68. rész. Szeretem őt… és téged is.

-          Mondj már valamit. – fogta térdelve az egyik kezem.

Heves bólogatásba kezdtem, mivel a beszéd nem nagyon ment volna most. Elmosolyodott és láttam rajta, nagy kő esett le szívéről.

-          Gyanítom ez igent jelent.

Továbbra is bólogattam, már én is mosolyogva.

-          Szeretlek. – húzta fel az ujjamra azt a fantasztikus gyűrűt.

-          Én is téged. – öleltem át, ő pedig közben felállt, hogy mégjobban magához tudjon szorítani. – Nagyon szeretlek. – ismételtem és egy szenvedélyes csókkal jutalmaztam.

Csak néztünk egymás mosolygó szemébe, mindkettőnket meghatott ez az egész. Egyikünk sem gondolta volna, hogy valaha megkéri majd a kezem. Körülöttünk tapsolni kezdtek az emberek, Bill pedig odasietett és egyszerre ölelt át minket.

-          Olyan boldog vagyok. – vigyorgott.

Tekintetemmel Linát kerestem, akinek egy arcizma sem rándult, de miután a szemembe nézett, a hátsó ajtó felé fordult, ahol megláttam Georgot távozni.

Kiment a fejemből. Szegény, mit érezhet most? Milyen lehetett neki végighallgatni és nézni, ahogy igent mondok Tomnak? Megszakadt a szívem érte, de nem mehettem azonnal utána. Megvártam, míg beindul a buli újra, fogadtam pár gratulációt, Gustav szoros ölelését, Anita hitetlenkedését, és mikor már végre nem velünk foglalkozott mindenki, már mentem is Georg után. Reméltem, hogy nem megy messze és tényleg így lett. A kis domb mögötti tó partján ült levetett zakóban, kigombolt ingben. Könyökével a térdein támaszkodott, fejét kézfejein pihentette és a földet bámulta.

-          Georg. – ültem le mellé.

-          Most ne.

Hagytam. Csendben maradtam, és ott ültem tovább. Szörnyű kettősséget éreztem. Boldog voltam és még fel sem fogtam teljesen, hogy Tom megkérte a kezem. De itt van Georg, akit elveszítettem, amint igent mondtam.

-          Azért én reménykedtem, hogy velem leszel egyszer. – nézett mélyen a szemembe, amitől éles fájdalom hasított a szívembe.

-          Sosem ígértem.

-          Tudom.

-          Sajnálom. Tényleg.

-          Dehogy. Ne sajnáld.

-          Szeretem őt.

-          Tudom. – hajtotta ismét el a fejét.

-          És szeretlek téged is. – álla alá tettem a kezem, hogy magam felé tudjam fordítani arcát. – De ez amúgy sem mehetett volna így tovább.

-          Csak azt hittem, tovább tart.

-          Sosem gondoltam volna, hogy Tom megteszi.

-          Hát én sem. – sóhajtott. – De szeretném, ha boldog lennél.

-          Nem akarlak elveszíteni.

-          Nem fogsz. Csak adj egy kis időt.

-          Nem tűnsz el?

-          Nem. – nézett újra maga elé.

Nem tudtam már mit mondani neki és láttam rajta, hogy nagyon nehezére esik velem ilyen nyugodtan beszélgetni. Megkerestem kezemmel a kezét és megfogtam. Megszorította és lehajtotta a fejét. Pár pillanat múlva engedett a szorításból, elengedte a kezem. Felálltam és otthagytam.

Szörnyű volt. Ahogy távolodtam tőle, egyre biztosabb volt, hogy már vége. Hirtelen, de egyszer s mindenkorra, vége van. Talán a barátom lesz. Talán marad a munkatársam. Nem tudom. Rettegek attól, hogy egyik pillanatról a másikra kilép az életemből.

-          Szia. – ölelt át hátulról két biztos kéz, amint próbáltam átlépdelni a táncoló tömegben.

-          Szia. – mosolyogtam rá újdonsült vőlegényemre. – Megint mindent összeiszol?

-          Baba figyelj ide. – tette mindkét kezét az arcomra és a szemembe nézett.

Nehézkesen beszélt, néha összeakadt a nyelve, a tekintete üveges volt és ettől talán még édesebben is hangzott minden egyes szava.

-          Mostantól te vagy az egyetlen. Esküszöm neked.

-          Be vagy rúgva.

-          Le kellett öblítenie a stresszt. – veregette őt vállon Bill. – Ne tudd meg milyen stresszben van már napok óta.

-          Azt hitted, nemet mondok? – fordultam újra Tom felé.

-          Megfordult a fejemben. – vallotta be őszintén.

-          Szeretlek. – pusziltam meg.

-          Én is téged kis menyasszonyom.

-          Maradhatunk a baba megszólításnál.

-          Köszi. – vigyorgott, majd magához húzott, hogy újabb szenvedélyes csókot váltsunk.

-          Szobára. – kuncogott mellettünk Bill, de mi csak csókolóztunk tovább.

A táncparkett közepén egymásba fonódva, lassúzva csókolóztunk és mindketten tudtuk, nagy fordulópont ez a kapcsolatunkban. Tom eljutott odáig, hogy megtette ezt a lépést, én pedig igent mondtam. Igent annak ellenére, hogy viszonyom volt a legjobb barátjával. Igent annak ellenére, hogy a szívem alatt hordom valamelyikük gyerekét és készülök titokban elvetetni. Biztos nem fog az életünk hipp hopp tökéletes életté válni, de most már tudom, hogy Tom jövőt tervez velem. Látom rajta, hogy nem csak engem akar lekenyerezni, ezt most ő is akarja végre. És az, hogy Tom Kaulitz úgy döntött, gyűrűt húz az ujjamra nagy nyilvánosság előtt szerelmet vallva, nagyon nagy lépés. Boldog vagyok. És végre azt érzem, hogy boldoggá teszem őt is.

Nagyjából tíz perc múlva Georg is visszatért. Én épp Billel táncoltam, mikor láttam, hogy odamegy Tomhoz.

-          Gratulálok haver.

-          Kössz.

Átölelték egymást. Az én szememmel nagyon bizarr kép volt ez és Linára nézve ugyanezt láttam rajta is.

Nagyon jó buli volt, jól éreztük magunkat. Nem mentem oda Linához, de azért figyeltem őt. Tudni akartam, hogy haragja ellenére jól érzi magát ő is. Boldog volt, látszott rajta. Büszke feleségként bulizott és végre kiadta magából azt a stresszt, ami az utóbbi egy hónap szervezés alatt felgyülemlett. Túl van rajta, most már minden zökkenőmentes lesz.

Kicsivel éjfél után álltak fel a színpadra, hogy szóljanak a vendégekhez.

-          Kis figyelmet szeretnénk kérni. – szólt bele Gustav a mikrofonba, mire minden vendég odanézett rájuk. – Én és a kis feleségem meg szeretnénk köszönni, hogy eljöttetek, és velünk töltöttétek életünk legboldogabb napját. – emelte poharát és megpuszilta Lina homlokát.

-          Köszönjük. – folytatta Lina. – És most bulizzatok, amíg jól esik, minket pedig vár a repülőnk, ami a nászutunkra repít minket.

-          Bizony, Dubai-ba megyünk. – vigyorgott beképzelten Gustav, hogy mindenki orra alá dörgölhesse úti céljukat.

Megtapsoltuk őket, letették poharaikat, elköszöntek és lejöttek a színpadról. Gustav végigölelgetett bennünket enyhén illuminált állapotában, majd Lina is sorra puszilta a három srácot. Megfogták egymás kezét és elindultak.

Nem kicsit lepődött meg a három velem maradt fiú, látva, hogy Lina mellőzött engem és én is csak elszomorodva néztem utána. Elindultam a terasz felé, hogy elszívjak egy stresszoldó cigit, mikor egy kéz utánam kapott. Lina volt az. Megfordultam és ő magához szorított.

-          Szeretlek.

-          Én is. – feleltem.

Elengedett és már ment is vissza, hogy utolérje Gustavot.

Számunkra a buli hajnal négyig tartott. Akkor tudtam már végre rávenni Tomot, hogy menjünk haza. Hívtunk egy taxit, hazavittük Billt, Georgot, majd hazamentünk.

-          Jó éjt baba. – puszilt meg, mikor bebújtam mellé az ágyba.

-          Neked is.

-          Milyen a menyasszonyomnak lenni? – mosolygott édesen.

-          Egyelőre a világ legjobb érzése. – néztem a szemébe.

-          Tudod nem vagyok ám még annyira kiütve. – nyúlt be a takaróm alá.

-          Ezt sejtettem.

-          Akkor akár ünnepelhetnénk is.

-          Tom. – vettem komolyabbra a hangnemet.

-          Mi az? – hátrált egy kicsit.

-          Tényleg, komolyan ezt akarod? Ez komoly dolog, nem lehet csak úgy dobálózni eljegyzési gyűrűkkel.

-          Ezt akarom. Téged akarlak, te pedig ezt akarod. És rájöttem, hogy egy életen át kellesz.

-          Miért féltél, hogy nemet mondok?

-          Mert nem veszel komolyan. Féltem, hogy már kicsúsztam az időből, és már feladtad. Azt hittem, már nem akarsz annyira velem lenni.

-          Megtennéd még egyszer? Így, hogy kettesben vagyunk.

-          Kérjelek meg újra?

Bólogattam.

-          Baba, hozzám jössz? – kérdezte komolyan, mélyen a szemembe nézve.

-          Igen. – feleltem és felemelve a takaróját, átbújtam szorosan mellé, hogy át tudjam ölelni.