6. rész. Kézírással, kacsintós fejjel…

Örültem, hogy ilyen gyorsan lezártam az sms-ezgetést. Rendszerint szeretem ezt az elfoglaltságot, de most tudtam, hogy előbb-utóbb kitérünk arra a témára, amit még időm sem volt átgondolni és nem akarok beszélni róla.

Egész nap lustálkodtam. Reggeliztem egy óra körül, megnéztem egy filmet, lecsekkoltam a mail-jeimet. Igazából hat óra körül rájöttem, hogy unatkozom. John sem hívott még, így sem a pénzem nem kaptam még meg, sem újabb munkát nem kaptam. Ennek azért sem örülök, mert elég sok lóvé elment arra a két ruhára, amit vettem. Így nem igazán tervezhetek kimozdulós programot, inkább kajára kéne költenem most…

Tina is hívott, de ma ő is otthonülős napot tervezett. Néha jó egyedül lenni, ez igaz. De valahogy én most nem akarok egyedül maradni a gondolataimmal.

Elvállaljam? Ha David sok pénzről beszél, akkor az tényleg rengeteg, ami nagyon jól jönne. De a legutóbbi ilyen nem sült el jól. Nagyon nem. Ő megtudta, mit dolgozom és meg akart puhítani egy producert. Így felhívott és megkért, segítsek. Nos ez a pasas egy igazi fasz volt, aki azt gondolta egyből megdughat azon a partin, amire elkísértem. Még azt is közölte, hogy a bátyám ígérte meg neki az aktust egy szerződésért cserébe. Nem hagytam magam, felképeltem és már mentem is megkeresni Davidot. Számon kértem, mikor is vagy ötven ember előtt kurvázott le. Porig alázott, én elmondtam őt minden rohadéknak, másnap pedig anyu hívott, hogy tudják mit dolgozom… Szóval így váltunk el. Gondolom David azóta rájött, hogy az én munkám tényleg csak és kizárólag kellemes időtöltéssel jár és soha nem végződik szexszel. Soha nem fekszem le kuncsafttal, csupán elkísérem őket különböző eseményekre, ahová nem akarnak egyedül menni és inkább egy dekoratív fiatal nővel mutatkoznának.

De soha egyszer nem kért bocsánatot, soha nem hívott fel, hogy belássa mekkora bunkó volt. Most meg itt ez az ajánlat. Bill nem képes dalokat kreálni, nincs kedve új albumot készíteni. Ezért kell valaki, akit kedvelhet, aki megérti és mellette áll, aki újra jókedvet varázsol szomorú és magányos kis életébe. Én lennék a megfelelő? A pénz nagy úr és talán meg tudnám oldani a feladatot, de megint Davidnak dolgozni? Én nem bukok le, tudom, de ha valahogy mégis kiderül, miért vagyok ott, akkor David is bukik. És ő nagyobbat. Engem Bill csalódása nem ütne szíven, de Daviddal már más a helyzet. Rendes srácnak tűnik, de az, hogy tegnap jókat nevettünk egy béna kabáton, nem jelenti azt, hogy tényleg jól kijönnénk egymással.

Fogalmam sincs, mit tegyek. Lista:

Igen oldalon a következő tényezők… pénz, új emberek, változatosság.
Nem oldalon… David.

Csengettek, én pedig hirtelen összerándultam, ahogy kizökkentett a gondolatmenetből.

-          Jövök! – kiáltottam, és kinéztem a kukucskálón.

Egy idegen pasas állt ott, egyenruhában. Postás egyenruha. Ajtót nyitottam neki.

-          Jó napot. Viktoria Jost? – kérdezte.

-          Igen, én vagyok.

-          Ezt önnek hoztam. – emelt fel a földről egy nagyobb dobozt és a kezembe adta. – Itt legyen szíves aláírni. – rakott rá egy papírt és a kezembe nyomott egy tollat.

-          Köszönöm. – firkantottam alá.

-          Viszlát. – lépett is le.

A lábammal csuktam be magam mögött az ajtót és közben a kanapé felé haladva kerestem a feladó nevét. Nem találtam.

Irány a konyha, nagykés és már ki is nyitottam a dobozt.

Egyből tudtam, ki a feladó. A tegnapi kabát volt benne összehajtva és alatta egy papír.

„Sajnálom a tegnapi bénázást, remélem ez a kabát kicsit kárpótol érte ;) Bill”

Kézírással, kacsintós fejjel… Megmosolyogtatott a gesztus, habár nem igazán tudtam mire vélni. De célját elérte, felvidított.

Feleszmélve a meglepettségből, eszembe jutott egy fontos tényező. Honnan tudja a címem? Kedvem lett volna számon kérni Davidot, de ezt most inkább kihagynám. Ha közlöm, hogy Bill mit csinált, akkor az neki egy ütőlap lesz a kezében arra, hogy meglássam, megkedvelt. Habár nem mintha ez számomra meglepő lenne. Engem szoktak kedvelni az emberek… a munkámhoz tartozik. Persze az tény, hogy tegnap este én nem akartam bevágódni, nem akartam mindenáron szimpatikus lenni.

Így ha mást nem is, Billnek ez a gesztusa legalább az én egómat fényezi.

Lassan telt a hét. Mivel lecsórósodtam, minden nap John telefonját vártam. Soha nem kérek kölcsön és soha nem fogadok el könyöradományt. Mikor eljöttem otthonról, azért tettem, mert a saját lábamra akartam állni. Magam dönteni életem kérdéseiben, magamat eltartani, nem hagyni másra az irányítást. Szerencsére Nick ezt már nagyon jól tudja rólam, úgyhogy szó nélkül ment nélkülem partizni, és igyekezett másnap nem túlzottan áradozni arról, mit hagytam ki. Viszont egy új hírrel azért szolgált. Felszedett valami csajt, aki nagyon szexi, nagyon szép és nagyon jól érezték magukat együtt. A féltékenység legcsekélyebb szinten sem merült fel bennem, hisz Nick jó pár ilyen hosszabb-rövidebb kalandját végigasszisztáltam már. Most hanyagolni fog kicsit, míg azt a másik lányt fűzi, aztán velem dumál ki mindent.

Péntek volt már, mikor John végre felemelte a telefont és közölte, holnap utalja a pénzt, és ne haragudjak, így jött most össze. Mindegy most már. Holnap végre meg lesz a pénzem, és helyre rázódom anyagilag. Anyu is hívott és megkérdezte, nem megyek-e el hozzájuk szombaton ebédre. Mivel én már tudtam, hogy David is megy, inkább kihagytam volna. Pár perccel a beszélgetésünk után az emlegetett szamár is hívott.

-          Szia hugi, mi újság?

-          Szia. Semmi érdekes.

-          Nem gondoltad meg magad? Gyere már el.

-          Gondolom beszéltél anyuval.

-          Igen. Miért nem jössz?

-          Addig fogsz csesztetni, míg igent nem mondok?

-          Addig foglak csesztetni, míg le nem ülünk ebédelni.

-          Jól van basszus, elmegyek.

-          Helyes.

-          Egy feltétellel.

-          És pedig?

-          Nem zargatsz a kis terved részleteivel.

-          Ezek szerint a válaszod egyértelmű.

-          Nem döntöttem még el.

-          Nem sürgetlek, de hétfőn elindulunk a kis körútra, amire már jó lett volna, ha velünk tartasz.

-          Tehát nem sürgetsz, de még van két napom.

-          Valahogy úgy.

-          Mikor találkozunk holnap anyuéknál?

-          Nem megyünk együtt?

-          Jobb szeretek külön menni, mert meg van az az előnye, hogy függetlenül távozhatok, amikor csak úgy adódik.

-          Rendben. Akkor délben ott.

-          Oké. Ott leszek.

-          Szia.

-          Szia.

Visszahívtam anyut és közöltem, bátyám rábeszélt, úgyhogy készítse fel aput, hogy én is megyek. Nagyon örült neki, de hát ő mindig örül a kislányának.

-          Szép kocsi. – puszilt meg David, miután egyszerre szálltunk ki az autóinkból anyuék háza előtt.

-          A tied sem gyenge. – vetettem egy hosszabb pillantást tűzpiros sportkocsijára.

-          Furcsa lesz megint együtt itt.

-          Inkább a kellemetlen szót használnám.

-          Sziasztok! – jött ki anyu boldogan a házból és mindketten megkaptuk kedves anyai puszinkat. – Gyertek be, ne itt ácsorogjatok. Istenem de jó titeket együtt látni. – nézett végig rajtunk.

-          Éhen halok. – indultam el a bejárat felé.

Apu bent ült és valami meccset nézett a nappaliban.

-          Szia. – köszöntem neki.

-          Szia. – szólt hanyagul hátra.

-          Megjöttem! – jött be utánam David is.

-          Szerbusz fiam, fogj egy sört és ülj le. – intett neki.

Ez valóban olyan szar lesz, mint ahogy elképzeltem.

-          Gyere szívem, segíts tálalni. – próbálta anyu oldani a feszültségem.

-          Igenis. – követtem őt a konyhába.

Az ebéd is pont úgy zajlott, ahogy elképzeltem. Apu végig Davidot kérdezgette a munkájáról, és elismerte minden sikerét. Én csendben kotorásztam a tányéromban, és próbáltam túlélni.

-          Örülök, hogy újra minden rendben köztetek. – hozott fel anyu egy rosszul választott témát az ebéd befejeztével.

-          Mi is. – vágta rá David. – És lehet, hogy még több időt fogunk együtt tölteni.

-          Megkértelek. – szóltam rá.

-          A közös munka? – kérdezett rá anyu, mire apu lerakta a kezéből az evőeszközt és felállt.

-          Szép volt anyu. – álltam fel én is. – Maradj apu, nekem úgyis mennem kell. Köszönöm az ebédet. Majd hívlak. – adtam egy puszit anyu arcára. – Sziasztok. – távoztam is azonnal.

-          Várj már. – jött utánam David.

-          Mi az?

-          Ez tényleg kellemetlen volt.

-          Ó neked is?

-          Na ne dühöngj. Inkább gyere el velem valami desszertet magunkba diktálni.

-          Miért gondolom, hogy ezt ki kéne hagynom?

-          Figyelj, az, hogy eddig nem mondtál nemet, jelent valamit. Csak sütizzünk egyet és megpróbállak meggyőzni.

-          Rendben. – forgattam szemeimet. – Pattanj be, majd visszahozlak a kocsidért.