28. Ő már megmentett engem.

-          Anyu, mielőtt bármit mondanál, hallgass meg. – próbáltam elejét venni egy hosszú és kétséges kimenetelű vitának.

-          Oké, nos lássuk. A fiam felhív, hogy azonnal jöjjek ide és hozzam az elsősegély dobozomat, mert nagy baj van. Nem hajlandó mást közölni, bármennyire érzem jogosnak, válaszokat kapni a kérdéseimre. Megjövök, amilyen gyorsan csak tudok, erre a másik fiam itt áll előttem, egy merő vér és arra kér, fogjam be.

-          Ez nem az én vérem.

-          Hát az mindjárt más. Ha egy idegen ember vére van a ruhádon és a kezeiden, akkor már nincs is több kérdésem. Az a lány tehet erről ugye?

Azonnal Billre néztem magyarázatot várva.

-          Beszéltem neki Vikiről.

-          Nézd, anyu. Bármit is mondott Bill, felejtsd el. Kérlek menj be hozzá, a szobámban van és elég szar állapotban. Megverte és erőszakolta egy vadbarom, akinek átrendeztem érte a képét és idehoztam. Nem igazán van magánál és szeretném, ha segítenél rajta. Aztán megígérem, mindent elmagyarázok.

-          És mégis miért kéne nekem segíteni ezen a nőn?

-          Mert szeretem őt és te az édesanyám vagy.

Láttam az arcán, hogy ez a kijelentés meghökkentette. Sóhajtott egy nagyot, majd megindult a szobám felé.

-          Köszönöm.

Meg sem fordult, válaszra sem méltatott. Bement a szobámba és becsukta maga mögött az ajtót.

-          Mit mondtál neki? – fordultam egyből drága öcsémhez.

-          Hogy megismertél egy lányt, és vele töltöd minden idődet.

-          Ennyi?

-          Hát még talán azt is hozzá tettem, hogy ez a lány elég rossz társaságból való és cseppet veszélyes vele kezdened.

-          Ó hát köszi. Ezzel a kis árulkodásoddal nagyon megkönnyítetted a helyzetet.

-          Mit kellett volna tennem? Szartál rám, gondoltam anyu segít.

-          Na jó nincs kedvem veszekedni.

-          Nagylelkű vagy.

-          Megtennéd, hogy főzöl valami tésztát? Éhen halok és szerintem Vikire is rá fér majd egy kis szilárd táplálék.

-          Csinálok bolognait.

-          Kössz. Én lezuhanyozok gyorsan, mert tényleg gáz, ahogy kinézek. – néztem végig magamon.

Eszméletlen jól esett a zuhany, de gyorsan túl akartam lenni rajta, hogy amint anyu kijön a szobából, már mehessek is be megnézni, hogy van Viki. Nagyon aggódtam érte. Fogalmam sincs mennyi időbe fog telni kitörölni a fejemből azt a látványt. Ahogy meztelen, gyönyörű bőre szanaszét vagdosva, szája felszakadva, szemei kisírva. Ahogy néz maga elé rémülten. Ahogy a tekintete arról árulkodik, feladja. Remélem az a patkány megtalál, hogy revansot vegyen, és ha még egyszer bántani meri őt, esküszöm megölöm.

Mikor visszaértem a nappaliba, hallottam, hogy anyu Billel beszélget.

-          Azt mondja, mióta együtt vannak, nem drogozik.

-          De mégis ki ez a lány?

-          Annyit tudok, hogy nem önszántából van itt. Rosszkor volt rossz helyen és a papírjait elvették, így nem tud hazamenni Amerikába. Én beszéltem vele, elmentem hozzá ma reggel abba a klubba.

-          Te is odamentél? Hát mi ütött belétek?

-          Beszélni akartam vele, mert Tom nem hallgat sosem végig. De ő igen. Megadtam neki a számomat és megkértem, hívjon fel, bármi van. Így bukott le azelőtt az Arthur előtt, hogy Tommal viszonya van. Ezért verte ma meg. Tom pedig odament és elhozta. Ennyit tudok.

-          Hogy lehet, hogy ilyen emberek közé keveredik?

-          Na folytassuk ezt úgy, hogy én is itt vagyok. – kapcsolódtam a beszélgetésbe. – Hogy van?

-          Sokkos állapotban van. Adtam neki egy nyugtatót, hátha alszik egy keveset. Amelyik sebet tudtam, elláttam. És most megyek is. – állt fel.

-          Maradj még anyu.

-          Ne haragudj, de ehhez most elég gyengék az idegeim.

-          Beszéljük meg.

-          Nekem ebből elegem van. – bukott ki belőle. – Hosszú hónapok óta próbálunk az öcséddel valahogy a bizalmadba férkőzni és újra része lenni az életednek, ami semmi másról nem szól, csak beleszaromságról és züllésből. Nem magyaráztam, mikor a rendőrségről kellett Billnek elhoznia, nem magyaráztam, mikor szó nélkül beállítottál egyértelműen kábítószeres állapotban, nem magyaráztam egyszer sem, amiért úgy bánsz az öcséddel, ahogy. De most már elég. Tudod te mit csinálsz egyáltalán? Valami helyi gengszter klubjában töltöd az estéidet és megszökteted az egyik kurváját? Mond, van neked agyad kisfiam? Mégis mi ütött beléd?

-          Csak értelmet látok végre az életemben.

-          Ó ne mond. És mégis mi az életed értelme? Ez a nő? A nő, aki összeverve meztelenül fekszik az ágyadban papírok nélkül arra várva, mikor jön el érte pár állat, aki majd mindkettőtöket megöl?

-          Nem hagyhattam ott anyu. Te ezt nem értheted.

-          Hát igazad van, nem értem. Magyarázd meg.

-          Beleszerettem. Ennyi. Megismertem és fogalmatok sincs, milyen élete van. Fogalmatok sincs miken ment keresztül és el sem tudjátok képzelni, mennyire nem illik oda. Ő nem kurva, ő egy lány, akinek kisiklott az élete és rossz irányt vett a sorsa. Pont, mint nekem.

-          És egymást fogjátok megmenteni?

-          Ő már megmentett engem.

Ezzel sikerült anyut újra meglepnem.

-          Mikor az elvonóra mentél, tudom, cserbenhagytalak. Tudom, szükséged lett volna rám, de nem ment, mert hatalmasat csalódtam benned.

-          Anyu. – szóltam közbe. – Te adtál akkor erőt, hogy végigcsináljam az elvonót. De az már a múlt, már nem számít. Azt hiszitek még mindig le vagyok ragadva ott. De csupán annyi történt, hogy körülöttem mindenki megtalálta a célját, csak én nem. Most sincs, nyilván nem ő a célom. De ő segít nekem megtalálni. Szükségem van rá, akármilyen röhejesen is hangzik ez az én számból. És ez nem ellenetek szól. Ti vagytok a családom, ő pedig a nő, akit szeretek.

-          És most mi a terved? Itt fogjátok várni, míg érte jön az az ember? Mert gondolom nem nézi ölbe tett kézzel, hogy összeverted őt és elhoztad ezt a nőt.

-          Viki. A neve Viki.

-          Elnézést. Szóval elhoztad Vikit.

-          Nem tudom mi lesz. Valószínűleg nem kerül sok idejükbe kideríteni, hol lakom, úgyhogy innen el kell mennünk. Neked is öcsi. – néztem rémülten hallgatózó öcsémre. – Elmegyünk és átgondoljuk, hogyan tovább. Vissza kell szereznünk a papírjait, mert máshogy nem mehet vissza az államokba.

-          És ha ez valahogy sikerül is, te vele fogsz menni?

-          Ha azt szeretné, akkor azonnal. – vágtam rá gondolkodás nélkül, hogy ő is lássa, mennyire elszánt vagyok, ha Vikiről van szó. – De most kérlek. Legyél itt, ha felkel, hátha még szükség lesz rád.

-          Hát ez a sztori egyre jobb. – kezdett kutatni a táskájában. – Felhívom Gordont, hogy maradok még.

-          Köszönöm.

-          Értetek bármit megtennék. De szeretném, ha beavatnátok az életetekbe, mert máshogy nem tudok segíteni.

-          Kedvelni fogod őt. Habár nem így akartam bemutatni neked.

-          Azt már láttam, hogy nagyon szép lány. – mosolyodta el magát kedvesen.

-          A legszebb, akit valaha láttam. – léptem közel, hogy átölelhessem.

Szorosan átölelt és én közben ezerszer megbántam, mindent, amivel valaha megbántottam őt. Ő a világ legjobb fej édesanyja.

Bill nekilátott a kajának, anyu felhívta Gordont és szólt neki, hogy itt alszik. Én pedig bementem Vikihez és leültem az ágy mellé. Csak néztem őt, és próbáltam kitalálni, mitévők legyünk. Tudtam, ha felébred, azt akarja majd, hogy hagyjam békén. Majd felajánlja, hogy visszamegy és nekem így nem eshet bajom. Mosolyognom kell, ha arra gondolok, milyen édesen tud aggódni értem, és képes lenne feláldozni magát értem. Akármi is lesz, megérte őt elhozni ma este onnan. Ki tudja, mi lett volna a vége. Azt kívánom, bár előbb értem volna oda, de ezzel hiába őrlöm magam. Most már a jövőre kell gondolom. A nagyon is közeli jövőre, amiben le kell lépnünk innen mindhármunknak.

-          Tom. – szólalt meg erőtlenül, én pedig felpattantam és hívtam anyut.