17. rész. Szeretném, ha maradnál.

Egymásnak adogatva szívtuk el és láttam rajta, amit magamon is éreztem. Az oldódást, hogy a feszültség és a rossz gondolatok, távoznak. Egyfolytában vigyorgott, de én is. Már fájt az arcom, az arcizmaim görcsbe rándultak, de jó érzés volt.

-          Ez a napom jobb volt, mint az utóbbi időben bármelyik. – nyomta meg a gombot a hotel halljában kilenc óra körül, mikor visszaértünk.

-          Ennek örülök.

-          Köszönöm.

-          Ne köszönd meg, még nem ért véget a nap, és még nem találkoztunk Daviddal. – szálltam be a liftbe.

-          Na most lehúztad a hangulatom. Pedig az az én reszortom.

-          Nee. Nem akartam. – nevettem el magam. – De nekünk annyi.

-          Majd elfelejti.

-          Én mindenesetre besurranok a szobámba, és ma már nem kapcsolom vissza a telefonom.

-          Tudod mit?

-          Na ki vele.

-          Ezt megismételhetnénk máskor is. Mármint persze nem azt a részét, hogy droggal kínáltál. – vihogott.

-          Bill! – csaptam rá a mellkasára.

-          Látnád az arcod.

-          Na jó éjt. – szálltam ki a liftből és megindultam a szobám felé.

-          Jó éjt. – sétált el mellettem még mindig előző kis poénján kuncogva.

Ahogy belépett a szobájába, Tom már emelte is a telefonját: „Itt van.” – szólt bele, majd le is tette.

-          Hol voltál?

-          Sétáltam egyet.

-          Több mint négy órája eltűntél.

-          Bill. – csapta be maga után szobájuk ajtaját David. – Hol a fenében voltál? Mégis mit képzelsz, hogy kinyomsz és kikapcsolod a telefonod?

-          Jaj hagyj már békén legalább egy napig. – rúgta le magáról cipőit.

-          Mi van veled? Mond te… - állt vele szembe. – Bill te be vagy szívva?

-          És ha igen? – kérte ki magának.

-          Vikivel voltál?

-          Magánügy.

-          Bill! A húgommal voltál? Vele szívtál?

-          Megismétlem, magánügy.

Davidnak nem kellett több válasz, már át is csörtetett az én szobámba, és az ajtómon dörömbölve várt a bebocsátásra.

-          Nyugi már. – nyitottam ki neki.

-          Te normális vagy bazdmeg? Drogot adsz Billnek?

-          Ugyan már, csak egy ártatlan füves cigi volt.

-          Lelépsz vele szó nélkül, és mind a ketten kikapcsoljátok a telefonotokat? A saját testőrei nem tudták hol van!

-          Ne ordibálj, ha megkérhetlek. – feküdtem le az ágyamba és bekapcsoltam a tévét.

-          Na ebből elegem van! – kapta ki a kezemből és földhöz vágta, ami olyan hangosan csattant ketté a földön, hogy összerezzentem. – Mégis mit képzelsz? Felelőtlen vagy és megbízhatatlan! Hova gondoltam, mikor elhívtalak ide? Én barom állat!

-          Na jó. – álltam fel. – Én itt sem vagyok. – hajítottam fel a bőröndömet az ágyra és már dobáltam is bele a holmimat.

-          Honnan szerezted? Tudod, mit leszarom honnan, el tudom képzelni. De hogy gondoltad, hogy Billnek drogot adsz? Nem tudom felfogni!

-          Ugyan már. Azt nem tudod felfogni, hogy ezúttal nem te kábítottad őt. Szállj le a földre bátyó és vedd észre, hogy már rég kicsúszott a kezedből az irányítás. Old meg nélkülem a szaros problémáidat. – húztam össze a cipzárt és felkaptam a bőröndöt.

-          Az eszedbe sem jut, hogy érted is aggódtam? Bill nem véletlen nem mehet testőrök nélkül sehova. De tudod mit? Gondoltam, hogy nem leszel képes arra, amire megkértelek. Tudtam, hogy nem tudsz felnőttként viselkedni és megváltozni.

-          Én leléptem. – toltam őt el az útból, egyenesen az ajtó felé véve az irányt.

-          Mégis hova mész ilyenkor ilyen állapotban?

-          Milyen állapotban? Túlzásba viszed. Semmi bajom nekem sem és Billnek sem. Csak jókedvünk volt egy kis ideig.

-          Itt maradsz. – állt elém újra. – Majd reggel az egyik sofőr hazavisz. És nem óhajtok ezen vitázni tovább. – közölte, majd kiment az ajtómon és becsapta maga után.

-          Át kéne mennem. – állt fel Bill az ágyáról hallva a kiabálást.

-          Nem kéne. – szólt rá Tom. – Davidnak igaza van.

-          Ja persze. Neki mindig.

-          Valld be, hogy faszság volt lelépni testőrök nélkül. Ezerszer hívtunk, mindenki aggódott.

-          Érdekes, ha itt vagyok, már annyira nem foglalkoztat senkit, mi van velem.

-          Öcsi ne csináld már ezt.

-          Jó, nem érdekel. – vett elő egy füzetet a táskájából.

-          Most meg mit csinálsz?

-          Dalszöveget írok.

-          Mit?

-          Kellő idegállapotban vagyok és jött egy ötlet. Le kell írnom, mert el fogom felejteni.

Földhöz vágtam a bőröndöm, a kistáskámból előkotortam a cigim és az öngyújtóm, az ablakhoz sétáltam és rágyújtottam. Le kellett nyugodnom. Valamilyen szinten igaza volt, de basszus. Ő akarta, hogy Billel töltsem a napot, Bill akart engem választani az interjú helyett. Az a hülye füves cigi pedig csak szórakozás volt. Bill kapcsolta ki a telefonom és különben is, nem tartozom beszámolóval a szabadidőmet illetően.

Pár perc múlva megint kopogtak az ajtómon.

-          Hagyj békén! – kiabáltam.

-          Bill vagyok.

Elnyomtam a cigimet a párkányon és ajtót nyitottam.

-          Bejöhetek?

-          Azért nyitottam ki az ajtót. – álltam el az útjából.

-          David eléggé kiakadt.

-          Feltűnt.

-          Elmész? – mutatott a bőröndömre.

-          El.

-          Muszáj? Majd lenyugszik.

-          Nincs ennek értelme. Nem jövünk ki egymással, minek maradjak?

-          Beszélek vele, az én hibám.

-          Ha tudnád mennyire nem a tiéd.

-          Ezt hogy érted?

-          Hagyjuk Bill.

-          Szeretném, ha maradnál. – szólalt meg kis szünet után.

-          Miért? – néztem rá meglepődve.

-          Hosszú ideje te vagy az első, aki mellett őszintén nevettem és elfelejtettem a saját problémáimat. – vallotta be és nagyon őszintének tűnt.

-          Én ennek nagyon örülök, hidd el, jól esik, de nem maradhatok veletek csak emiatt. – feleltem, pedig pont emiatt jöttem velük tulajdonképpen.

-          Ha David belátja, hogy durva volt veled és bocsánatot kér, amiért kiabált, maradsz?

-          Mégis hogy akarod ezt elérni?

-          Csak válaszolj.

-          Nem tudom.

-          Én kevertelek bele ebbe. És ha maradni szeretnél, én elintézem, hogy maradj is.

-          Hagyjuk ezt. Tényleg. Nem kell beszélned vele, ahogy nekem sem. Legalább kiderült megint, hogy nincs értelme erőltetnünk a jó testvéri viszonyunkat. És most ne haragudj, de lefekszem. Hosszú nap volt és fáradt vagyok.

-          Hát jó. – felelte. – Jó éjt. – nyitotta ki magának az ajtót.

-          És Bill. – késztetett egy belső hang, hogy utána szóljak.

-          Igen? – fordult vissza.

-          Örülök, hogy megismertelek.

-          Én még jobban. – mosolygott és kiment.

Egyenesen David szobájába vette az irányt és hangosan kopogtatott, míg David be nem engedte őt.