4. rész. David ajánlata.

-          Tudod ezek a srácok, mintha a fiaim lennének. A szívemen viselem a sorsukat, és mindent tudok róluk. Az én dolgom, hogy boldogok legyenek.

-          És nem azok?

-          Bill nem. Ő magányos.

-          Na ne. – nyomtam el a cigimet.

-          Hallgass végig.

-          Nem fogom pesztrálni a gyerekeidet.

-          Készül az új album, és nagyon el vagyunk maradva. Bill nem rég túl esett egy szakításon, és azóta hasznavehetetlen. Nem pörög az agya dalszövegeken, nincs kedve stúdióban ücsörögni, nincs kedve utazni és rajongókkal találkozni, nem akar semmit, és félek, ez kihathat a jövőnkre csúnyán. Ha meghiúsul a lemez egy vagon pénzt bukunk el.

-          Mégis mit vársz tőlem?

-          Legyél a barátja.

-          Ölelgessem?

-          Csatlakozz hozzánk. Megmondom, hogy mostantól több időt szeretnénk együtt tölteni, úgyhogy eljössz velünk egy kis promós körútra, velünk leszel egy kis időt. Ha Bill külsős barátot talál, jobban lesz. És te tudod, mit kell csinálnod. Te bárkinek beférkőzöl a szívébe.

-          Legyek Bill háziállata?

-          Látom nem vagy hajlandó komolyan venni.

-          Én csak nem tudom, miért pont engem találtál meg ezzel.

-          Mert benned bízom. Te nem fogod eladni a sztorit egy kis bevételért.

-          Te nem emlékszel, mikor megaláztál mindenki előtt a legutóbbi közös kis ügyünk után? Nem emlékszel, hogy lekurváztál vagy száz ember előtt? Nem rémlik, hogy apu másfél éve nem áll szóba velem miattad? Komolyan idehívsz, hogy megkérj legyek a kisfiad barátja?

-          Meg fogod kedvelni őket.

-          De nem akarom.

-          Legalább gondold meg. Tudom, akkor szemét voltam, félreértettelek és igazságtalanul bántam veled. De te vagy az egyetlen, aki tud nekem most segíteni és a húgom vagy.

-          Tehát kötelességem?

-          Nem. De rohadt sok pénzt kapsz, ha Bill befejezi az albumot.

-          Te nem azt mondtad, hogy szereted ezeket a srácokat?

-          Ezt az ő érdekükben teszem.

-          Na ne röhögtess.

-          Figyelj igen vagy nem? Nem hinném, hogy megerőltető munka lenne neked, és mint mondtam, egy rakás pénzt kapsz a fáradozásaidért. Ne tegyél úgy, mintha szíveden viselnéd a sorsukat. Ezeknek a srácoknak mindenük meg van és nagy részt nekem köszönhetik. Nem hagyok elveszni mindent, csak mert Bill nem talál magának egy megfelelő társat végre. Csak egy barát, semmi több. Lehet, hogy gerinctelen dolognak tűnik, de nem tudok jobbat.

-          Alszom rá egyet. – feleltem.

-          Köszönöm.

-          És most hazamegyek.

-          Ne csináld. Gyere, bulizz velem. Ezer éve nem találkoztunk.

-          Lehet, hogy megint ezerig nem is fogunk.

-          Meddig fogsz még duzzogni?

-          Gyűlölöm ezt a szót és főleg a te szádból.

-          Tudom. – mosolygott.

-          Francba David. Oké, bulizzunk. – enyhültem meg. – De add ide azt a kabátot, mert kockára fagyok, a mellbimbóm pedig át fogja szúrni a vadi új ruhámat, ha ez így megy tovább.

-          Erre nem voltam kíváncsi.

-          Na gyere igyunk. – vettem el tőle a cigijét, majd eldobtam és eltapostam.

Egyenesen a pult felé vettük az irányt, ahol egy-egy rövidet rendeltem kettőnknek.

-          Egi bátyó. – húztam is le azonnal.

-          Lehet csatlakozni? – jött oda Bill, ahogy David is kiitta a poharát.

Rám nézett kérdően és biztos voltam benne, hogy arra gondol, most majd legalább kicsit megismerem Billt.

-          Három ilyet. – adtam a pultos kezébe a poharam.

-          Többiek? – kérte őt számon bátyám.

-          Tom ott piál Gordonnal. – mutatott a terem másik végébe. – Gus kajál, Georg pedig a telefonján lóg.

-          Miért nem hívtátok meg Alyssát?

-          Mi meghívtuk. Ő nem akarta, hogy eljöjjön.

-          Iszonyúan külsős vagyok. – jegyeztem meg. – Úgyhogy váltsunk témát. – nyomtam a kezükbe teli poharaikat.

Mind a hárman lehúztuk és akkor drága testvérem elő is állt a farbával.

-          Megnézem a többieket. Mindjárt jövök. – állt fel és lelépett.

Csak bólogattam büszkén elismerve tehetségét.

-          Örül, hogy eljöttél. Most már tudom, miért volt olyan ideges napok óta. – ült le mellém Bill.

-          Ó a bátyám ideges volt miattam?

-          Eléggé. És ma míg meg nem érkeztél szerintem élete leghosszabb negyed órája volt.

-          Én általában óramű pontossággal érkezem mindenhova, de ma valahogy nem sikeredett sem ezt a hülye bárt megtalálni, sem körülötte parkolóhelyet.

-          Tényleg, már nem fázol?

-          Alulról még kicsit. – nyújtottam ki fedetlen lábaimat.

-          Átmegyünk innen máshova hamarosan. Mi sem akarunk idefagyni.

-          Kinek volt ez a fantasztikus ötlete?

-          Tomnak. És nem tudtam eleget könyörögni, hogy valami melegebb helyre menjünk. Ráadásul ezek a kabátok. – forgatta szemeit.

-          Ne is mond. Egyenkabát, ami ráadásul totál nem passzol semmihez az égvilágon.

-          Köszönöm, hogy eljöttél. – vigyorgott, úgy látszik megtaláltam vele a közös hangot elég hamar, sőt minden nemű szándékosság nélkül.

-          Én is örülök, hogy így döntöttem.

-          Akkor igyunk egyet ezekre a béna egyenkabátokra. – vett el a pultról az előkészített felesekből kettőt és az egyiket a kezembe adta.

-          Le velük. – koccintottam és lehúztam az italt.

-          Ez a tiéd? – hallotta meg telefonom csörgését.

-          Ó igen. – emeltem a táskám a fülemhez. – Ebből jön. – állapítottam meg, majd nagynehezen előkotortam. – Igen? – szóltam bele.

-          Szia, mi újság?

-          Itt vagyok azon a bulin, ahová a bátyám hívott el.

-          Tényleg! Na és?

-          Majd otthon.

-          Ja nem tudsz beszélni. Akkor gyorsan elmondom, amit én akartam.

-          Na hajrá.

-          Mr. Nolzcal voltál tegnap este a díjátadón?

-          Igen.

-          Köszi. Az ex mrs. Nolz ma velem áll bosszút. Egy rahedli lóvé üti a markom ma este.

-          Mi nagyon jól működünk együtt.

-          Bizony. Na nem is zavarlak, hívjalak, ha végeztem?

-          Mindenképp.

-          Reméltem, hogy ezt mondod, utálok egyedül aludni.

-          Ugye nem jössz megint a hozzám költözöl dumával?

-          Na helló baby. – nevetett, majd lerakta.

-          Bolond. – néztem én is mosolyogva a kijelzőt. – Bocs. – jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül.

-          Semmi baj.

-          Hol tartottunk?

-          Utáltuk a kabátokat.

-          Ó tényleg.

-          Viszont engem már most fejbevágott ez a pár rövid. – vallotta be.

-          Hát én rutinos vagyok, ha arról van szó, hogy ne részegedjünk le, ha nem akarunk.

-          Én le akarok. – bólogatott egyfolytában vigyorogva.