14. rész. Hangulatromboló vagy.

A srácok felvonultak a színpadra, és ahogy Gustav leütötte az első ütemet, elhalkult a stadion. Tom majd Georg is rákezdett és akkor sétált be Bill a színpadra. Az az őrjöngés, az a fülsiketítő hangzavar… volt olyan lány az első sorban, akit már most ki kellett szedni onnan, mert ájulás közeli állapotba került.

Bill pedig köszöntötte őket, leült a kis bárszékre és énekelni kezdett.

Az új dalukat. Ezt is csak azért tudom, mert közölte előtte.

Egész jól hangzott, Billnek szép hangja van.

Jó kis koncert volt, egész jó dalok, egész jó előadás. Nem leszek a fanjuk, de azért elismerésemet majd kinyilvánítom nekik, ha alkalmam nyílik rá.

Újra testőrök vették körbe őket és irány a különterem, irány az autogramosztás.

-          Na hogy tetszett? – jött oda hozzám David.

-          Azt kell mondjam, nagyon élveztem.

-          Na helyes. Örülök, hogy tetszett.

-          És meddig dekkolunk még itt?

-          Nem tudom. Minden rajongónak akarunk lehetőséget adni, mert elég rég várnak már erre ahhoz, hogy kockáztassunk.

-          Nem akartok sértődött kislányokat?

-          Nem jönne jól ebben a kritikus időszakban.

-          Te tudod.

-          Visszamész a hotelbe vagy megvársz?

-          Sétálok egyet, ott találkozunk.

-          Rendben. Telefon van nálad?

-          Igen apu. És ne aggódj, nem veszek el.

-          Örülök, hogy itt vagy.

Egy puszit nyomtam az arcára, és már távoztam is a hátsókijárat felé.

Ahogy kijutottam a parkolón át a főutcára, már vettem is elő a telefonom.

-          Baby! – szólt bele Nick, ahogy felvette.

-          Szia. – örültem neki én is.

-          Mi újság? Merre jársz?

-          Kölnben vagyok, most lett vége a koncertnek.

-          Tokio Hotel koncerten voltál? – nevetett ki.

-          Hé, én itt dolgozom. – emlékeztettem.

-          És hogy haladsz?

-          Fogalmam sincs. Kettő jó fej, de semleges, az egyik bénán nyomul, azt hiszi egy korosztályba tartozunk, a másik pedig totál depressziós és úgy tűnik egyelőre nem nagyon segítettem rajta.

-          Kihívás. Ezt szereted.

-          Igaz. Mindegy, nem is akartam nyavalyogni.

-          Nem hiányzom?

-          Dehogynem.

-          Mint férfi, vagy mint barát?

-          Na most már sehogy. Mi van a csajoddal?

-          Semmi. Ma külön bulizunk. Nem megy nekem ez a sokat együtt vagyunk, imádjuk egymást dolog. Olyan nyálas.

-          Na jó, hiányzol. – vallottam be, mivel most tényleg én is úgy éreztem.

-          Talán ha jó leszel, meglátogatlak.

-          Nem tudom jó ötlet-e.

-          Kérjek engedélyt a bátyádtól?

-          A humorod is nagyon hiányzik. – gúnyolódtam.

-          Na jó, nem piszkállak. De hívj fel, és már indulok is, ha kellek.

-          Mint férfi, vagy mint barát?

-          Neked akárhogy baby.

-          Na jól van.

-          Megyek, még el kell készülnöm a mai partira.

-          Rendben. Jó éjt.

-          Neked is. – tette is le.

Ahogy róttam az utcákat, rábukkantam arra a szépségszalonra, amibe jártam, mikor itt laktunk Nickkel. A csajok még bent voltak, pár perccel zárás előtt, így be tudtam még menni hozzájuk.

Nagyon örültek nekem, nem csoda, halom pénzeket hagytam itt, egy-egy tatarozás alkalmával.

Megkérdeztem, lehetséges-e hogy holnap délelőtt bezárjanak egy pár órára. Furcsán néztek rám, mikor közöltem, kit akarok magammal hozni ide. De igent mondtak. Ez nekik is jó pénz, miért ellenkeztek volna.

Már csak Bill kell hozzá. Akarva akaratlanul is rá gondoltam. Arra, ahogy ma viselkedett. Szomorú volt, és dühös, aztán rám sem nézett mielőtt elindultunk. Rám is mérges lenne? Az én dolgom, hogy jó kedve legyen, én vagyok az udvari bolondja, és ha hamar le akarom tudni ezt a kis munkát, akkor minél előbb el kell érnem a célom. Vagyis David célját.

Innen már hamar visszaértem a hotelbe, és úgy döntöttem, a bárban várom meg őket. Ott biztos látom, ha megérkeznek, és nem kerüljük el egymást. Spontán akarom elhívni magammal, nem akarom ráerőltetni a holnapot, hogy azt higgye csak megsajnáltam.

Ott ücsörögtem, ettem egy kiadós vacsorát és elkortyolgattam pár finom „ház specialitása” koktélt.

Mikor megérkeztek, pont úgy történt minden, ahogy elterveztem. Bill meglátott, én integettem neki, ő pedig kivált a többiek közül és csatlakozott hozzám.

-          Leülsz? – húzódtam arrébb a nagy bőrkanapén.

Hátradőlve terült el rajta és nagyot sóhajtott.

-          Fárasztó volt?

-          Azt sem tudom, merre vagyok arccal.

-          Én viszont végre megreggeliztem.

-          Végre nem zavart semmi? – mosolygott lecsukott szemmel.

-           Senki. – javítottam ki.

-          Hogy tetszett a koncert? – jutott eszébe, kinyitotta a szemét és kíváncsian nézett rám.

-          Hát tudod… - húztam kicsit. – Emlékezetes este volt.

-          Ez mégis mit jelent konkrétan?

Hátradőltem mellé és úgy válaszoltam.

-          Nagyon tetszett.

-          Csak kihúztam belőled egy dicséretet. – fordította felém az arcát.

-          Ne haragudj a délutáni viselkedésemért. – kértem elnézést pár másodperc szemezés után.

-          Te se.

-          Ezek szerint egyikünk sem haragtartó.

-          Én nem rád voltam mérges.

-          Mégis levegőnek néztél a folyosón.

-          Tomot néztem annak.

Nem igazán tudtam ehhez mit szólni.

-          Egyébként nagyon jól nézel ki. – jegyezte meg.

-          Köszönöm. De rámfér egy teljes szerviz. A holnapi napot csak arra fordítom. Pedikűr, manikűr, szoli, kozmetikus. Alig várom. – ültem újra fel és belekortyoltam a koktélomba.

-          Jó neked.

-          Nem jössz el velem? – fordultam újra felé hirtelen ötletnek tettetve eltervezett kérdésem.

-          Nem tudom.

-          Magyarázatot követelek.

-          Először is fáradt vagyok, ki akarom aludni magam. Másodszor pedig nem vágyom tömeg közé. Harmadszor pedig te sem élveznéd a kikapcsolódást, ha két testőr kísérgetne mindenhova és figyelné, ahogy szépülsz.

-          Olyan hangulatromboló vagy. – biggyesztettem le alsó ajkam.

-          Ne haragudj. – felelte szomorú szemeivel és felállt. – De neked jó szórakozást. És jó éjt. – búcsúzott.

-          Neked is. – adtam fel a harcot, és csak néztem, ahogy lassan elballag az aula irányába.

Kezdtem komolyan megsajnálni őt. Fogalmam sincs még mindig, miért is kéne őt sajnálni, de rossz nézni…

Megittam az italomat, David számlájára írattam mindent és felmentem a szobámba. Az ajtómra ragasztva egy kis boríték várt „Hugi” felirattal.

David bankkártyája volt benne és egy cetli: „Jó mulatást. És légy szíves jelezz vissza, hogy te kaptad-e meg, nem egy idegen költi a nehezen megkeresett lóvémat. pussz”

„Köszi, én vettem át. De Bill nem jön. Most már lefekszem, holnap beszélünk, jó éjt.”

Nem válaszolt és ennek most örültem. Semmi kedvem nem volt beszélgetni ma már erről.