Légy önző!

-„Olyan régóta várom, hogy újra lássalak. Úgy látszik reménytelenül. Hiányzol, úgy látszik reménytelenül. Miért kellet elmenned? Visszajössz még? Szeretsz még, vagy szeretni fogsz? Annyi kérdésem lenne. Nem várhatom el, hogy törődj velem, de mégis… mégis lehetek én néha önző? Mindegy is most már. Iszonyatosan hiányzol, de tudom jobb neked ott, ahol vagy, jobb neked az, amit csinálsz. Híres vagy és jobb életed van. Elérted, amit akartál, és én nem állítottalak meg. Most úgy érzem bárcsak ne lennél az aki vagy. Önző vagyok, mert azt akarom, hogy itt legyél velem?  De nem kérhetem, hogy vissza gyere! Talán sose fogsz!
Szeretném, ha tudnád, hogy örökké szeretni foglak!  Nem számít, hogy mi volt vagy mi lesz. Bármi áron. Örülök, hogy boldog vagy!…Ria.”

Olvasta fel a sorokat! És mégsem tudta felfogni! Annyiszor gondolt a lányra… hiányzott neki.
Mindenki azt hiszi, hogy teljes az élete, de mégsem. Hiányzik belőle valaki, nem is valaki hanem ő… Viki. A lány akit évekkel ezelőtt szeretett! Még most is szereti! Könnyes szemmel állt a kezében a levelet szorongatta. És csak arra gondolt, hogy milyen szép volt régen. Még hallotta a fülében a lány édes kacaját. Még érezte az orrában a lány mámorító illatát. Haja selymességét, bőre puhaságát, és szeme csillogását. Bármennyire is akarta nem tudod szabadulni az érzéstől, amit úgy hívnak… szerelem.
      -     El kell, menjek, hozzá- suttogta alig hallhatóan. Ízlelgette ezt a négy szót majd fogta a pénztárcáját és slusszkulcsát és már rohant is ki az ajtón.

***

      -      Mikor indulunk?- kérdezte a lány, miközben az ablakon nézett ki, mint aki vár valamire.
      -      Este!- hallatta a férfi ezt a tömör választ, majd fogta magát és kiment a szobából. Viki egyedül maradt. Csak ő és a gondolatai. Tudta, hogy nem fog eljönni! Hisz miért is jönne? Nem tudja, hogy pár órán belül elutazik Bostonba, ahol új életet kezd párjával, akivel össze fognak házasodni. De mégis reménykedett. .Arra gondolt, hogy vajon Georg megkapta-e a levelét. Ha meg is kapta hogy reagált? Nem is sejtette, hogy pár óra és kiderül…

***

”Kérem, kezdjék meg a beszállást a Berlinbe tartó járatra”- a hangosbemondó jelezte, hogy innen már nincs visszaút. Georg felállt és besétál az ajtón a repülőgépre. Ez talán megváltoztatja az életét. Olyan rég várta ezt a napot. El sem hiszi, hogy ezt ő teszi. Fogta magát és elindult. Maga mögött hagyva a társait és több ezer rajongót, akik csak miattuk jöttek el. De ez most nem számít, szerelme fontosabb.

***

-         Kicsim indulunk.- szólt a férfi, majd magához húzta egy hosszú ölelésre.

-         Hidd el… jó lesz! Ne aggódj én mindig, leszek neked.- mondta majd rácsókolt a lány homlokára.- Szeretlek!- mondta, majd fogta a csomagokat és kivitte a kocsiba. A lány csak állt otthona küszöbén, amihez oly sok emlék fűzte. Végighúzta kezét az ajtófélfán és egy hatalmasat sóhajtott. Lehunyta a szemét és a régmúltra gondolt. A testvéreire, a szüleire, a barátaira… Georgra. Elképzelte, hogy itt áll és Geroggal megy el és nem ezzel a férfival, akihez a barátságnál több nem fűzi, bár ezt nem tudta. Kedvese abban a hitben élt, hogy van neki egy szép és okos barátnője, aki szerelmes. Igen… szerelmes, csak nem belé! Hirtelen megütötte a fülét egy autó hangja az utcába befordulni. Nem merte kinyitni a szemét. Nem akart csalódni. Az autó egyre közelebb volt, míg el nem érte a házat, ahol aztán megállt. Ajtónyitások, csukások majd hangos léptek az ajtó felé. Egyre közelebb ért. Viki még szorosabban markolta az ajtót, míg nem érezte, hogy valaki megállt előtte. Megcsapta az orrát az oly rég érzett illat. Georg illata. Nem nyitotta ki a szemét, azt hitte, hogy csak képzelődik!
- Ria!- csak ő hívta így. A lány számára ez a szó mindent megért. Kipattantak a szemei és meglátta őt, egy levéllel a kezében!
- Mit… mit keresel itt?- nyögte ki a lány, hisz alig bírt megszólalni.
- Téged!- mondta magabiztosan a férfi majd betolta finoman a házba a lányt. Egyikük sem törődött az autó mellett ácsorgó vőlegénnyel. Georg becsukta maga mögött az ajtót, de rögtön el is szállt a bátorsága.
- Megváltoztál- suttogta a lány.
- Te is!
- Hiányoztál!
- Te is!
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!- majd magához húzta a lányt és lágyan megcsókolta! Mikor elválltak
az ajkuk Georg megszólalt!
- Légy önző! Szeretném, ha tudnád, hogy örökké szeretni foglak!  Nem számít, hogy mi volt vagy mi lesz. Bármi áron.