67. rész. Még le is térdelek.

-          Terhes vagyok. – suttogtam lehajtott fejjel.

-          Tessék? – szinte visítva kérdezte.

-          Terhes vagyok.

-          De hát. De mióta? Honnan tudod? Te ittál tegnap is és…

-          Kérlek. Halkabban.

-          Tom tudja?

-          Dehogy! És nem is fogja. Nem tartom meg.

-          Mi van? Elveteted?

-          Nem értheted.

-          Akkor magyarázd el! – kiabálta.

-          Nem készültem fel egy gyerekre, és nem is tudnám kivel felnevelni. Tom nem tervez közös jövőt velem és még az sem biztos, hogy az övé.

-          Na ne.

-          De. – bólogattam.

-          Mióta?

-          Kicsit több, mint egy hónapja.

-          Neked viszonyod van Georgal és lehet, hogy tőle vagy terhes?

-          Lina, halkabban már az isten szerelmére.

-          Na nem. Ebből elég.

-          Miből?

-          Megint ezt csinálod. Te vagy a középpontban mindig. Ez az én napom, nem hiszem el, hogy el akarod venni tőlem.

-          Tessék?

-          Nem tudtál volna várni a bejelentésével?

-          Lina nem hallottad? Nem akarom bejelenteni. Nem fog róla tudni senki.

-          Na jó, hagyj békén.

-          Most mi van?

-          Mi van? Az van, hogy átvertél, hazudtál nekem és most megint tőlem várod, hogy oldjam meg a problémád és sajnálgassalak a saját esküvőm napján. Ez vagy te! – kiabálta és már csapódott is be maga mögött az ajtó.

Iszonyatos erővel vágtam falhoz a kezemben lévő kis csokrot, ami cafatokra hullott.

Végre elmertem mondani, amit már két napja titkolok és próbálok úgy tenni, mintha nem is lenne igaz. Azt hittem, ha neki el tudom mondani, majd segít. De most még jobban egyedül vagyok a problémámmal. Van egy legjobb barátnőm, aki tudomást sem akar venni rólam, van egy párom, akinek ha elmondanám, már sarkon is fordulna, hogy kirohanjon a világból és van egy szeretőm, aki nem is lehetne, és bele sem akarok gondolni, mi lenne, ha tőle lenne a gyerek. Elegem van. Nagyon elegem.

Megpróbáltam összeszedni magam, mert tudtam, pár perc múlva Georg és én jelentjük be a nagyteremben az újdonsült házaspárt, hogy megkezdődjön a mulatság.

Megtöröltem az arcom, helyreráztam elkenődött sminkem és már mentem is.

-          Na végre. Nem tudtam, hol vagy. – fogadott Georg az ajtónál.

-          Bocs.

-          Baj van?

-          Nincs.

-          Sírtál. – vette arcomat a kezébe.

Ettől még jobban összeszorult a szívem és a könnyelválasztás ismét elindult.

-          Kicsim, mi van? – ölelt magához.

-          Majd később elmondom, jó? – szipogtam és óvatosan eltoltam őt magamtól. – Ezt nem kéne.

-          De nincs nagy baj, ugye?

-          Ahogy vesszük. – mosolyogtam el magam kényszeresen.

-          Itt vagyok, tudod. – törölte le az arcomon végigfolyt könnyeket végig a szemembe nézve.

-          Tudom. És köszönöm.

-          Na itt vagyunk. Meg van Lina is. – jött oda Gustav Linával kézen fogva. – Viki, baj van?

-          Dehogy. – feleltem és Linára néztem. – Minden a legnagyobb rendben.

Georg a karját tartotta, én pedig belé karoltam és bementünk az ajtón. Megböktem Georgot, jelezvén, hogy inkább most ő beszéljen és szerencsére ezt meg is értette egyből.

-          Kedves vendégek! – kért szót előbb. – Köszönöm, hogy mind eljöttetek, egyetek, de főleg igyatok és érezzétek jól magatokat! Mi kaptuk a megtisztelő feladatot, hogy bemutassuk nektek Mr. és Mrs. Schäfert! – mutatott az ajtó felé, ahol a friss házaspár belépett, hogy állva tapsolhassák őket a meghívott vendégek.

Jó kis buli volt… Georg nem foglalkozott velem, eleget téve kérésemnek, hogy ne faggasson. Lina rám se nézett, irtó dühös volt, amiért terhes merek lenni egy időben az ő esküvőjével. Tomot a szertartás óta nem láttam, valahogy mindig máshol van, mint én. Inni nem iszom, szeretnék józan maradni, és különben is a tegnapi mennyiség bőven elég volt ahhoz, hogy egy ideig mellőzzem az alkoholt egy időre.

Ültem egy félreeső asztalnál, mellettem Lina két munkatársa beszélgetett, de valahogy a hangjuk el sem jutott hozzám. Ültem, a villámmal egy szelet tortával játszadoztam és elgondolkodtam. Még nem fogtam fel, hogy terhes vagyok. Sosem voltam nagy gyerek párti, nem voltam abortusz ellenes, de most valahogy mégis itt van az én hasamban. Talán, ha Tom szeretné, és úgy döntenénk, jó szülők lehetnénk úgy nyolc hónap múlva. De így, hogy még az apa kiléte sem száz százalékos, esélytelen a dolog. Jobb, ha egyikük sem tudja meg soha.

-          Na mi lesz a köszöntőkkel? – lépett oda Georg az ikrekhez. – Még addig kéne, míg mindenki tud összefüggően beszélni.

-          Nekem még innom kell előtte. – kapott le egy arra járó pincér tálcájáról egy poharat Tom.

-          Lámpaláz? – vigyorgott Georg.

-          Olyasmi.

-          Szia hugi. – ült le mellém Anita.

-          Szia.

-          Miért ücsörögsz itt egyedül?

-          Fáradt vagyok. Várom a kávémat.

Ekkor hallottuk, hogy valaki pohárhoz kocogtat valami fémet. A színpadon állt Bill, kezében egy pohár pezsgővel és egy kiskanalat ütögetett hozzá.

-          Egy kis figyelmet szeretnék. – mindenki odanézett. – Tósztot szeretnék mondani. A legjobb barátomra és a feleségére. Sok mindent nem tudok elmondani, igazából csak áradozni tudnék róluk. A legjobb emberek ők együtt, a legjobbat hozzák ki egymásból, és mi csak irigykedve nézzük őket már hosszú ideje. Ma végre már a papírjuk is meg van erről. Lina, gratulálok és tudom, hogy nagyon boldoggá fogod tenni Gustavot. Gus, haver. Vigyázz erre a nőre, mert megfogtad vele az isten lábát. És mivel még hátra van a bátyám, aki jobb az ilyen spontán dolgokban, én be is fejezném mondandóm azzal, hogy szeretlek titeket, sok boldogságot.

Gustav és Lina hálás tekintettel emelték poharukat Bill felé.

-          Huh, hát én jönnék. – vette át a szót Tom.

Azt láttam rajta, hogy izgul, pedig nagyon is jól tudja, mit akar mondani. Jól esik egy embert ennyire ismerni.

-          Soha életemben nem voltam házasság párti, sőt inkább a pár randevús kalandokat részesítettem előnyben. Köszönöm, hogy ti megmutattátok nekem, mit is jelent közös jövőt tervezni. Nem szoktam ilyen lenni, látom rajtatok, hogy azon gondolkodtok, hol van Tom és ki ez a nyálas figura a színpadon. Nos én vagyok az, csak rájöttem egy-két dologra az utóbbi időben. Baba. – keresett a tekintetével. – Meg vagy. – mosolygott. – Mindenki ismeri a barátnőmet, Vikit. Aki egy nagyszerű ember és csodálatos nő. A tökéletes párom.

-          Na ne. – esett le Anitának, mire megy ki a játék, de én meg sem hallottam.

-          Baba sosem ígérgetek előre, de életemben először vagyok ennyire biztos valamiben. Te vagy a nő, akit szeretek, akiért megőrülök, és akivel valószínűleg le tudnám élni az életem.

Minden szem rá szegeződött, és ő elindul lassan az asztalom felé.

-          Legutóbb megakadályoztál, amiért hálás vagyok, de most komolyan gondolom. Szeretlek. – ért oda. – Még le is térdelek.

Könnybe lábadtak a szemeim és csak néztem rá, várva a végkifejletet.

-          A házat nem fogadtad el, de most a nemleges válasz számomra nem válasz. Gondolkodtam, mit mondjak, de szerintem egyértelmű, mit szeretnék. – ekkor zakójának felső zsebéből elővett egy kis dobozt, amit kinyitva egy hatalmas csillogó gyűrű bukkant elő. – Leszel a menyasszonyom, míg meg nem álmodod, hogy szeretnél hozzám jönni feleségül? – kérdezte meg végül, amitől elnevettem magam, miközben szemeimből megindultak a könnyeim.