21. rész. Tartalmas randi.

Bill briliánsan megoldotta helyzetet.

-          A középső legyen az. – tette kezeit Tom szeme elé és fejével az ágyon lévő ruhák felé biccentett.

-          Oké. Tíz perc múlva találkozunk a folyosón. – céloztam érthetően arra, hogy ő is és a bátyja is most hagyják el a szobámat.

Szerencsére fogta az üzenet lényegét, és már vezette is ki Tomot szigorúan a szeme előtt tartva kezét.

Így beégni? Bámultam! Sőt… Azonnal tárcsáztam Nick számát.

-          Hello baby, mondd.

-          Legeltettem a szemem egy tini felsőtestén! Megkívántam! Ha elmondanám mik jártak a fejemben… de nem. Ez botrány.

-          Nyugi. Nem tini. Mennyi idős már? Húsz éves?

-          Pont elég fiatal hozzám. Miért nevetsz ki?

-          Édes vagy. Hisztériázol, mert megkívántál valakit.

-          Nem akarom őt kívánni.

-          Tetszik?

-          Mit tudom én, nem néztem még rá olyan szemmel. És nem is szabad.

-          Tündérem.

-          Igen?

-          Mikor menjek? – kérdezte kedvesen, megoldást találva problémámra.

-          Szeretlek.

-          Én is téged.

-          Amikor csak tudsz.

-          Mint barát, vagy mint…

-          Mindkettő. – szakítottam félbe.

-          Meddig vagytok Párizsban?

-          Nem tudom. Azt hiszem holnap utánig.

-          Akkor velem töltöd a holnap estédet?

-          Ez randi?

-          Tartalmas randi. De még vacsizni is elviszlek előtte.

-          Várlak. És természetesen én állom a repjegyet.

-          Vagyis a bátyád.

-          Szinte ugyanaz. – nevettem el magam.

-          Na megnyugodtál?

-          Maximálisan.

-          Helyes, mert nekem randim van nagyjából két perc múlva.

-          Menj. Imádlak.

-          Én is. Csók.

-          Szia.

Ő kell nekem. Mindig segít, mindig mindent megtesz értem. Egy barát és egy szerető egyben. Kell ennél több? Tökéletes kapcsolat.

Összekaptam magam, feladtam a hajszárítást, belebújtam a ruciba, amit Bill választott és már mentem is kifelé. Bill nem állt a folyosón, kénytelen voltam bekopogni hozzájuk.

-          Örülök, hogy mindketten felöltöztünk. – közöltem az ajtót nyitó Tomnak.

-          Én kevésbé.

-          Na jó, Bill hol van?

-          Öcsi! – kiabált.

-          Jövök egy perc!

-          Azt hittem, már elkészült.

-          Átöltözik. – forgatta szemeit.

-          Mond meg neki, hogy lent várom a hallban.

-          Miért nem várod meg itt? Szórakoztatlak addig.

Arra gondoltam, hát még én hogy el tudnálak szórakoztatni… utáltam, hogy ezt gondolom és még jobban utáltam, hogy valószínűleg még egy idióta is le tudta volna olvasni az arcomról. Így valószínű, hogy Tomnak sem esik nehezére.

-          Jövök már! – hallottam újra Bill hangját bentről.

-          Van egy elméletem.

-          Még pedig? – kíváncsiskodtam.

-          Billel már elég sok időt töltöttél és tök jó kedve lett tőle. Gustavval buszozgattál ide és pozitív élményként számolt be róla. Georgot elvethetjük, mert van barátnője, szóval marad Tom, aki elég magányos és ráfér egy ilyen társaság. És már nagyon kíváncsi a titkodra.

Hirtelen tetszett a jópofa, keményfiú, aki próbálja adni a nagymenőt. Hirtelen mosolyodtam el magam, meg is lepődtem rajta.

-          Felejtsd el nagyfiú.

-          Elgondolkodtál.

-          Csupán azon, mit mondjak, amivel nem töröm össze a szíved.

-          Ó amiatt ne aggódj. Nem nagyon használom, nincs mi megsértse.

-          Jópofa srác vagy.

-          Na még egy utolsó kérdés.

-          Utolsó?

-          Nem menekülsz, nehogy azt hidd, csak mára az utolsó. Persze, csak ha ma már nem találkozunk, hogy fényt deríthessek a titkodra.

-          Ez be szokott jönni?

-          Mosolyogsz. – válaszolta.

-          Itt is vagyok. Bocs. – jött elő végre Bill.

-          Helyes. Menjünk.

-          Szólok Natalienak, egy pillanat.

-          Ő ki? – érdeklődtem.

-          A stylistünk.

-          Most arra gondolsz, nem úgy nézünk ki, mint akiknek van?

-          Nem. Arra gondoltam, meg kell ismernem azt a nőt, aki így öltöztet titeket. – replikáztam.

-          Csak Billt. Nekem nincs szükségem rá. – nagyképűsködött továbbra is Tom.

-          Na további szép estét. – indultam el Bill után a folyosón.

Natalie gyorsabban kész volt szerencsére, rá már nem kellett annyit várni. Szimpatikus nőnek tűnt, de valamiért úgy éreztem a kelleténél kicsit jobban el van eresztve. Gondolom nem kevés összeget kap azért, hogy Billre aggassa ezeket a néha egész érdekes ruhakölteményeket.

Azt sem nagyon értettem, minek jön velünk. Bill nem vehet ruhát nélküle? Biztos nem David akarta, hogy elkísérje őt, mert pont, hogy kettesben akart hagyni minket.

Látszólag Billnek még mindig nem volt helyén a kedve. Azzal, hogy Natalie velünk jött, munkává vált ez a kirándulás a Diornál.

Natalie volt a munka, én voltam a szabadidő. Láttam, hogy Bill felém húz, ő pedig látta rajtam, hogy mellette állok. Mikor kinézett egy nadrágot, felpróbálta és tényleg mintha ráöntötték volna, rávágtam: - Ezt meg kell venned!

Erre jött Natalie, aki szerint ez nem épp az az irányvonal, amit tartani kéne a jelenlegi imidzsben… Nem igazán tetszett és nem segített az a tekintet sem, amit Bill vetett felém. Amolyan „látod nekem ezt sem lehet” nézés volt. Így megkérdeztem udvariasan a hölgyeményt, hogy Bill a magánéletében sem öltözhet úgy, ahogy ő akar? Arcvágás következett. Viki pedig nem szereti idegen nők arcvágását kulturáltan fogadni.

-          Hát akkor én megveszem. Ajándékba Bill és megsértődöm, ha egyszer sem látom majd rajtad. – kacsintottam, és kivettem Natalie kezéből a nadrágot.

Tetszett, ahogy felháborodott, majd szó nélkül indult meg a pólók irányába.

-          Nem kellett volna. – mosolygott rám Bill.

-          Miért jött velünk?

-          Dave kérte meg, hogy válogasson pár ruhát a holnapi interjúhoz.

-          Baj, ha nem szimpi nekem ez a csaj?

-          Pedig nagyon aranyos. Csak a munkáját végzi.

-          Hát én nem tudnék ilyen munkát végezni. Felőlem aztán mindent megvehetnél magadnak, amit csak akarsz. Na persze erősen tudnám kritizálni ezeket a szerkókat, amiket te hordasz, de hát ha ezekben érzed jól magad.

-          Nem akarsz a stylistem lenni?

-          Nem járnál jól velem. És ahogy magamat ismerem, nem is tudnám sokáig megtartani az állásom. Ez a Dave már látatlanban is unszimpatikus.

-          Dave jó fej.

-          Na elég. Te mindenkit jó fejnek, meg aranyosnak tartasz. Bőven elég nézni, ahogy felnézel a bátyámra.

-          Tényleg. Már meg szerettem volna kérdezni, hogyhogy velünk maradtál? Mivel győzött meg?

-          Ő? Semmivel. Bocsánatot kért, én pedig előálltam pár követeléssel.

-          Mik voltak azok?

-          Magánjellegű követelések. De bármit megadott volna, sőt még valami olyasmit is mondott, hogy jót tesz neked a jelenlétem.

-          Ebben van valami.

-          Te beszéltél vele?

-          Magánjellegű beszélgetés volt. – vigyorgott, majd bement a próbafülkébe a kezében lévő többi ruhadarabot felpróbálni.

Annyira könnyű vele. A tenyeremből eszik. Meg sem erőltetem magam és ez a srác, máris bízik bennem, máris barátkozik velem.