90. r�sz. Reggel hazahozlak.

Mikor kimondta, hi�nyoztam, leblokkoltam. �s h�ly�n reag�ltam:

-          H� mennyi az id�. Kor�n kelek reggel. Nem haragszol, ha most elb�cs�zom?

-          Dehogy. – felelte zavartan.

-          J� �jt. – tettem is le gyorsan.

Egyszer�en akkor abban a pillanatban nem mondhattam ki, hogy � mennyire hi�nyzott nekem �s hogy mikor megl�ttam �jra, azt k�v�ntam, b�r � lenne, aki most velem �l, b�r � venne feles�g�l, b�r � lenne, akivel le�lem majd az �letem. De mikor b�na kifog�somat egy zavarodott ’dehogy’ k�vette, sz�vem szerint felh�vtam volna, hogy m�gis k�z�ljem vele. Tudtam, nem fog h�vni, mert most megb�ntottam. Ki�nt�ttem, ami a b�gr�mben maradt �s elvonultam aludni. Reggelre viszont elk�sz�lt a tervem. Elmegyek hozz�, meglepem, �s bocs�natot k�rek. Elmondom neki, hogy � is hi�nyzott nekem, de ez gyors temp� ahhoz k�pest, hogy egy �v ut�n m�g csak p�r napja tal�lkoztunk �jra.

�gy is tettem. Megreggeliztem, k�v�ztam, letusoltam �s elindultam hozz�. Kicsit izgultam, hogy fog fogadni, mit fog sz�lni �s meg fogja-e �rteni, amit k�z�lni akarok.

Leparkoltam a r�gi h�zunk el�tt �s az ajt�hoz s�t�ltam. Bekopogtam �s vettem egy m�ly leveg�t, amit egy pillanat t�red�ke alatt f�jtam ki, mikor az ajt� kiny�lt �s Tommal tal�ltam szembe magam.

-          Gondolom nem r�m sz�m�tott�l. – vigyorgott.

-          Nem igaz�n. – feleltem kicsit �sszekapva gondolataimat.

-          Georg nincs itthon, de mindj�rt j�n. Megv�rod itt? – aj�nlotta fel, mintha csup�n a legjobb haverja ismeretlen, �m szimpatikus bar�tn�je lenn�k.

-          Ink�bb nem.

-          Ugyan, gyere be. Azt nem mondom, hogy �rezd otthon magad, el�g h�ly�n j�nne ki. – pr�b�lt humoriz�lni velem.

-          Mindegy, majd felh�vom.

-          Viki, te most t�nyleg zavarban vagy?

Viki… soha nem h�vott Vikinek. Valahogy az � sz�j�b�l a nevem idegenk�nt csengett.

-          Viki? – j�tt el� �rdekl�dve Bill is, hogy teljes legyen k�nyelmetlen �rz�sem. – Szia. – mosolygott. – Bej�ssz?

-          Nem akar bej�nni. – v�laszolt helyettem Tom.

-          Szia. – k�sz�nt a h�tam m�g�l hirtelen Georg, amit�l �sszer�ndultam. – H�t te?

-          Hozz�d j�tt. – mosolygott Bill.

-          Na j�, �n itt sem vagyok. Sziasztok.

-          �r�lt�nk. – sz�lt ut�nam Tom, de �n m�r meg sem fordultam.

M�r �pp el�rtem a kocsimig, mire oda�rt Georg is.

-          Most hova rohansz?

-          El innen.

-          Csak sz�vja a v�red.

-          De nincs erre sz�ks�gem. H�lyes�g volt idej�nn�m. – ker�ltem �t ki, hogy a kilincshez f�rjek.

-          Att�l f�gg, mi�rt j�tt�l. – mosolygott.

-          M�r mindegy. T�nyleg. Bocs, hogy zavartam. – sz�lltam v�gre be.

-          Ezt befejezn�d?

-          Mit?

-          Ezt a zavartam dum�t. Ha tudom, hogy j�ssz, sz�lok, hogy Tom�k itthon vannak.

-          Mondom, h�lyes�g volt.

-          De ha nem lettek volna itt, mit szerett�l volna?

-          Francba. – �ll�tottam le a motort. – �n csak elsz�rtam tegnap �s bocs�natot akartam k�rni. Azt mondtad, hi�nyzom, �n meg bep�nikoltam. Pedig te is hi�nyozt�l nekem, �s erre csak akkor j�ttem r�, mikor megl�ttalak m�ltkor a Shootersben. De sokminden v�ltozott �s nem tehet�nk �gy, mintha ez t�k term�szetes lenne. �s k�ld m�r el Tom�kat az ajt�b�l, mert komolyan kiborulok mindj�rt. Valahogy f�l�ton elfelejtettem, hogy nem csak te vagy a m�ltam azon r�sze, ami el�l elmenek�ltem.

-          Ez �j szok�s. – mosolygott kitart�an, megszak�tva monol�gom.

-          Mi?

-          Hogy egy leveg�v�tellel hadarsz el annyi mindent, amit az agyam szinte k�ptelen felfogni. Viszont az a r�gi, hogy t�lreag�lsz mindent.

-          Nem mehetn�nk el innen?

-          Dehogynem. Lerakom a holmimat �s mehet�nk. Egy perc, el ne t�nj.

-          Rendben.

Felkapta a f�ldr�l az im�nt letett zacsk�kat �s bement a h�zba.

-          Na �n megyek sr�cok, itt az eb�detek.

-          V�rj m�r. Mi van most veletek? – �rdekl�d�tt Bill.

-          Semmi. Kicsit kiakadt, hogy Tommal tal�lkozott.

-          J� volt kicsit sz�vni a v�r�t. L�ttad volna az arc�t, mikor megl�tott. Azon gondolkodott melyik ir�nyba rohanjon sik�tozva. – nevetett Tom.

-          Figyelj haver. Most k�rdezem meg utolj�ra, �s b�rmit mondasz val�sz�n�leg hallgatni fogok r�d, �gyhogy l�gy tekintettel arra, hogy � �lmaim n�je. �n most elmegyek vele, �s azon leszek, hogy folytassuk azt, amit abbahagytunk akkor. Szeretem �t, �s vele akarok lenni, �gyhogy mond meg �szint�n, nem zavar-e majd, hogy velem l�tod.

-          Engem nem. De szerintem ezt t�le is meg k�ne k�rdezned. Nem viselte valami j�l a viszontl�t�st.

-          K�ssz. – �lelte meg Tomot. – Na megyek. Sziasztok. – csukta is be maga m�g�tt az ajt�t.

Odakocogott a kocsimhoz �s besz�llt mell�m.

-          Hova megy�nk?

-          Hozz�m. – feleltem.

-          V�rj, akkor megyek saj�t kocsival.

-          Minek?

-          Valahogy haza kell majd j�nn�m.

-          Reggel hazahozlak. – feleltem tudatva hanglejt�semmel �s testbesz�demmel, hogy vele akarom t�lteni az eg�sz napot, s�t az eg�sz �jszak�t.

Nem akadt fent ezen a kijelent�semen, csup�n r�m n�zett, m�lyen a szemembe elkomolyodott arccal. Elindultam fel� �s � is �nfel�m. Arcomra helyezte jobb kez�t, lehunyta a szem�t �s megcs�kolt. Egyetlen cs�k ut�n elv�ltak ajkaink, homlok�t az eny�mhez nyomta �s csak p�r m�sodperc ut�n volt hajland� kinyitni a szem�t.

-          Szia. – suttogta mosolyogva.

-          Szia.

Az ajkamba haraptam, s�hajtottam egyet �s beind�tottam �jra az aut�t.

Negyven perc. Szinte rekordid� alatt �rtem haza. Be�lltam Alan kocsij�val a gar�zsba �s kisz�lltunk.

-          Menj�nk fel. – nyitottam ki a gar�zsb�l a lak�sba vezet� ajt�t. – Iszol valamit? – k�rdeztem mikor a nappaliba �rt�nk.

-          Mindj�rt. – v�laszolta �s mag�hoz h�zott.

�t�lelt. Felemelte kezeimet �s a nyaka k�r� fonta, arc�t a v�llam hajlat�ba f�rta �s szorosan �lelt mag�hoz.

Iszony� j�l esett. Hozz��rni, hozz�b�jni �s �rezni az illat�t. Csak �lelni �s ily m�don k�zvet�teni minden l�tez� �rzelmet, ami kavarog bennem.

Kib�jtam �lel�s�b�l, a szem�be n�ztem �s megcs�koltam. Ez�ttal hosszan, szenved�lyesen.