb, jóval nagyobb mellekkel és jóval kevesebb anyagból összerakott ruhával rendelkező lány ugrott Georg nyakába és egy szájra puszival köszöntötte.

Első reakció, amit szinte láttam magam előtt, hogy visszakézből egy olyan pofont osztok ki neki, amitől még holnap is szédülni fog.

Második reakció, elkapom Georg kezét, magamhoz húzom és megmutatom a lánynak, hogyan kell megcsókolni őt úgy igazán.

Harmadik reakció lépett életbe.

-          Ő itt Viki, Viki, ő pedig Alex.

-          Szia. – ölelt meg unszimpatikusan nyomulósan Alex.

-          Helló. – nyögtem szorításában.

Alex beriszálta magát a klubba, Georg pedig előre engedett és utánam jőve követtük őt. Nem volt kedvem bulizni, viszont úgy éreztem, jobb hogy eljöttem, és nem hagytam Georgot nélkülem idejönni. Így látom, mit művel ez a látszólag minimális gátlásokkal rendelkező lány.

Bőven volt mit megbeszélniük… volt még ott pár ismerősük, de valahogy nem igazán ment az oldódás. Főleg akkor, mikor Alex a következő mondattal állt elő és mindezt úgy, hogy épp a mosdóból visszatérve – nyilván az orrát púderezte… - rajtam hajolt át.

-          Georg, táncoljunk.

Georg rám nézett, ahogy a felkérés eljutott az agyáig.

-          Menj csak. Elleszek én itt. – felálltam, hogy ki tudjon mászni Alexhez.

-          Biztos? – súgta a fülembe.

-          Menj már. – toltam el magamtól, pedig legszívesebben megragadtam volna, hogy a hotel szobámig húzzam, ahol magunkra is zárom az ajtót.

Alex bizonyult gyorsabbnak. Megfogta Georg kezét és már el is tűntek a szemem elől.

Innentől már tettetni sem tudtam a jókedvet. Nevetségesnek éreztem ezt az egészet, de nem tudtam türtőztetni magam.

Mikor felálltam, hogy én is elmenjek a mosdóba, át kellett sétálnom a táncoló tömegen. Ahogy megláttam őket elöntötte a düh az agyamat. Ahogy táncoltak, az egyáltalán nem baráti volt. Féltékeny fúriának éreztem magam egy pillanat alatt és egyáltalán nem érdekelt, ki mit szól ehhez. Odamentem hozzájuk.

-          Én most lelépek. – szóltam hangosan Georgnak.

-          Hova mész? Ne menj.

-          El. Sziasztok. – indultam is tovább.

-          Várj már, hova mész? – sietett utánam.

-          A szállodába. Mégis hova mennék?

-          Ne menjek?

-          Maradj csak, te jól érzed magad. – elfordultam, és mentem is.

Az első taxit leintettem és a szállodához vitettem magam. Kiszálltam és már csörtettem is fel a szobámba. Arra nem volt időm, hogy a szobában fel-alá járjak legalább egy kört duzzogva, már kopogtak is.

-          Mi az? – nyitottam ajtót és aztán megláttam őt. – Szia.

-          Mi bajod?

-          Semmi.

-          Hisztizel? – kérdezte vigyorogva.

-          És ha igen?

-          Mert féltékeny lettél?

-          Ennyire még talán soha nem voltam féltékeny és ez rohadtul idegesít.

Meghökkent őszinte és kelleténél talán hangosabb válaszomon és csak nézett rám kikerekedett szemekkel.

-          Most jól leégettem magam előtted. – tértem kicsit észhez.

-          Tetszik. – suttogta és közelebb lépett hozzám.

-          Mi?

-          Te. Úgy ahogy vagy.

-          Ne legyél már ilyen! – hátráltam.

-          Milyen?

-          Ilyen megértő és jó fej és szexi ebben az idétlen ingben. – soroltam.

Nem szórakozott tovább velem, elkapott és megcsókolt. Szenvedélyesen, úgy ahogy még nem tette ezelőtt. Egy pillanat kellett, hogy magamhoz térjek a kábulatból, és már csimpaszkodtam is a nyakába, hogy visszacsókoljak. Felkapott az ölébe és az ágyhoz cipelt. Lerakott, hanyatt döntött és felém mászott, hogy újra és újra birtokba vegye ajkaimat.

Csörögni kezdett a telefonom, és mindketten tudtuk nagyon jól, hogy ki az.

-          Ezt nem szabadna megtennünk. – jelentette ki két csók között szuszogva.

-          Tudom. – kapaszkodtam bele ingjébe és egy mozdulattal szabadítottam meg tőle.

-          De mégis megtesszük. – folytatta a magyarázást, és már bujtatott is ki pánt nélküli felsőmből.

-          Nagyon úgy tűnik. – feleltem és megcsókoltam éreztetve vele, hogy több szót már nem óhajtok váltani.