18. rész. Bill dalszöveget ír.

-          Bill. Baj van?

-          Beszélni szeretnék veled.

-          Túl ideges vagyok ahhoz, hogy normálisan beszélgessünk.

-          Csak hallgass meg.

-          Gyere be. – engedett David a dacából és beengedte Billt a szobájába.

-          Az én hibám. Összevesztem Tommal és elegem lett mindenből. Nem érdekelt az a hülye interjú, bármikor bepótolhatjuk, ha akarod, személyesen kérek elnézést az újságtól. De le kellett lépnem. Én hívtam Vikit magammal, sőt én kapcsoltam ki a telefonjainkat, mikor hívtál minket. Csak ki akartam kapcsolódni, és kicsit másra is gondolni, mint ez a sok szar, amitől már herótom van. Nem erőltette rám azt a cigit, sőt oda sem akarta adni, míg meg nem ígértem, hogy nem használom többet. Nem fogok bocsánatot kérni, mert végre jól éreztem magam. Végre megismertem egy idegent, akivel kötetlenül beszélgethettem. Te hoztad ide őt David, hogy jóban legyetek újra és ne haragudj meg ezért, de egyáltalán nem jó úton haladsz, hogy ezt elérd. Fogalmad sincs, milyen szomorú miattad és azért, hogy eltávolodtatok egymástól, de mégis itt van és még azzal is foglalkozott, hogy engem jobb kedvre derítsen. És tudod mit? Sikerült neki legalább egy kis időre. Sőt, egy új dalszöveget is elkezdtem írni, mert még ahhoz is volt kedvem.

David csak állt és hallgatta Bill szavait ledöbbenve. Hát beválik a terve, alig pár nap alatt? Bill új erőre kapott, Bill kicsit félretette a depit, Bill dalszöveget ír? A húga tényleg ennyire jó lenne? A húga tényleg segít neki és ráadásul ilyen eredményesen?

-          Aggódtam értetek. – közölte. – Ne csinálj ilyet többé légy szíves.

-          Jól van.

-          De? – érezte ki a folytatást.

-          De beszélj vele, hogy maradjon.

-          Ez a tervem a monológod végighallgatása óta.

-          Ennek örülök.

-          Kössz Bill. – veregette meg a vállát. – De most már nem zavarom, talán be sem engedne. Majd reggel beszélek vele indulás előtt.

-          Most jön, hogy húzzak aludni, mert hajnalban felversz?

-          Pontosan. – mosolyogta el magát.

-          Jó éjt. – viszonozta Bill és mint aki jól végezte dolgát, büszkén vonult vissza végre saját szobájába.

-          Te öcsi, ez baromi jó.

-          Hé, ki mondta, hogy elolvashatod? – kapta ki Tom kezéből a füzetét.

-          A kíváncsiság adott engedélyt rá. De már megint merre jártál?

-          Beszéltem Vikivel, aztán Daviddal.

-          És mire jutottál velük?

-          Viki reggel haza akar menni és még az sem hatott, hogy megkértem, maradjon velünk. Viszont Davidnak kicsit beolvastam és úgy tűnt, hatott, mert azt mondta, beszél Vikivel.

-          A mai nap után David neked adott igazat és még a húgát is marasztalja?

-          Aha. – húzta ki magát.

-          Miért akarod annyira, hogy Viki maradjon?

-          Mert jó, hogy van velünk valaki, aki nincs elájulva Davidtól és az egész hajcihőtől. Jó, hogy van egy külsős velünk, akivel lehet dumálni, sőt kicsit kikapcsolni.

-          Szó ami szó, vele én is kikapcsolódnék.

-          Na jó, én lefekszem.

Levetkőzött boxeralsóig és már be is bújt a takarója alá. Tom lekapcsolta a villanyt és ő is elkényelmesedett.

-          Nem hiszem el, hogy beszívtál. – nevette el magát pár perc múlva.

-          Jó éjt. – fordult át a másik oldalára Bill.

-          Neked is.

Muszáj volt elküldenem Billt a szobámból, nem akartam tovább hallgatni, hogy elértem a célom. Jól érezte magát, jó kedve lett. Jó, oké, fasza. Csak már megint én mászkálok idegroncsként fel-alá a szobámban David miatt. Szívem szerint maradnék, mert mindig jól esik a pozitív visszajelzés, mindig jó az elismerés, hogy jól végzem a munkám. De ahogy David lealázott már megint… hisz hallották a kiabálást. Én vagyok David hisztis kishúga, aki próbál direkt a bátyja agyára menni a lázadásával. Pedig ez nem igaz. Na jó, talán kicsit az. De én nem azért vagyok ilyen, hogy felidegesítsem a bátyám. Én azért vagyok ilyen, mert így érzem jól magam.

Holnap hazamegyek és megint mi lesz? Daviddal örihari, apu megint elkönyvelheti, hogy mekkora csalódás vagyok a számára, anyu meg majd megint minden hétvégén kérlel, hogy menjek át hozzájuk. Kicsit megy az agyamra a saját családom…

Nem mondhatnám, hogy hamar, de elaludtam. Mocorgásra ébredtem, és mikor kinyitottam a szemem David ült az ágyam szélén.

-          Mit keresel itt? – nyújtózkodtam.

-          Neked is jó reggelt.

-          Mikor indulhatok haza végre?

-          Ne menj el.

-          Na ezt most mégegyszer. – ültem fel.

-          Ne menj haza. Maradj velünk.

-          Jó poén David.

-          Bill dalszöveget írt.

-          Figyelembe véve, hogy ezért kapja a fizetését, nem rossz teljesítmény.

-          Jaj ne már. Nem is érdekel, hogy elérted a célod?

-          A te célod.

-          A célunk. - helyesbített helyesbítésemre. – Azt mondta, örül, hogy itt vagy és jó kedve van és elkezdett írni egy dalt.

-          Lehet, előbb kellett volna már a fűvel próbálkozni, nem? – keltem ki az ágyból.

Láttam rajta, hogy fejben számol lenyugvást találva, majd újra megszólalt.

-          Én is szeretném, ha itt maradnál.

-          A következő ordibálásodig?

-          Aggódtam értetek, felhúztam magam.

-          Te nem értem aggódtál, hanem a kis sztárpalántád miatt.

-          Én hajlandó vagyok bocsánatot kérni.

-          Tündéri vagy. – vetettem felé műmosolyt.

-          Figyelj…

-          Nem, te figyelj. – vágtam a szavába. – Semmit nem csináltam Billel, csak beszélgettem vele. Csak ültünk és hallgattunk, csak próbáltam terelni a figyelmét. Ennyi. Ezt nélkülem is meg tudnátok csinálni és szégyen, hogy nekem kell ezt közölnöm veled.

-          Ez nem erről szól. Ez arról szól, hogy te független vagy mindentől, ami most neki épp az agyára megy.

-          Ha maradok, feltételeim vannak.

-          És pedig?

-          Külön akarok utazni, ha busszal megyünk. Nem versz ki az ágyból reggel hatkor, mert nekik dolguk van, és ha azt akarod, hogy Billnek jobb kedve legyen, ne szólj bele, mit csinálok vele, hova megyünk, és miért nem vesszük fel a telefont.

-          Testőr mindig legyen veletek. – válaszolta és felállt velem szembe a kezét tartva.

-          Ha a többi feltételemnek eleget teszel.

-          Rendben.

Kezet fogtam vele.

-          De most már készülj el. Vár ránk egy négy és fél órás út Párizsig.

-          Párizs? – csillant fel a szemem.

-          Igen hugi. Méregdrága ruhák és csillogó villogó kiegészítők.

-          Ez drága út lesz neked. – közöltem tényként.

-          Hát mióta velem vagy erős mínuszban vagyok. – mosolyodta el magát. – De meg sem kísérlem visszavenni a kártyám.

-          Ezt jól teszed.

-          Na megyek, felkeltem a srácokat és intézem a külön buszt a hisztis húgomnak.

Kaptam egy puszit az arcomra és már el is hagyta a szobámat.

Csatát nyertem. Igen, én megnyertem. Annyira akarta, hogy maradja, hogy mindenbe belement. Ez a tény hozzácsapódik ahhoz a tényhez, hogy tényleg sikerült két nap alatt változást elérnem Bill kis béna életében, sőt csatlakozik ahhoz a tényhez, hogy Párizsba megyek és a bátyám kontójára fogok vásárolgatni… totál feldobódtam.