83. rész. Viki?

Miután odaértem Lináékhoz, ettünk valamit, átöltöztünk és elindultunk.

-          Hű, így mentek bulizni? – nézett végig rajtunk Gustav.

-          Megadjuk a módját. – mosolyogtam.

-          Ott találkozunk. – puszilta meg őt Lina és végre mentünk is a taxinkhoz.

-          Ő is jön?

-          Később csatlakozik. Ha nem baj.

-          Dehogy. – feleltem, pedig persze baj volt.

Egy csajos estének – éjszakának – most jobban örültem volna, ahol szabadon utálhatom az életem, mert mindenkire dühös vagyok és különben is. Szóval amolyan nyavalygós lány buli, ami után másnap már megint minden a legnagyobb rendben, mert sikerült kidühöngenem magam.

-          Na most már akkor ki vele. Hogy kerültél ilyen hirtelen ide ma? – kezdett egyből faggatni Lina, ahogy leültünk és megkaptuk az első kör italunkat.

-          Nem akartam otthon ülni.

-          Aha.

-          Nem akarok beszélni most erről.

-          Dehogynem. Azért jöttél.

-          Utálok panaszkodni.

-          Persze. – mosolygott. – Én is.

-          Volt egy kis vitánk, de majd elrendezzük. Semmi komoly.

-          Aha.

-          Lina légy szíves hagyd abba. Nincs semmi baj, semmi eget verő nagy dolog. Összevitáztunk egy hülyeségen, én meg már amúgy is akartam veled bulizni egyet. Ennyi.

-          Hát jó. De nekem bármit elmondhatsz, ugye tudod?

-          Persze. – vágtam rá, pedig tudtam, ez nem így van.

Nem mondhattam el neki mindent. Vagyis olyan dolgokat semmiképp sem mondhattam el neki, amit nem szeretném, ha kettőnkön kívül más is tudna. Nem akarom, hogy bizonyos emberek, tudják, mi van velem, hogy zajlik az életem…

Valamiért volt egy olyan érzésem, bármilyen információ foszlányt közölnék Linával, az nem sokáig maradna kettőnk közt.

Komolyan elgondolkodtam, hogy talán Alannek van igaza. Talán tényleg nem kéne újra összeköttetésben lennem a múltammal, amit nem véletlen zártam le egyszer s mindenkorra. De mitől tartok? Hamar rájöttem...

Épp a harmadik pohár koktélomba kortyoltam bele, mikor Lina a hátam mögé nézett és azt mondta.

-          Megjöttek.

Ez a többes szám olyannyira volt sokkoló számomra, hogy az a korty el is tévedt valahol lefelé félúton, amitől fulladozni kezdtem. Vöröslő fejjel ejtettem ki a kezemből a poharamat, mikor megláttam Billt és Gustavot az asztalunk mellett, majd gyorsan Lina poharáért nyúltam, amibe nagyot kortyoltam. Amint helyre állt a légzésem és minden más, már tudtam is köszönni mosolygó partnereinknek.

-          Sziasztok.

-          Túl élted. – kacsintott Gustav.

-          Szia. – üdvözölt Bill is és kedvem lett volna megölelni.

De nem tettem. Hogy tehettem volna azok után?

Megkönnyebbültem, hogy a Lina által használt többes szám nem a banda mind a négy tagjára vonatkozva érvényesült, csupán azon felére, akivel még talán szívesen is találkozom. De rossz érzésem támadt és nem bírtam itt ülni.

-          Üljetek le így a nagy riadalom után. – gúnyolódott Lina.

-          Kijössz velem a mosdóba? – kérdeztem Linától, de ő is kiérezte, hogy ez inkább kijelentés.

-          Persze. – vágta rá és már jött is utánam.

-          Lina mire készülsz? – faggattam, amint becsukódott mögöttünk a női mosdó ajtaja.

-          Mire? Semmire.

-          Minek jöttek ide?

-          Miért ne jöhetnének? Nekik is szombat este van, ők is eljöhetnek iszogatni, bulizni, mint mi.

-          Lina ugye nem?

-          Mire gondolsz?

-          Georg és Tom nem jönnek, ugye?

-          Elképzelhető. Nincsenek kitiltva innen. – felelte, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

-          Ne csináld ezt.

-          Nem csinálok semmit.

-          Nem akarok találkozni velük. – indultam vissza.

-          Most hova mész?

-          Haza.

-          Jaj ne már. Mi baj lehet? Szórakozunk egyet.

-          Ezt most komolyan mondod?

-          Igen.

-          Na nem. Én megyek. – rontottam ki az ajtón és egyenesen az asztalunkhoz vettem az irányt.

Késő volt. Georg és Tom már ott ültek. Megtorpantam. De muszáj volt odamennem a táskámért. Vettem egy nagy levegőt, hátha össze tudom szedni magam egy pillanat alatt és már mentem is tovább.

-          Sziasztok. – léptem az asztalhoz, ahol áthajolva Gustavon és Billen, elvettem a kistáskám. – Sziasztok. – búcsúztam is el és már rohantam is kifelé.

-          Viki? – nézett utánam Tom.

-          Bizony. – felelt Bill.

-          Édesem. – szólt Linához Gustav, mikor ő is odaért az asztalhoz. – Mi történt?

-          Semmi. Lelépett.

-          Én mondtam.

-          Hagyjuk.

-          Nem mész utána?

-          Nem. Most nem állna szóba velem.

-          Na jó. Mit keres itt Viki? – érdeklődött Tom.

-          Eljött velem.

-          Csak nem számított rá, hogy ti is itt lesztek. – folytatta Gustav, hogy egyértelművé tegye mindenki számára, a kis felesége kezdett kavarásba.

-          Na várj. Én azt hittem, ti nem tartjátok a kapcsolatot.

-          Hahó. – integetett Georg arca előtt Bill, aki maga elé meredve ült a poharába kapaszkodva.

Georg szó nélkül felállt az asztaltól és a kijárat felé sietett.

Lina pedig elvigyorogta magát.

-          Na valaki magyarázza végre el, mi folyik itt. – komolyodott el most már Tom.

Ahogy kimentem, rögtön egy cigi után kutattam a táskámban, amit remegő kezekkel gyújtottam meg. Miért nem néztem rá? Legalább egy pillanatra. Csak látni az arcát, mikor meglát engem annyi idő után.

Na ezt be kell fejeznem. Beleszívtam még egy utolsó mélyet a cigimbe, majd eldobtam és rátapostam. Körbenéztem az úton, hátha megpillantok egy taxit, és egyet sikerült is kiszúrnom jó pár méterre. Le is intettem.

Miközben vártam, valamilyen belső késztetés az épület bejárata felé terelte a figyelmem. Hátrafordultam és ott állt Georg, egyenesen engem nézve. Csak állt és nézett a szemembe.

A taxi lefékezett mögöttem és a sofőr kiszólt:

-          Hölgyem. Elvihetem?

-          Igen. Köszönöm. – feleltem neki, még mindig Georg tekintetéből keresve a kijáratot.

Mikor végre összekaptam magam, megfordultam, bepattantam a hátsó ülésre, bediktáltam Lináék címét és többé vissza se néztem.