75. rész. Ne. De.

-          Szóval szerinted ez menni fog? – kérdeztem Georgtól.

-          Barátkozni?

-          Jobb híján. – mosolyodtam el magam.

-          Szeretném, ha menne. Ha szükséged van rám.

-          Nem is tudod mennyire.

Nyílt az ajtó és én Matt hangját hallottam.

-          Helló Tom!

Hátra néztem és tényleg ott volt. Felálltam, megörülve neki.

-          Szia. Hát te?

-          Gyere velem. – kapta el a karomat.

-          Mi van?

Nem válaszolt, csak rángatott be az irodába, ahol becsukta magunk mögött az ajtót. Elengedett végre és szemben áll meg velem.

-          Egyszer szeretném megkérdezni, és őszinte választ várok. Lefeküdtél Georgal? Georgal csaltál?

-          Dehogy, Tom! Hogy gondolhatsz ilyet? – tagadtam egyből, és közeledni kezdtem felé.

Nem láttam más megoldást. Rettegtem a végkifejlettől, de tagadnom kellett.

-          Ne hazudj. – tolt el magától.

-          Hogy jött ez?

-          Minden összeállt. Vele voltál most Frankfurtban, az ő pohara volt az a másik pohár az emeleten múltkor, és ezért lépett le, mikor megkértem a kezed. Basszameg, megkértem a kezed!

Nem ment. Elszégyelltem magam. Éreztem, ahogy a könnyeim legbelülről akarnak kitörni. Éreztem, hogy most elveszek, most vége. Lebuktam és Tom soha az életben nem fog megbocsátani.

-          Válaszolj! – markolt vállaimba.

Nem tudtam felelni. Csak néztem a szemébe.

-          A legjobb barátommal csalsz? Miatta akartál elhagyni? De dugtál a saját házamban a legjobb barátommal? – ahogy sorolta ezeket, egyre idegesebb és hangosabb lett.

A végén már kiabált velem, de én csak álltam némán és folytak a könnyeim.

-          Mondj már valamit bazdmeg! – kezdett el rángatni.

Felhúztam magam, lerántottam a karjait magamról és rákiabáltam.

-          Igen! Igaz! Lefeküdtem vele, de esk… - nem tudtam végig mondani.

Egy jól irányzott pofon szakított félbe, én pedig a kanapéra repültem. Ekkor Georg rontott be az irodába és hatalmasat taszított Tomon, mikor meglátott engem összecsuklott lábakkal, az arcomra tett kezeimmel. Tom nem illetődött meg. Visszakézből, ököllel ütött.

Még utoljára rám nézett, undorodó tekintettel, bevágta maga mögött az ajtót és elment.

Georg újra felegyenesedett, és odajött hozzám. Leguggolt a lábaim elé és a kezemért nyúlt.

-          Hagyj békén! – förmedtem rá és ellöktem a kezét.

Csalódást láttam a szemeiben. Felállt és ő is kiment az ajtón, valamivel halkabban csukva be maga mögött azt.

-          Na mi van már? – vonta kérdőre bátyját Bill, mikor az sokadik csengésre végre felvette a telefonját.

-          Igazam volt.

-          Ne.

-          De.

-          Georg képes volt erre?

-          A jelek szerint igen. Elborult az agyam. Egyszerűen mikor kimondta, hogy igaz, mintha nem is önmagam lettem volna.

-          Mit csináltál? – kezdett aggódni Bill.

-          Megütöttem.

-          Kit?

-          Vikit. Elöntötte a szar az agyam, és önkívületi állapotban cselekedtem. De mire megbánhattam volna, megjelent Georg, aki meg akarta védeni. Na őt már sokkal szívesebben ütöttem ki. Aztán eljöttem.

-          És most mi lesz?

-          Hogyhogy mi? Lelépek. Összeszedem a cuccomat és átmegyek hozzád. Én többé az életben nem akarom látni őt. Egyiküket sem. Ki tudnám taposni Georgból az utolsó szuszt is. Még most is győzködöm magam, hogy ne menjek vissza. Hogy tehették ezt? Én meg pedáloztam ezerrel, miközben őt a legjobb barátom dugta a saját házamban. Mi ez? Ki ez a nő? Bill, megkértem a kezét, fel tudod ezt fogni?!

-          Nem tudok mit mondani, én el sem hiszem, hogy ez igaz. Viki nem ilyen. Georg meg, mintha az öccse lennél.

-          Hülye ribanc!

-          Na. Nyugodj meg picit.

-          Te hallottad, amit az elmúlt pár percben mondtam? Mégis hogy a faszba nyugodhatnék meg? Itt egy kibaszott gyűrű az ujjamon! – ezzel a lendülettel le is húzta azt a gyűrűsujjáról és kihajította az autó ablakán.

-          Na jó. Mikor érsz haza?

-          Öt perc.

-          Oké. Ott találkozunk.

-          Kössz. – tette is le a telefont, amit szintén erőből vágott le az anyósülésre, amitől az egy pattanás után, a földre esett.

Az arcomon, a bőröm alatt, mintha ezer hangya rohangált volna. A fülem csengett, de valahogy egyik sem tudott érdekelni. Hirtelen minden elromlott. Hirtelen minden ami jó volt, ami működött, most már nem ér semmit. Tom rájött valahogy és vége. Tudtam, ha egyszer lebukunk, sosem bocsát meg. De valahogy mégis reméltem, hogy sosem bukunk majd le. Hisz már vége. Nem történt köztünk semmi, mióta Tom megkérte a kezem. Tom menyasszonya vagyok… voltam… Csak ültem a kanapén és sírtam. Elvesztettem a szerelmemet. Elszúrtam életem talán legjobb dolgát és nem fogom tudni helyre hozni. Talán, ha adnék időt neki… talán. De nem. Sosem fog megenyhülni.

Sosem gondoltam volna, hogy képes bántani. De nem haragszom érte, sőt megérdemeltem. És biztos ő sem büszke rá. Soha senkinek nem tudna ártani. Mi ketten elértük, hogy ez máshogy legyen. De mindkettőnknek kijárt és valamiért az az érzésem, hogy még közel sincs vége.

Tudtam, nem mehetek haza. Most nem akar látni és jobb is talán. Nem számít, én mit akarok. Mert én haza akarok menni és addig magunkra zárni az összes ajtót, míg meg nem érti, mit tettem, miért tettem és hogy már vége. Hogy szeretem őt és nekem kell ez a gyűrű. Míg esélyt nem ad arra, hogy jóvátegyem.

Jelen pillanatban gyűlölöm magam. Én sem bocsátanék meg magamnak.

-          Igen? – vette fel Georg a telefonját.

-          Na végre. Azt hittem már sosem veszed fel. Mi a helyzet? Hogy van Viki? Ő nem veszi fel a telefonját.

-          Lina, ez most nem alkalmas.

-          Mi történt?

-          Semmi.

-          Georg.

-          Tom valahogy rájött, hogy mi volt köztünk Vikivel.

-          Ne.

-          De. Berontott a boltba, Vikit hátracibálta, aztán mikor hallottam, hogy ordibálnak, bementem. Megütötte Vikit, mire odaértem. Aztán én is kaptam egyet és elviharzott. Végül Viki finoman elküldött engem a fenébe, úgyhogy most a kocsimban ülök, és nem tudom, mit fogok csinálni.

-          Semmi hülyeséget.

-          Lina. Elvesztettem a legjobb barátomat.

-          Erre miért nem akkor gondoltál, mikor kikezdtél Vikivel?

-          Mégis ki a frász mondta nekem, hogy szerinte próbáljam meg Vikivel, mert neki úgy sem jó Tom?

-          Tudtam, hogy vissza fogsz élni ezzel. Na jó. Elegem van, hogy minden akkor történik, mikor én nászúton vagyok. Holnap hazamegyünk úgyis, miért nem bírtátok ki addig?

-          Na nekem most nincs kedvem beszélgetni, remélem megérted.

-          Két dolgot ne csinálj.

-          És pedig?

-          Ne menj el Tomhoz bocsánatot kérni, mert tudjuk, mi lenne a vége. És ne hagyd, hogy Viki baromságot csináljon.

-          Viki elküldött. Fogalmam sincs, hol van, mit csinál.

-          Akkor beszélek a nővérével.

-          Rendben. Na szia. – tette is le.

-          Mi történt? – érdeklődött Gustav. – Az a gyanúm, hogy eltitkolsz előlem pár fontos információt a baráti körünkről.

-          Hát ez nagyon hosszú sztori lesz.

-          Van időnk.