15. rész. Fantasztikus vagy.

Lezuhanyoztam, az ágyban még pár percig masszíroztam lejárt talpamat, majd lefeküdtem. A tévét kapcsolgatva aludtam el.

-          Jó éjt. – vetődött Bill az ágyára.

-          Hulla vagyok. – felelte Tom a laptopjával ücsörögve a saját ágyán.

-          Én is.

-          Bocs a reggeli balhéért.

-          Felejtsük el.

-          De látom, hogy még mindig rossz kedved van miatta.

-          Csak elfáradtam. Mindentől. És egyikőtök sem veszi a fáradtságot, hogy tekintettel legyen rám.

-          Mi is fáradtak vagyunk, nekünk is van egy rakás problémánk. De nem zúdíthatjuk egymás nyakába, ezt számtalanszor megbeszéltük. Ki kéne kapcsolódnod egy kicsit, az jót tenne.

-          Viki elhívott magával holnap.

-          Minek?

-          Gondolom mert megsajnált.

-          Menj el vele.

-          Miért?

-          Mert rád fér. Kijössz vele nem?

-          De.

-          Hát akkor? Jót fog tenni.

-          Nem is tudom.

-          Jaj ne gyere nekem megint tudjukkivel. Ő már a múlté. Nem zárkózhatsz be örökre.

-          Na jó éjt. – fordult háttal testvérének és próbált minél előbb elaludni.

Kopogásra keltem. Az órámra néztem, reggel kilenc volt. Még jól is jött, mert már ébren kéne lennem, ha tízre oda akarok érni a szalonba. És még fel kell hívnom őket, hogy ne zárjanak be, mert nem jön Bill.

-          Jövök. – nyöszörögtem kimászva az ágyból.

-          Mehetünk? – állt felöltözve, elkészülve Bill az ajtóban.

-          Meggondoltad magad?

-          Ha még áll az ajánlatod.

-          Gyere be. Tíz perc és elkészülök. – tártam ki az ajtót.

Leült az ágyamra, én pedig elvonultam a fürdőbe. Gyors mosakodás, fésülködés, fogmosás, belebújtam a rózsaszín-fehér plüss melegítőmbe, fehér edzőcipőmbe, átpakoltam a fontosabb dolgokat a fehér kistáskámba, felvettem egy fehér baseball sapit, napszemüveg és már ott álltam Bill előtt elkészülve. Hanyatt feküdt az ágyamon csukott szemmel.

-          Hahó! – bökdöstem.

-          Bocs. – nyújtózkodott.

-          Negyed óra alatt elaludtál?

-          Úgy tűnik. Mehetünk?

-          Persze. Tetszeni fog, mert senki nem fog zavarni minket.

-          Hogy érted?

-          Este megkértem a csajokat, hogy zárjanak be, míg mi ott leszünk.

-          Ja hogy te már tegnap tudtad, hogy én veled fogok menni.

-          Nem tudtam. Csak gondoltam, ha mégis, akkor el legyen intézve.

-          Köszönöm. – nézett rám hálásan.

-          A legjobbat még nem is tudod.

-          Van jobb? – állt fel és elindult az ajtó felé.

-          A bátyám állja a szépülésünket. – nyitottam ki.

-          Fantasztikus vagy. – bólogatott vigyorogva.

-          Ú valamit elfelejtettem, egy pillanat. – rohantam vissza.

Áttúrtam a bőröndömet és kivettem belőle két fontos kelléket, amire szükségem lesz még ma.

A testőri kíséretet nem tudtuk megúszni, az kötelező jelleggel tartozott Billhez. Kettő nagyobb példány is velünk tartott sértegetve az aurámat állandó jelleggel. Megkönnyebbülten léptem be a szépségszalonba, mikor megtudtam, hogy ők a bejáratnál maradnak.

Bill illedelmesen mutatkozott be mindenkinek, miután megszabadult a hatalmas szemüvegtől és sapkától, amiket álcaként viselt.

Szerencsére nem úgy telt a kis kiruccanásunk, amitől tartottam még tegnap. El tudtam lazulni, Bill is e célból jött, így csak csendben, néha egy-egy mondatot váltva hagytuk, hogy kényeztessenek bennünket.

Először egy-egy irtó kényelmes fotelba ültettek minket, és míg pedikűröztek, lazító fej- és arcmasszázst kaptunk.

Aztán jött a manikűr, én töltettem is műkörmeimet, miközben Bill pár magazint olvasgatott magában. Néha odanézett, és beleszólt, milyen mintát csináltassak. Kreatív, az tény, és mivel jó kedvemben talált, meg is fogadtam a tanácsát és hagytam, hogy ő találja ki az előre láthatólag három hétig viselt körmöm mintáját.

A végére még egy szolizást is beiktattunk. Jót nevettem rajta, mikor közölte, hogy még életében nem volt szoláriumban, így kicsit tart attól, hogy befeküdjön meztelenül egy gépbe, aminek a teteje rácsukódik.

Bementem vele és megmutattam, hogy nem záródik rá hermetikusan, és bármikor ki tudja nyitni, amikor pánik van.

Kipihenve, kivirulva, újratöltve hagytuk el a szalont kicsivel kettő óra után.

-          David meghív minket ebédelni is. – lengettem előtte bátyám platina kártyáját.

-          És ő is tud erről?

-          Naná. Nem vagyok én tolvaj.

-          Akkor menjünk, mert éhen halok.

Két mogorva nagydarab barátunkkal a sarkunkban ültünk be a kocsiba, majd navigáltunk át egy étteremhez, ahol beküldtük őket a kívánságlistánkkal és elvitelre ki is hozták nekünk az ebédünket.

-          Jó étvágyat a reggelihez. – tartotta koccintásra narancsleves dobozát mosolyogva Bill.

-          Neked is. – koccintottam az almalevemmel és nekiláttunk.

Egy parkolóban félreállva, nyitott ajtókkal ettünk, míg a testőrök kint ácsorogva figyelték nem közelít-e meg minket egy betolakodó. Mintha ők nem azok lennének…

-          Vissza kéne már mennünk. – törölte meg a száját Bill a reggeli befejeztével.

-          Hát reméltem, hogy hosszabb kimenőt kapsz.

-          Jó lenne. De hatkor még egy telefonos interjú vár rám, és még rá kell készülnöm.

-          Rendben.

-          Volt más terved még?

-          Akadt. – vallottam be.

-          Mi az? – mosolygott kíváncsian.

-          Most már nem mondom el.

-          Indulhatunk? – szólt be az ajtón az egyik pasas.

-          Persze. – fordult felé Bill. – Menjünk.

Hazáig nem beszéltünk. Én duzzogtam, mert még egyáltalán nem akartam visszamenni, ő pedig bámult ki az ablakon és kerülte a tekintetem.

Túl nyomulós voltam? Túlságosan ráakaszkodtam? Túl sokat voltunk együtt így elsőre? Nem tudom.

-          Köszönöm, jól esett ez a kis potya kényeztetés. – búcsúzott, mikor a szobám ajtajához értünk.

-          Ha ilyenekre vágysz, csak szólj nekem.

-          Később beszélünk. Szia. – hagyott is magamra.

Számítottam rá, hogy a bátyám hamarosan fel fog keresni, így inkább be sem mentem a szobámba. Inkább sétáltam egyet, ittam egy kávét egy közeli kávézóban és csak öt óra körül mentem vissza.

Mikor elhaladtam Billék szobája előtt, kiabálást hallottam. Eszem ágában nem volt hallgatózni, gyorsan tovább készültem haladni, de a szobám kulcsát leejtettem, és míg azzal babráltam, nyílt az ajtó és Bill vágta be maga mögött.

Elviharzott mögöttem idegesen, én pedig csak néztem utána szemem sarkából.

-          Van még kedved ahhoz a programhoz? – állt meg és háttal tette fel ezt a kérdést.

-          El akarsz húzni innen?

-          Minél előbb.

-          Akkor menjünk. – indultam meg felé, ő pedig már hívta is a liftet.