1. rész. Tudod mi a dolgod.

Már megint itt vagyok. Egy újabb buli, ahol én dísz vagyok. Arthur velem érkezett, velem is fog távozni. Már megint nem számít semmi. Kellemes hangok szűrődnek be a fejembe, ahol ezer meg ezer kusza gondolat zakatol. Arthur keze a combomon.

-          Vacsora tálalva. – mutatott a kis üvegasztalon lévő csíkokra. – Ez a te utcád édes. – adta kezembe betekert százasát.

-          Egészségünkre. – kacsintottam, majd orromhoz emelve a papírt, egy szippantással eltűntettem az egyik fehér porcsíkot.

-          Ez az baby! – csókolt bele a nyakamba.

Hátradőltem a kanapén és lehunytam a szemem. Vártam, hogy az egész testem átjárja az az ismerős érzés. Az az ereimben végigfutó hirtelen zsibbadás.

Két perc múlva szomjúság lett úrrá rajtam, így felálltam, hogy kimenjek a bárpulthoz.

-          Hova hova? – kapta el a karomat Arthur.

-          Egy italért.

-          Hozz nekem is. – parancsolta, lerántott magához közel és megcsókolt. – Na eredj! – engedett el, majd megpaskolta a fenekem.

Már megint megaláz, már megint mindenki őt isteníti, amiért így bánik velem. Nehéz visszatartani azt az érzést, hogy legszívesebben az asztalon lévő üveg hamutállal képelném fel.

Forrongott bennem a düh, csak úgy csörtettem át a szobán, hogy végre kijussak innen. Két alakon is átgázoltam, akik épp az ajtón készültek bejutni, mikor én ki, de nem is méltattam őket pillantásra. A pulthoz érve egyből két tequliát kértem, amiket sorra el is fogyasztottam. Megköszöntem és szóltam, hogy vigyenek a főnöknek egy szokásosat. A pultos srác kedves, már ismerem egy ideje. Ő sem idevaló, hogy úgy mondjam…

-          Jól vagy? – kérdezte aggódó pillantásokkal.

-          Jobban nem is lehetnék. – feleltem, majd elindultam a mosdóba.

Hátrafogtam a hajam, és másik kezemmel megmostam az arcomat. Csak álltam, én néztem magam a hatalmas tükörben.

Tudtam, hamar vissza kell mennem, mert őrzőm már mindjárt kopogtat az ajtón. És igen. Kimentem és Arthur egyik gorillája várt rám az óráját bámulva.

-          Jövök már. – nyújtottam rá nyelvem és elindultam a magánhelység felé.

-          Merre jártál édes? – vont kérdőre Arthur.

-          A mosdóban. – feleltem egyszerűen és az asztalon lévő cigisdobozomból előhúztam egy szálat.

Másik kezemmel egy öngyújtó után kutattam, de enyhén remegő kezemmel csak ügyetlenkedtem az asztalon.

Most tűnt fel, hogy a jobbomon ül valaki. Egy kattanás, és az orrom előtt már kis lángot kibocsátó öngyújtó vár szolgálatra. Mélyet szívtam a cigimbe és hosszan fújtam ki a füstöt.

-          Köszönöm. – fordultam udvariasan az öngyújtó gazdájához.

-          Nincs mit. – mosolygott kedvesen és végigmért.

Szinte éreztem tekintetének forróságát a dekoltázsomon. Láttam már itt ezt a srácot. Sokszor eljön ide, fogalmam sincs, honnan ismerheti Arthurt. Egy jól szituált, talán velem egyidős, normális srácnak tűnik. De erre is mondják, ne ítélj külsőre.

-          Lányok, táncoljatok, ne csak ücsörögjetek. – tette ismét a combomra a kezét Arthur. – Mimi, gyere te is. – intett Miminek, aki a szoba másik végében eléggé széthullva feküdt.

-          Hagyd őt. – kértem. – Nem néz ki túl jól.

-          Akkor hajrá.

Tudtam, ehhez „erő” kell. Felvettem az asztalról a göngyöleget és felszívtam még egy csíkot. Hosszút fújtattam, majd elnyomtam a cigimet is és felálltam.

Szeretek táncolni, mindig is szerettem szerepelni is, ebben nincs hiba. De itt nem úgy néznek rám, mint mikor anyuéknak lejtettem csodás táncaimat, betanult koreográfiámat. Ez itt nem az a fajta tánc és nem arra gondol a kis közönségem, hogy jaj de ügyes, jaj de szép kislány…

A második adag kezdett dolgozni a testemben, így nem volt nehéz kizárni a külvilágot. Csak az ütemre figyeltem, csak mozogtam, ringattam a csípőm lehunyt szemmel és fejben teljesen máshol jártam. Fejben ott jártam, amiről nem szeretek beszélni, amiről senki nem tud, ami fáj és felemésztette már rég a szívemet. Belül üres vagyok, a könnyeim már elfogytak, szinte kiszáradtam. Dolgozok, mert muszáj, aztán hazamegyek a lakásba, amit Arthur tart fent nekem, hogy így is a hatókörében maradjak. Alszom egyet, ami a napom legjobb része, aztán reggel kezdődik minden előröl. Ez az én életem már egy ideje és még messze van az a pillanat, amikor ki tudok szakadni ebből az ördögi körből.

Mikor kinyitottam a szemem, Mimi még mindig félholtan, sápadtan feküdt a sarokban lévő kanapén, Arthur pedig épp egy újabb üzletet bonyolított le. Viszont a mellette lévő srác, engem nézett. De nem úgy, ahogy mások szoktak. Ő sosem úgy néz rám. Figyel, és szinte gyönyörködik, mosolyog és figyel csendben.

Láttam itt már párszor, de még soha egy szót nem váltottunk. Sőt, most először néztem tánc közben mélyen a szemébe. Felvettük a szemkontaktust és én elvesztem. Kívántam őt egy pillanat alatt. Az övé akartam lenni, mert úgy éreztem, nagyon jó lehet vele.

Már rég nem élveztem a szexet. Szinte már nem is emlékszem milyen az a gyönyör, az a beteljesülés, amit egy gondoskodó férfi adhat. Vagy legalább az olyan szex, amit én is akarok…

Olvasott a szememből, egyből belelátott a fejembe, láttam rajta. Beleharapott alsó ajkába és mosolyogva bólogatott.

Innentől csak neki táncoltam, élveztem az elismerő tekintetet, élveztem, hogy kíván és tetszett az a testemen végigfutó érzés, amit előhozott belőlem, iménti ajak harapása.

Mikor egy pillanatra oldalra fordítottam a fejem, megláttam, ahogy Mimi próbál felkelni a kanapéról. Visszazuhant, én pedig odasiettem hozzá.

-          Mimi, jól vagy? – pofozgattam gyengéden hófehér arcát, mikor láttam, hogy felakadtak a szemei. – Mimi, gyerünk. Leo, egy pohár vizet! – kiáltottam gorillámnak, aki egy pillanat alatt ott termett.

Óvatosan fröcsköltem az arcát, ami kezdte visszanyerni emberi színét.

-          Jól vagyok. – taszított el magától. – Hagyj békén.

-          Mimi, gyere ide! – szólt oda hozzánk Arthur.

Felállt, habár még elég darabos volt a mozgása és bizonytalanul lépkedett oda szerelméhez.

Arthur megcsókolta, majd őt küldte táncolni tovább. Nekem csak intett, hogy menjek oda hozzá.

-          Kísérd fel az urat az emeletre. – mutatott a mellette ülő srácra, aki tekintetével végigpásztázta testemet. – Tudod, mi a dolgod.

Persze, hogy tudtam. Arthur tudja jól, hogy mi lányok jó marketingnek számítunk. Mikor új anyag jön, mi tukmáljuk a vendégre. Mi mutatjuk meg nekik egy eldugott helységben az új árut. És tényleg bejön. Tőlünk mindig megveszik.

A srác felállt és követett engem. Ez a bár egy gyárépület volt régen. Sok helyen még mindig őrzi azt a jelleget. Mint például a lift, ami az emeletre és a mélygarázsba visz. Fa szerkezet, hangos és lassú.

Ahogy felértünk az emeletre, már elénk is tárult Arthur kincses bányája.

-          Nos… - kezdtem volna bele a mondandómba, mikor elkapta a kezem és maga felé fordított.

Vadul csókolt, szinte falta ajkaimat. Egy röpke ideig ellenkeztem, majd átadtam magam az érzésnek és átkaroltam a nyakát.