9. rész. Megöltük a bulit.

Láttam Tomon, hogy komolyan mondja. Viszont Gustav köszönte, nem kért többet. Bekönnyezett a szeme és ezzel Georgot is lebeszélte a kóstolásról végleg.

-          Még jó, hogy készültem kislányos piával a gyengébbeknek. – vettem elő a zacskómból három üveg pezsgőt. – De csak oviba, meg ne ártson. – gúnyolódtam.

-          Oké, a nagy ivászat előtt szeretném közölni, hogy korán kelünk reggel.

-          Mindig ilyen karót nyelt a bátyám? – néztem kérdően Billre.

-          Költői kérdés. – szólt rá David.

-          Ünneprontó. – nyújtottam rá a nyelvem.

-          Azért jöttél, hogy beégess?

-          Hé, még el sem kezdtem igazán.

-          Velem jönnél egy percre? – indult el az ajtó felé.

-          Oó. – mentem utána vigyorogva. – Folytassátok csak, tapasztalataim szerint, ez eltart egy darabig.

-          Kifelé. – nyitott ajtót nekem.

-          Hát ez jó bulinak ígérkezik. – töltött magának Tom.

-          Szerintetek nem lesz balhé? David nem vette túl poénosra a szitut. – bontotta az egyik pezsgőt Georg.

-          Viki jó fej. Eljött, mert David megkérte, felvette a kabátot, amit küldtem neki és hozott nekünk kaját, piát. Szerintem nem lesz gáz.

-          Na én ehhez most nem asszisztálok srácok. Reggel találkozunk. – búcsúzott Gustav. – Jó éjt. – jött ki az ajtón.

-          Lefekszel? – kérdezte őt David.

-          Igen. A korán kelés úgy látszik csak engem hat meg. Na sziasztok. – ment is tovább.

-          Hát nem tudom, hogy leszek ezekkel jóban.

-          Hugi figyelj rám. Eljöttél és bevágódtál, amint beléptél az ajtón. Ezt köszönöm. Nagyon hálás vagyok és leszek is. De remélem nem terved a lejáratásom, mert annak nagyon nem örülnék.

-          Csak vicceltem. És ezek a srácok oda vannak érted. Nevetünk egy jót és tovább imádnak.

Nagyot sóhajtott, tovább lépett és folytatta.

-          Szóval velünk tartasz.

-          Nagyon úgy néz ki.

-          És hogyhogy a múltkori sütizés után így döntöttél?

-          Valaki hatott rám.

-          Tehát akkor velünk jössz és megteszed, amiben megegyeztünk?

-          Azon leszek.

-          Köszönöm. – mosolyodta el magát.

-          Van mit. Ezt sose feledd el. És most megyek vissza dolgozni, ha megengeded.

-          Elbírsz velük? Mert én is lefekszem.

-          Jó éjt. – köszöntem el és bementem az ajtón.

-          Jó éjt srácok, és tartsátok fejben, hogy reggel mindenkit keltek. – köszönt be nekik David és már ment is.

-          Na jó, szóljatok, ha aludni akartok. Én feladom.

-          Nem dehogy. Rád vártunk a következő adaggal. – húzódott arrébb Bill a kanapén, én pedig leültem mellé.

-          Nem rontja a színvonalat, ha ezt most már leveszem? – nyitottam szét a kabátom.

-          Csak emeli. – vetett egy hosszabb pillantást kivágott felsőmre Tom.

-          Haver. – bólogatott nevetve Georg. – Hagyd, ő mindig ilyen. – fordult felém.

-          Hát jó. – vontam meg a vállam és kibújtam végre a már szinte fűtőtestté vált kabátból.

-          Hogyhogy mégis eljöttél? – tette fel első kérdését Bill.

-          Előbb én kérdezek. – leptem meg határozottságommal. – Honnan tudtad meg a címem?

-          Egyértelmű. Davidtól.

-          David honnan tudja a címem?

-          A bátyád. – jegyezte meg Tom egyértelművé téve.

-          Bár ez lenne a valós magyarázat. Na mindegy. A lényeg, hogy köszönöm. Jól esett.

-          Remélem nem ment tönkre…

-          Bill. – vágtam a szavába. – Már épp kezdtem elfelejteni. Ne hozzuk fel szegény Versace rövid pályafutását. Még nem dolgoztam fel teljesen.

Mosolyra fakasztottam mindhármukat beteges ruhaimádatommal.

-          Ezt fel kell vennem. – pattant fel a foteljéből telefonja csörgését meghallva Georg. – Bocs. – kért tőlem udvariasan elnézést, majd arrébb vonult és felvette.

-          Alyssa. – forgatta szemeit Tom.

-          Barátnő?

-          Százpecsétes titok. – közölte Bill komolyan.

-          Én tőlem nem tudja meg senki. De erről az Alyssáról már hallottam múltkor is. Akit nem hozott el a szülinapotokra.

-          Nem akarja, hogy közszereplő legyen.

-          Érthető. Gondolom nagy a hiszti körülöttetek.

-          Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, igen. De inkább igyunk még egy ilyen akármit. – tolta elém üres poharát Tom.

-          Hé egyből kimaradtam?

-          Én megvárlak. – tette fel a kezeit, majd hátradőlt.

-          Egy úriember veszett el benned.

-          És nem nagyon találja a kiutat. – röhögte el magát Bill.

-          Haha. – gúnyolódott Tom. – Eszeveszett jó poén volt öcsi.

-          Nekem bejött. Egészségünkre. – tartottam megtöltött poharam Bill felé.

-          Jó, hogy itt vagy. – mosolygott, majd koccintott.

-          Úgy legyen.

Amint kiittam a poharam, már elő is készítettem a következőt.

-          Ezt csak miattad. – kacsintottam Tomra és gyorsan túlestem ezen is. – Basszus. – ráztam meg a fejem, miután lenyeltem.

-          Sopron melyik országban van? – érdeklődött Bill.

-          Magyarországon.

-          Ott voltunk. – esett le a felismerés Tomnak.

-          Tényleg. Őőő… Budapest a főváros. – húzta ki magát büszkén Bill.

-          Igen. Habár oda nem jutottam el. De ez egy elég hosszú történet, amivel nem untatlak titeket.

-          Itt is vagyok, bocs. – ült vissza a helyére Georg.

-          Ez gyors volt. – bólogatott elismerően rá Tom.

-          Szóval srácok. Úgy néz ki, együtt leszünk egy kis ideig. Van valami kis szertartás, amivel befogadjátok az embert, vagy csak simán ki kell érdemelni?

-          Hát…

-          És nem válasz az, hogy David húga vagyok. – fojtottam a szót Georgba.

-          Pedig nehéz lesz elfelejteni.

-          Na jó Tom, inkább igyál. – vettem el előle a poharát és töltöttem neki.

-          Egyedül?

-          Jogos. – ismételtem meg a mozdulatsort az én poharammal is.

-          Ki intézi el magát hamarabb játékot játszotok?

-          Tom fog veszteni. – vette biztosra Georg.

-          Ki kell ábrándítsalak titeket, az a bizalom azért még nincs meg, hogy én minősíthetetlenre igyam magam veletek.

-          Ezzel elismered, hogy vesztettél? – kekeckedett Tom.

-          Ha akarnám, leinnálak, de ám legyen. Nyertél egy meg nem kezdett játszmában, nagyfiú.

A másik két srác pukkadozva figyelte Tom lealázott ábrázatát, én pedig farkasszemet néztem vele. Álltam a tekintetét egy darabig, majd Bill felé fordultam.

-          Szóval azt hallottam, készül az új album.

-          Rossz témaválasztás. – közölte műköhögéssel egybekötve Georg.

-          Ja nekem erről nem szabad tudnom? – tettem az ártatlant, pedig tudtam nagyon jól, hogy mi a helyzet cd gyártás ügyben, hisz azért vagyok itt.

-          Hosszú sztori. – nézett neheztelően öccsére Tom.

-          Elkezdtük már, de még folyamatban van. – válaszolt végre Bill is a kérdésemre. – Be lesz fejezve. – harcolt bátyja tekintetével.

-          Hű de belenyúltam.

-          Te mivel foglalkozol? – próbált témát váltani Georg.

-          Magammal. – vágtam rá, amivel újra magamra tereltem az ikrek figyelmét is.

-          Nem úgy értem.

-          Az jobb válasz, hogy utazgató életművész vagyok? De ezt a bátyám előtt ne említsétek, nem igazán van oda a kulcsgyűjteményemért.

-          Kulcsgyűjtemény?

-          Van egy kulcstartóm teliaggasztva eddigi lakásaim pótkulcsaival.

-          De miből tartod el magad? – tért ki erre az apróságra Bill.

-          Lehet most is témát váltani? – pislogtam rá nagy szemekkel.

-          Megöltük a bulit. – jegyezte meg Georg. – Én megyek is aludni, David reggel kirángat az ágyból, és én kinyírom, ha nem leszek eléggé kipihent.

-          El a süllyedő hajóról. – humorizáltam. – Jó éjt.

-          Sziasztok. – hagyta is el a szobát.

-          Nyugi, mi kitartunk. Általában éjjel éljük az életünk nagy részét.

-          És be vagytok ide zárva, vagy ki lehet menni a szabad levegőre emberek közé?

-          Necces. – húzta a száját Tom.

-          Testőrökkel maximum.

-          Hát ez a jövőre nézve elég siralmas. David nem egy partiarc, reméltem, hogy legalább veletek el lehet majd mászkálni.

-          Tényleg, meddig leszel velünk? – érdeklődött Tom.

-          Azt hiszem addig, míg meg nem untok. Vagy míg kibírjuk egymást a bátyámmal.

-          Gondolom ezt se boncolgassuk.

-          Eddig elég tartalmas a beszélgetés srácok. Úgyhogy Tom, visszaszállok a partiba. – hajoltam a poharamért és felé tartottam, hogy töltsön nekem is.