19. rész. Bent vagy a bizalomkörben.

Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy kényelmes, de azért Párizshoz illő rucit, napszemüveg, kistáska és már indulhatunk is. Mikor kitoltam a szobámból a bőröndöm, a kíváncsi ikrek ott álltak kómásan a sajátjaikkal.

-          Jó reggelt. Párizsban látjuk egymást. – kacsintottam és már húztam is a lift felé a bőröndöm.

-          Viki! – szólt utánam Bill.

-          Igen? – kukkantottam ki a liftből.

-          Ezek szerint maradsz?

-          Bizony. – mosolyogtam és már indultam is lefelé.

Ide a határozott Viki kellett. Nem a ’rosszban vagyok a bátyámmal, mert ő a kis kedvenc és engem mindig lealáz’ Viki. Itt nem arra megy ki a játék, hogy az én gondjaim megoldódjanak. Azzal majd én foglalkozom.

-          Nem mondod, hogy saját buszt intéztél magadnak? – jött oda a mindenkinél frissebb Gustav, mikor a bőröndöm próbáltam begyömöszölni a csomagtartóba.

-          De bizony. – büszkélkedtem.

-          Majd mond el, hogy sikerült, nekem is jól jönne. – szabadított meg szerencsétlenkedésemtől és egy mozdulattal helyet csinált a cuccomnak, majd csukta is be a csomagtartót.

-          Ilyet csak egy húg tud. – pislogtam ártatlanul.

-          Buktam. – bólogatott elismerve.

-          Amúgy nektek muszáj együtt utazni?

-          Csapatépítő tréning. És könnyebb így ránk vigyázni. – forgatta szemeit.

-          Gustav. – komolyodtam meg.

-          Tessék?

-          Van kedved osztozni velem ezen a hatalmas buszon? Persze csak ha kibírsz velem röpke négy és fél órát és megígéred, hogy nem ébresztesz fel legszebb álmomból, mint ahogy azt kedves kollégád tette a minap.

-          Komolyan?

-          Naná. Egyedül úgyis unatkoznék.

-          Hozom a csomagom. – sietett át a másik buszhoz, ahol a testőrök épp a már megérkezett három srác csomagját pakolászta.

Odament, elvette a sajátját, bedobta a mi buszunkba és beszállt a mögöttem lévő ülések egyikére.

-          Hát ti? – jött oda David.

-          Elrabolom a dobost. Ugye dobos? – fordultam hátra Gustav felé, mire ő pólójára mutatott, amin egy nonfiguratív minta övezett körül két dobverőt.

-          Jó utat. – kaptunk engedélyt és behúzta ránk a tolóajtót. – Mehettek. – szólt a sofőrhöz és már indultunk is.

-          Hé, ők hova mennek? – vonta kérdőre Tom Davidot.

-          Ahova mi.

-          Külön busszal? – nézett nagyot Bill.

-          Áldozatokat kellett hoznom a jó ügy érdekében. – vonta meg vállát David. – Na induljunk mi is.

Hosszú út volt. De jóval nyugisabb így kettesben, mint hatan. Az első két órát magányba burkolózva töltöttük, ő zenét hallgatott, én aludtam. Mikor felébredtem, már Franciaországban voltunk.

-          Bonjour! – üdvözölt útitársam.

-          Vous aussi. – viszonoztam köszöntését.

-          Na jó, ezt nem értettem.

-          Neked is. – ismételtem meg közös nyelvünkön.

-          Ahaaa. Te tudsz franciául.

-          Csak alap dolgokat. Például, hogy ez a ruha van az én méretemben?

-          Hát ennek én nem nagyon fogom hasznát venni, de Bill biztos örülne.

-          Bill is ruhabuzi?

-          Szerintem inkább magát a vásárlást imádja.

-          Meg van a maga varázsa.

-          Akkor ez a város neked való lesz.

-          Ti mit fogtok csinálni?

-          Interjút adunk egy tévében és egy rádióban, promózzuk az új kislemezt.

-          De hogy van ez? Promózzátok az új kislemezt, mikor még nincs teljesen kész a nagy?

-          Azt, hogy nincs kész az album, rajtunk kívül senki nem tudja.

-          Cseles.

-          És bent vagy a bizalomkörben.

-          Kapok testőrt is, hogy biztosan tudjam védeni a titkotokat? – nevettem.

-          Látom te sem vagy oda az őrizetért.

-          Fogalmam sincs, hogy lehet ezt elviselni.

-          Nehezen. De a bátyád szerint muszáj.

-          Igen, kaptam tájékoztatást.

-          A tegnapi kis kiruccanásotok húzós volt.

-          A legjobb részéről lemaradtál.

-          Szerintem az egész emelet hallotta a vitátokat.

-          Az David saját vitája volt, én nem nagyon vettem részt benne.

-          De ahogy elnézem, belátta, hogy Billnek jót tett egy kis lázadás.

-          Be.

-          Jó, hogy velünk vagy. – ismerte el. – Bill dalszöveget ír, én külön busszal utazom.

-          Kérdezhetek valami személyeset?

-          Bátran.

-          Miért hagyjátok, hogy Bill ilyen depis legyen? Miért nem próbáltok…

-          Segíteni? – folytatta helyettem.

-          Igen.

-          Nem ismered őt. Elvárja, hogy ápolgasd, de ha próbálod ápolgatni, kikéri magának. Utál mindenkit és mindent. Mi nonstop össze vagyunk zárva, és nem rakhatjuk egymásra a saját terhünket. Nem mindet. Egy idő után tudni kell kezelni, mit lehet és mit nem. Bill majd kiheveri, majd túl lesz rajta, de nem csinálhatja ezt úgy, hogy minket is kiborít.

-          Tehát csak nézitek.

-          Ő vállalta, hogy megírja a dalokat Tommal. Nem adja más kezébe és ez jó, ezért nagyon hálás vagyok neki, mert csak úgy lehet a banda egyedi.

-          És a határidő?

-          Az előző album sem ment simán. A tudat, hogy szorít a határidő, csak stresszel mindenkit.

-          Akkor miért nem szabadságoljátok magatokat? Miért nem vonultok el?

-          Mert nem tehetjük. Ha eltűnünk a világ szeme elől, és a rajongóknak csak a tehetetlen várakozás marad, azon kapjuk magunkat, hogy már csak magunknak csináljuk a lemezt, mert rajongónk nem nagyon marad.

-          Ebben van valami.

-          Én nem haragszom Billre, megértem őt. Mindig sokat vállal, mindig a tökéletességre törekszik. Van, hogy megír öt dalt, aztán mind az ötöt elveti, mert van egy olyan érzése, hogy még sem az igazi. Neki idő kell, ő művész lélek.

-          De nekem úgy tűnik, csak te állsz így hozzá.

-          Georg türelmetlen. Ő már szeretne túl lenni az egészen, mert otthon akar lenni a barátnőjével. Tom pedig pörög. Állandóan menne, állandóan gyártaná a slágereket és zsebelné be a díjakat. Idegesíti, hogy Billen múlik minden. David pedig, és ezért ne haragudj meg, de csak az anyagi vonzatát nézi. Ha kicsúszunk a határidőből, rengeteg pénzt bukunk szerződésszegés miatt.

-          Nekem nem kell mondanod, milyen a bátyám.

-          Szóval ez a nagy helyzet. Bill kicsit helyrerázza magát, kicsit feltöltődik és újra minden a régi lesz. Addig viszont egy időzített bomba, amivel jobb, ha óvatosan bánsz, mert még a végén a te kezedben robban.

-          Szóval nem egyszerű a sztárok élete.

-          Nem szeretem ezt a szót, de nem, nem egyszerű a mi életünk sem.

-          Tök jó látni ezt az oldalt is.

-          Amúgy jól csinálod.

-          Mit? – kérdeztem meglepődve.

-          Beilleszkedtél. Jót teszel nekünk.

-          Hát remélem ezzel David is így lesz.