20. rész. Ki-fe-lé!

Mikor beértünk Párizsba, én újra elámultam. Imádom ezt a várost, az egyik legszebb, ahol életemben jártam. Pedig megfordultam már pár helyen ugye…

Még tíz percet kocsikáztunk, míg végül leparkoltunk a kiszemelt hotel mélygarázsában.

David várt ránk, és már a kezünkbe is nyomta a szobakulcsainkat. Közölte velem kedvesen, hogy az én szobám az Eiffel toronyra néz, és még egy kis erkély is tartozik hozzá. Nem is kellett több, már indultam is felfelé szinte futólépésben. Hatszáznegyvenkettő. Ez a szobaszám. A hatodik emeletre felérve már olvasgattam is a számokat, izgatottan várva a látványra.

-          Szia. – ijesztett meg Bill, aki épp kilépett a sajátjából. – Bocs. – mosolygott.

-          A szobámat keresem.

-          Ez lesz az. – mutatott a sajátjával szemben lévőre, leolvasva a kulcsomról a számot.

-          Köszi.

-          Szóval a tied a toronyra néz.

-          Hát, most mit mondjak? – beképzeltkedtem és már nyitottam is be. – Bejössz? – invitáltam.

-          Egy cigi az erkélyen? – kérdezett vissza.

-          Honnan tudod, hogy van?

-          Voltam itt már párszor. – magyarázta.

-          Na gyere.

Hatalmas szoba. Hatalmas ágy, faltól falig ablak és csodaszép kilátás. Csak ámuldoztam. Saját erőből nem hiszem, hogy egy éjszakánál többet el tudnék itt tölteni.

Bill már kint volt az erkélyen, mikor én is odaértem. Álltam és néztem az elém táruló látképet. Éreztem magamon Bill tekintetét, és mikor ránéztem beigazolódott a gyanúm, miszerint mosolyog.

-          Mi az?

-          Fejben hány boltot jártál most be a vásárló utcában?

-          Ne zavarj meg, még csak kettőn vagyok túl. – fogtam be a száját a kezemmel és visszafordultam nézelődni.

-          Ha David nem ítél örök szobafogságra, este elviszlek a kedvenc helyemre. – emelte el a kezemet a csuklómnál fogva arca elől.

-          Nem tudsz nekem itt újat mutatni. – kértem ki magamnak újra ránézve.

-          Leszel a lelkitársam? – kaptam ezt a felajánlást egyenesen a szemembe nézve.

-          Kicsit korai, de ám legyen. – egyeztem bele és kicsit zavarba jőve a helyzettől, kutatni kezdtem a táskámban a cigisdobozom és az öngyújtóm után.

-          Zavarba hoztalak? – vigyorgott.

-          Nem szeretnélek porba tiporni, de van ötévnyi tapasztalati előnyöm. Nem fogok tőled zavarba jönni.

-          Hű de öreg vagy. – lepődött meg.

-          Ez rosszul esett. És nem a jelző, hanem az az arc, amit még mindig vágsz.

-          Javít a helyzetemen, hogy fiatalabbnak néztelek?

-          Valamelyest. – gyújtottam meg a cigimet.

-          Öcsi, itt vagy? – lépett ki egyszercsak Tom az erkélyemre.

-          Hé. – szóltam rá. – Ez kinek a szobája?

-          A tiéd.

-          Most hogy már ezt tisztáztuk, beszéljük meg, hogy nem átjáróház.

-          Megint nem aludtad ki magad? – gyújtott rá még végig sem várva a mondandómat.

-          Kicsit kezd túl bensőséges lenni a kapcsolatunk, idő előtt.

-          Ők ilyenek. – jelent meg David is a színen.

-          Másik szobát követelek. Titkosan, a hotel egy eldugott részében.

-          Nem volt elég a saját busz? – gúnyolódott tovább velem Tom, mire David csak egy ’ne’ nézést vetett felém.

-          Tom, tudtad, hogy Viki huszonöt éves? – indult be Bill is.

-          Neee.

-          Ki-fe-lé. – tagoltam nyomatékosabbá téve és az erkély ajtaja felé mutattam.

-          Srácok. – biccentett David a fejével szintén abba az irányba segítségemre kelve. – Irány készülődni.

-          Hé a cigim még csak félig szívtam el. – emelte fel jól látható közelségbe égő cigarettáját Tom.

Kivettem a kezéből és elnyomtam a kisasztalon lévő hamutálba.

-          Ezt elszívtad. – közöltem mellé.

Nevetve hagyták végre el mindketten az erkélyt és a szobámat.

-          Nem bírsz velük?

-          Kicsit tolakodóak.

-          Az újdonság nagy vonzerő. – okoskodott.

-          Jó kis tanulság.

-          Milyen utatok volt?

-          Kellemes. Jót beszélgettem végre egy totál értelmes sráccal. Napok óta nem volt rá példa.

-          Gustav jó gyerek. De a többiek is, majd megismered őket.

-          Erről jut eszembe. Bill el akar vinni valahova este.

-          Hova?

-          Nem tudom. Kedvenc helyként jellemezte.

-          Dior. Zárás után.

-          Christian Dior boltja zárás után? – hitetlenkedtem.

-          Kérlek ne fossz ki. És minimum két testőr veletek megy. – egyezett bele a kis kiruccanásunkba ily módon.

-          Most megölelnélek, ha nem lenne túl felszínes gesztus.

-          A mi szakmánkban ez alap. – tárta ki a karját, én pedig átöleltem.

Összefonta körülöttem karjait, és meglepően jó érzést tapasztaltam. Jó volt hozzábújni valakihez.

-          Hát idáig is eljutottunk. – közölte.

-          Ne rontsd el. – vettem egy nagyobb levegőt és elkényelmesedtem mellkasán.

-          Csak tudod vicces, hogy egy márkanév és egy platinakártya ilyen közel hoz téged hozzám.

-          David. – toltam el magamtól. – Christian Dior nem csupán egy márkanév.

-          Neked beteg az agyad. – nevetett jóízűt rajtam.

-          Na elveszett a varázs. – indultam be a szobába. – Mond a mai programomat.

-          Ha van kedved, velem tölthetnéd a délutánt.

-          Veled?

-          Szabad vagyok, ma Dave tart a srácokkal.

-          Ha anyu ezt megtudja.

-          Ezek szerint?

-          Átöltözöm és mehetünk bárhová.

Nem is emlékeztem már, milyen a bátyámmal tölteni kettesben huzamosabb időt. Sétáltunk a Champs Elysées-n, felmásztunk a toronyba, megebédeltünk egy kis meghitt étterem teraszán és nagyon jól elbeszélgettünk. Felvázoltam testvéremnek, mi történt velem, mióta elváltak útjaink. Persze azokat, amikről nem tudott… Kérdezgetett Nickről, majd közölte, meg szeretné ismerni. Ez elég furcsán hangzott az ő szájából, de mikor azt mondtam, lehet meglátogatna, belement. Azt mondta, nem árthat. Nehéz lesz megszoknom ezt a kedves Davidot, de klasszisokkal könnyebb kijönni vele így. Ez hiányzott.

Hulla fáradtan tértem vissza hét óra után a szobámba és már csak egy habos fürdőre vágytam a hatalmas kádamban.

Vártam az esti kimenőt, izgatott voltam mikor arra gondoltam, milyen élményben lesz részem. Még Nicknek is írtam egy üzenetet, hogy az orra alá dörgöljem. Válaszul három szót kaptam csupán:

„Már megérte… hiányzol!”

Ahogy rá gondoltam és arra a kis hozzáfűzött megjegyzésre, komolyan elgondolkodtam, hogy hazarepülök, eltöltök vele egy fantasztikus éjszakát, aztán visszarepülök, és újra munkába állok. Istenem, nő vagyok. Szükségletekkel… kielégíteni való szükségletekkel.

Ezen kezdtem kattogni. Ha az ember fejében megfordul a szex, nehéz letenni róla. Arra jutottam, ha már úgyis engedélyt kaptam, valamikor elrángatom magamhoz Nicket.

Kikászálódtam a kádból, kiválasztottam a ruhapróbálgatásra legalkalmasabb melltartómat és bugyimat, majd nekiláttam törölközővel szárítgatni a hajam.

Kopogtak. Meglepő volt ez a mai délelőtt után.

-          Jövök. – nyitottam ajtót.

-          Szia. – állt ott Bill és látszólag igyekezett tartani a szemkontaktust.

-          Gyere be, mindjárt kész vagyok.

-          Visszajövök később.

-          Zavarba hoztalak? – vettem revansot.

-          Kicsit. – hökkentett meg őszinte válaszával.

-          Megszárítom a hajam, te pedig válaszd ki melyik ruha illendő a mai alkalomhoz. – mutattam az ágyamon szépen elhelyezett három kombinációra, majd bevonultam a fürdőbe.

Becsukta maga mögött az ajtót és engedelmeskedett. Alig telt bele egyetlen percbe, már megint kopogott valaki.

-          Kinyitnád? – kiabáltam ki Billnek, majd megfésültem a hajam és én is kivonultam.

Egy hasonlóan alulöltözött Tommal találtam szembe magam. És nem is az zavart hirtelen, hogy már megint mit keres ez itt… hanem szabadon hagyott, meglepően kidolgozott felsőtestének látványa. Gondolatban vertem a fejem a falba, amiért túl hosszú ideig nem sikerült lemondanom róla.