92. rész. Annál jobban elszúrtad kislány.

-          Korán hazaértél. – jegyezte meg Tom, mikor Georg letörve besétált az ajtón.

-          Sziasztok.

-          Mi történt? – érdeklődött Bill.

-          Semmi. Lefekszem. Jó éjt.

-          Még csak hét óra.

-          Férjnél van. – fordult vissza szobájának ajtajából.

-          Na ne.

-          Nee. – hitetlenkedett Bill is.

-          Én feladom. Már megint hív. – állapította meg csörgő telefonját hallva. – De én ebbe már belefáradtam. És most tényleg lefekszem.

-          Gyere, ülj le. Itt vagyunk neked. – hívta magukhoz Bill.

-          Dumáljuk ki és igyunk egy-két sört.

-          Kössz srácok, de most inkább egyedül lennék. – fordult újra ajtaja felé és ezúttal be is sétált rajta.

-          Na én most küldöm el a faszba Vikit. – pattant fel Tom a telefonját keresve.

-          Ne tesó. Maradj ki ebből.

-          Láttad Georgot? Hogy maradhatnék ki ebből?

-          Úgy, hogy nem szólsz bele. Semmi közöd hozzá, sőt te vagy az utolsó, akinek bele kéne keveredni a kettejük dolgába. Majd Georg kicsit lenyugszik és elmondja, mi történt.

-          Fogadjunk, hogy Lina tudta.

-          Hogy ne tudta volna.

-          Hát hozzá is lesz egy-két kedves megjegyzésem. Ez a két nő esküszöm nem normális.

-          Viki nem sokat szarozott. Alig egy éve tűnt el innen és már férjnél van. – gondolkodott el Bill.

Mielőtt Lina kiosztott, arra gondoltam, feladom. Keresek egy lakást valahol Köln és Essen között, beköltözöm és élem az életem. Miután Lina kiosztott, arra gondoltam, ezúttal én küzdök Georgért, ezúttal én leszek az, aki megmutatja, mit érez.

Hívtam őt számtalanszor, de nem volt hajlandó felvenni a telefonját. Adtam neki egy kis időt, míg megnyugszik és hajlandó meghallgatni.

A költözésre koncentráltam addig. Újra mindent összecsomagoltam és felhívtam a nővéremet, aki természetesen befogadott pár napra, míg beköltözhető lakást nem találok magamnak. Alan kocsiját nem vihettem el, így megkértem Linát, jöjjön értem és segítsen átcuccolni Anitához. Egész úton csak mondta és mondta, és én hihetetlenül kilátástalannak éreztem a helyzetet. Elmondta, hogy Georg miket vágott a fejéhez, és hogy nem áll szóba vele. Elmondta, hogy Tom is elhordta őt mindennek, ráadásul Gus meg sem védte, mert ezúttal nem tudott mellé állni ebben a történetben. Úgyhogy a felállás idén a tavalyihoz képest annyit változott, hogy ugyan engem megint mindenki utál, de ezúttal Lina sem maradt a közkedveltek táborában.

Az első pár napban szomorú voltam és kétségbeesett. Egyedül éreztem magam és kilátástalannak véltem a helyzetet minden szempontból.

Ahogy a napok teltek, már rájöttem, nem egyedül érzem magam rosszul, hanem Georg nélkül érzem magam rosszul. Leírhatatlanul hiányzott és belülről éreztem már magam üresnek nélküle.

Két hétbe telt, mire találtam magamnak egy megfelelő lakást Kölnben. Egy társasház legfelső szintjén vettem ki egy magas belterű, modernül berendezett lakást, amibe Lina segített átköltözni.

-          Kész is vagyunk. – huppant le bőrkanapémra, mikor már minden holmim felcipeltük és kibontottunk egy-egy üdítőt pihenésképp.

-          Itt fogok lakni. Ahogy magam ismerem, lehet elég lett volna egy albérlet is. Nem jellemző az életemre a hosszú távú letelepedés.

-          Nem unod még ezt a depit? Mert én nagyon.

-          Nem Lina, kifejezetten élvezem. Tök jó egyedül lenni, tök jó utálni magam és tök jó érzés, hogy elvesztettem őt.

-          Találkoztam vele.

-          Szóba áll veled?

-          Tom hívott meg mindenki kerti partira tegnap este és átmentünk.

-          Mondott valamit?

-          Nem. Igazából senkinek nem mondott semmit. Bill azt mondta, mióta hazajött tőled azzal, hogy te házas vagy, nem igazán a régi. Reggel rádiózik, aztán csak este kerül elő és bevonul a szobájába. Tegnap egy sört ivott meg velünk kint, aztán közölte, hogy fáradt és lefekszik. Rám sem nézett. Nagyon utál.

-          Összetörtem a szívét. Másodszorra is.

-          Túléli. Habár ilyennek még nem láttam.

-          Kössz Lina, mond még.

-          De miért nem teszel valamit? Miért nem erőszakolod rá magad? Menj oda, és addig dörömbölj az ajtaján, míg szóba nem áll veled.

-          Szerinted eljutnék a szobája ajtajáig? Nem. Nem akarok Tommal találkozni.

-          Ennyi? Tom miatt meghátrálsz?

-          Nem hátrálok meg.

-          Csörög a telefonod.

-          Hallom.

-          Nem veszed fel?

-          De. – álltam fel és a táskámhoz sétáltam. – Na ezt nem.

-          Ki az?

-          Tom.

-          Tom? Vedd már fel.

-          Jaj Lina ne már.

-          Akkor majd én.

-          Na jó. – nyomtam le a zöld gombot. – Igen?

-          Szia.

-          Mellétárcsáztál?

-          Bár úgy lenne.

-          Tom, nincs ám kedvem ehhez.

-          Nem kérdeztem. Viszont jó lenne, ha végig hallgatnál most az egyszer az életben.

-          Vicces, hogy ezt pont te mondod.

-          Georg a legjobb barátom. És soha nem láttam még ilyennek. Nem tudom miért, de őrülten oda van érted. Ha hajlandó lennél egy kicsit magadon kívül mással is foglalkozni, ezt észre is vehetted volna. Én már leszarom, hogy mi történt akkor, sőt utólag rájöttem, jobb is, hogy így történt. Úgy gondoltam, nincs harag. Viszont most már van. Mert a barátom azt mondta nekem, te vagy álmai nője, de ha én azt mondom, ne kezdjen veled, akkor nem fog. Aztán úgy jött haza, hogy te férjnél vagy és két hete nem mozdul ki a szobájából, nem beszél senkivel, és csak őrli magát. Nincs közöm a kettőtök dolgához, beleszólási jogom meg még annál inkább nincs, de hagy mondjak el valamit. Ha szereted őt, akkor azt mond meg neki. Ha nem szereted és tényleg ő mindig csak a pótlék, akkor egy életre hagyd békén. Ami most van, annak semmi értelme. Nem tudom, Georg meddig lesz még dühös és meddig tart a depi, de van egy olyan érzésem, hogy mindaddig, míg meg nem kap téged, vagy el nem múlik az, amit irántad érez. Én jobban örülnék az utóbbinak, de életemben nem láttam még olyan boldognak, mint mikor újra találkoztatok, és újra randiztatok. Csak te hozhatod helyre, mert te szúrtad el.

-          Mégis mit vársz most te tőlem tulajdonképpen? Szerinted magamtól nem tudom, hogy én szúrtam el mindent? Szerinted nem tudom, hogy megbántottam? Tudom jól, mennyire szeret és képzeld el Tom, soha életemben nem szerettem még embert ennyire, mint őt! Elegem van, hogy mindenki beleugat mindenbe! Milyen jogon? Mert te vagy Tom? Bár akkor otthagytalak volna a francba és Georgal lettem volna ahelyett, hogy lenyelem a sokadig megalázó megcsalásodat! Kapd be és oktass ki mást arról, hogy működik az élet! – rátettem a telefont, annyira felhúztam magam, hogy inkább nem folytattam a vele való beszédet.

-          Na mi van? Tom ráébresztett, hogy küzdened kéne Georgért?

-          Odamegyek. – kaptam fel a slusszkulcsom.

-          Megint ő az? – kérdezte újra csengő telefonom.

-          Mi az? – vettem fel.

-          Gondoltam érdekel, milyen módon lenne hajlandó meghallgatni téged. Ugyanis nem olyan egyszerű a helyzet, hogy idejössz, és ő leül veled beszélni. Annál jobban elszúrtad ezt kislány.

-          Most azt ne mond nekem, hogy te fogsz tanácsot adni.

-          Szólj, ha nem kell.

-          Miért csinálod?

-          Már mondtam. Ő a legjobb barátom. Ha szereted és veled valamiért boldog lesz, akkor én segítek, mert nem nézhetem ezt tovább. És én voltam az egyetlen, aki úgy fel tud téged húzni, hogy hajlandó légy észhez térni.

Linára néztem, aki rámmosolygott.

-          Komolyan mondom, mint az óvodában. Összeesküvés elméleteket gyártunk a játékfélórában a homokozó közepén.