84. rész. Ez mire volt jó?
- Elment? – jött ki Lina Georg után.
- Hogy került ide? – nézett még mindig a taxi után.
- Eljött hozzám.
- Tudta, hogy mi is itt leszünk?
- Nem. Azért lépett le.
- Inkább elmenekült.
- Ez érthető is.
- Akkor ez most mire volt jó?
- Azt te is nagyon jól tudod.
- Ne avatkozz bele Lina. Már épp kezdett minden jó lenni.
- De ha lehetne jobb, miért elégszel meg a jóval?
- Mert minden bonyolult lenne. Nem tudom, miért kellett ezt csinálod, de ezúttal nem köszönöm meg.
- Egyelőre.
- Mond meg a srácoknak, hogy hazamentem. – szólt még utoljára Linához, majd leintett egy taxit és hazavitette magát.
Lináék háza előtt átszálltam a saját autómba és mit sem törődve a három elfogyasztott koktéllal, hazavezettem. Eléggé kijózanított az este végkimenetele és a felismerés, hogy Lina átvágott. Láttam őket újra együtt. Georg utánam jött. Csak állt és nézett szótlanul, aztán hagyott elmenni. Annyit gondoltam rá az elmúlt egy évben és épp pár hete hogy már sikerül egy napot rá gondolás nélkül átvészelnem. Mert igen. Rengeteget gondoltam rá és arra, hogy magamra hagyott. Arra, hogy lelépett, mikor szükségem lett volna rá. Arra, hogy többé nem keresett és arra, ahogy elváltunk a legutolsó telefonon megejtett beszélgetésünk során.
Mikor rádöbbentem, hogy ő hiányzik jobban, és az ő elvesztése okoz nagyobb űrt az életemben, az egy olyan érzés volt, amit nem tudok leírni. Emlékszem, utáltam magam a felismerés miatt. Belegondoltam, ha erre akkor rájövök, őt nem vesztettem volna el.
De most már mindegy. Alannek tényleg igaza volt. Nem szabadott volna újra felvenni a kapcsolatot Linával. Utálom, hogy Alannek mindig igaza van.
Besurrantam a házba, levetkőztem és bebújtam mellé az ágyba.
- Hát te? – suttogta.
- Hazajöttem.
- És maradsz is?
- Igen. – fordultam háttal neki és próbáltam elaludni.
- Hol vannak? – érdeklődött Gustav, mikor Lina visszament hozzájuk az asztalukhoz.
- Viki elviharzott, Georg leszúrt és ő is eltűnt. Azt üzeni, hazament.
- Ügyes vagy édesem. – puszilta meg őt Gus.
- Beszéltek? Vagy mi volt? – kérdezte Tom.
- Nem tudom. Nem hiszem. Azt tudom, hogy most mindenki mérges rám, de majd a végén mindenki meg fogja köszönni.
- Pont úgy áll a helyzet.
Korán fent voltam, mivel Alan közölte, hogy elutazik pár napra Prágába. Bepakoltam neki szokás szerint, míg megreggelizett és letusolt. Egyetlen puszival köszöntem el tőle, valahogy nem telt másra most.
Össze voltam zavarodva. Egyedül ücsörögtem a teraszon a kávémat kortyolgatva és újraéltem a régi emlékeimet. Azt a rengeteg tépelődést, azt a mindennapos küzdelmet. Azt, hogy egyszerre két embert szerettem, de sosem tudtam eldönteni, melyiket igazán.
Mostmár egy másik férfihez tartozom és nem gondoltam volna, hogy a Georgal való találkozás így felkavar majd. Talán beszélnem kellett volna vele? Valamiért utánam jött. Talán mondani akart valamit? De akkor miért csak állt ott bámulva engem?
„Nagyon utálsz? Csak jót akartam.” – jött ez az üzenet Linától.
„Adj egy kis időt” – válaszoltam egyszerűen, remélve, hogy kicsit békén hagy.
Miért csinálta ezt? Miért akarta, hogy találkozzak a srácokkal? Tudja jól, hogy nekem van Alan. Tudja, hogy az esküvőmet tervezem és tudja jól, hogy már házasok vagyunk. Tudta, hogy nem akarom látni őket, tudta, hogy csak ezért nem megyek Kölnbe. Mindent tudott, mégis direkt úgy szervezte a tegnap estét. Mi az, hogy ő jót akart??
Nem bírtam tovább, tárcsáztam.
- Szia. – szólt bele.
- Jót akartál? Mégis mivel? Lina, mire volt ez jó?
- Georg is ezt kérdezte.
- Talán mert jogos a kérdés, nem gondolod?
- Szereted őt még ugye?
- Dehogy! Lina, mi ütött beléd?
- Nem vagy boldog. Alan nem hozzád való, nem tesz boldoggá.
- Ó és szerinted Georg tenne engem boldoggá? Nem akarod megszervezni az egész életemet kényed-kedved szerint? Unatkozol a kis megszokott életedben, és másokét alakítgatod? Az enyémről szállj le!
- Befejezted?
- Nem Lina, nem fejeztem be. Baromi dühös vagyok.
- Majd megnyugszol és rájössz, hogy jót tettem.
- Mi ezen a jó? Nem akartam Tommal és Georgal találkozni. Én miattad mentem Kölnbe, nem másért.
- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy ilyen hülyén fog elsülni.
- Mit gondoltál?
- Azt hagyjuk. Már mindegy.
- Lezártam azt az életem. Eljöttem ide, és nem vágyom vissza. Boldog vagyok itt Alannel, és hozzá fogok menni újra. Döntsd el, hogy ezzel az életemmel is kellek-e neked, és ha igen, ne kombinálj. Fogadd el a helyzetet és kész.
- Én csak neked akarok jót.
- Na most leteszem inkább.
- Később beszélünk?
- Később. Szia. – tettem is le.
A nap hátralévő részében dühöngtem tovább magamban. Kikapcsoltam a telefonom és kitakarítottam a ház összes négyzetcentiméterét. A tervem az volt, hogy mindenképp elterelem a figyelmemet a történtekről.
Talán kicsit durva voltam Linával, de megérdemelte. Nem volt joga ehhez. Én segítettem neki, én tanácsot adtam, mikor szüksége volt rá, de nem avatkoztam az életébe soha. Szerintem a jó barátnőnek ez az ismérve, nem a háta mögött való szervezkedés. Nem hozzuk kínos helyzetbe a másikat, nem oltjuk le a párját és pláne nem bíráljuk el egymás életét.
Mikor este bekapcsoltam a telefonom, egy üzenet várt. Nem volt benne semmi, de a telefonom már csörgött is.
- Igen?
- Na végre. Mi történt a telefonoddal?
- Azért küldtél üres üzenetet, hogy a jelentésből megtudd, mikor kapcsolom be?
- Igen. De ne vonj kérdőre.
- Kikapcsoltam, hogy ne zavarjon senki.
- Arra nem gondoltál, hogy hívni foglak?
- Nem jutott eszembe.
- Hát gratulálok. Komolyan nem értem mi ütött beléd.
- Semmi. Csak egy kis magányra vágytam.
- Ja az más.
- Ne gúnyolódj most velem, kérlek.
- Rendben. Mennem kell. Holnap hívlak, legyél bekapcsolva.
- Rendben. Szia. – tettem le.
Ez is egy jó pozitívum, mióta Lina felbukkant újra. Azóta Alannel állandóan veszekszünk. Döntenem kell. Ha kibírtam egy évet Lina nélkül…
A telefonom újra csörögni kezdett és mikor megláttam a kijelzőn a számot, egyből tudtam, ki lehet az. Felismertem és majd megállt a szívem. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
