23. rész. „Bocsiii :/”

Iszonyatosan örültem, hogy Tom egyedül ücsörgött az asztalnál, mikor visszaértem... És határozottan oda voltam azért a vigyorért, ami az arcára ragadt, mikor leültem…

-          Mi az? – érdeklődtem.

-          Semmi.

-          Rólam beszéltetek?

-          És a holnapi szabad programról.

-          Tudhattam volna.

-          Kössz, hogy intéztél nekünk egy estét. De gondolom a tiéd kellemesebb lesz.

-          Te nem jössz zavarba attól, ha túl indiszkrétnek kell lenned.

-          Bocs, ha tolakodó vagyok.

-          Nem zavarna rendes esetben.

-          Ez nem rendes eset?

-          Egyáltalán nem.

-          David miatt?

-          Többek közt.

-          Remélem nem akarsz a korkülönbséggel jönni.

-          Nem lenne igazam?

-          Számít a kor?

-          Az nem. De a korkülönbség elég szembetűnő.

-          Kíváncsi vagyok a barátodra.

-          Nagyon szívesen bemutatom majd neked. – gonoszkodtam utalva a hatalmas különbségre kettejük közt.

-          Kit mutatsz be? – ült le David és egy italt tett le elém.

-          Nicket holnap.

-          Kíváncsian várom. De most már megyek is. Megnézem Bill mit alkot. – állt fel, mint aki jól végezte dolgát. – Jó éjt. – mosolygott rám és már el is ment.

-          Na ne. – fordult egyből felém David, ahogy Tom eltűnt a láthatáron.

-          Mit ne? – értetlenkedtem.

-          Látom, amit látok. Flörtölsz vele.

-          Mi van? Én? Te hülye vagy?

-          Pasi vagyok, a bátyád vagyok, ismerem Tomot. Soroljam még?

-          Felejtsd el. Eszem ágában sincs vele kezdeni.

Ezzel lezártnak is tekintettem a témát. Elkortyolgattuk még az italunkat, elbúcsúztunk egy puszival és elvonultunk aludni a szobáinkba.

Miközben forgolódtam a szobámban, agyaltam. Azon, amit ma Nick kérdezett a telefonban. Hogy tetszik-e nekem Tom, mint pasi. Egyértelműen arra jutottam, hogy igen. Ma már olyan szemmel néztem rá Nick hibájából és beindította a fantáziám. Nem a jópofa nyomulásával, hanem önmagával. Jó pasi. Helyes kisfiús arca van, nagyon szép szeme és gyönyörű szája, mint a testvérének is. Úgy tudnak nézni. Tök egyformák, de mégis máshogy használják ki az adottságaikat. Bill tekintete megszólal. Őszintén a szívedig hatol egy-egy pillantásával, és úgy érzed, mintha ezer éve ismernéd. Tom pedig levetkőztet a szemével és egy pillantás alatt el tudod képzelni, mit művelne veled, ha kettesben maradnátok. Volt már szerencsém pár férfihez, így ez a két példány sem tud nekem meglepetést okozni.

Végül arra jutottam, hogy kerülnöm kéne a Tommal való kontaktust, míg… szóval míg elgyengült állapotban vagyok. Olyankor rendetlenség támad az ember értékrendjében, áthelyeződnek a dolgok és sok minden zavaró tényező, és gátlás megszűnik egy szempillantás alatt.

De nincs gáz. Holnap jön Nick, és helyre teszi a dolgokat a fejemben… és a testemben.

Reggel fél tíz körül elég nagy hangzavar támadt a folyosón a szobám előtt. Nem kellett nagyon tippelgetnem, kik nem hagynak már megint aludni. Ahogy a telefonomért fordultam, hogy felhívjam Davidot, vegyék lejjebb a hangerőt, még el sem értem a kis éjjeli szekrényig, már zuhantam is ki az ágyból hangosan csattanósan földet érve. Hevertem a földön és kinevettem magam. Ha még meglepő volna a helyzet, hogy képes voltam kizuhanni saját erőből, a saját ágyamból…

A telefonom csipogni kezdett, új üzenet érkeztét jelezve.

„Bocsiiii :/” – jött ez az üzenet Billtől.

Egyértelművé vált, hogy kihallatszott bénázásom.

„Neked is jó reggelt…” - írtam vissza gyorsan.

„Jól vagy?”

„Kizuhantam az ágyból, de túlélem.” – sms-eztem továbbra is a földön feküdve.

„Nem jössz velünk?”

„őőő, hova is?”

„tv-s interjú, ebéd, rádiós interjú.”

„Nagyon izgalmasnak hangzik.”

„Tíz perc múlva indulunk.”

„Összekaparom magam a földről, kint találkozunk ;)”

-          Te kivel üzizgetsz? – lesett öccse telefonjára Tom.

-          Vikivel. Már megint felkeltettem. Kizuhant az ágyából.

-          Jut eszembe ágy. Tudtad, hogy ma szabad az esténk?

-          Kíváncsi vagyok az összefüggésre.

-          Vikinek ideutazik ma estére a barátja, és megkérte Davidot, hogy mi is kapjunk szabad estét.

-          Van barátja?

-          Nagyon úgy tűnik. Nem is mondta neked?

-          Nem említette. De most, hogy így belegondolok, furcsa lenne, ha szingli lenne.

-          Na mindegy. Én is szerintem hasznosan fogom akkor eltölteni az időt. Georgnak már este szóltam, megbeszélte Alyssával, hogy ideutazik ő is ma estére.

-          Én akkor elviszem Nataliet vacsizni, tegnap nem sikerült valami jól a vásárlás.

-          Összebalhéztatok?

-          Viki és Nat között volt egy kis nézeteltérés és én nem álltam mellé.

-          Miért is?

-          Mert Vikivel értettem egyet.

-          Villámgyors voltam. – toppantam ki elkészülve a folyosóra.

-          Egyben vagy? – mosolygott rám kedvesen Bill.

-          Ne is beszéljünk róla.

-          Jó reggelt. – köszöntött Tom is talpig hófehér ruciban, álmos fejjel.

-          Neked is. David? – kerestem egyből kiutat a társalgásból.

-          Már a garázsban.

-          Helyes. Induljunk. – siettem is a liftek felé.

Mire az végre odaért, az ikrek is már mellettem álltak. Tom sokat sejtetően vigyorgott maga elé bámulva… ez a pasi tudja, mi a helyzet. Nem hülye. Nem vet rám jó fényt ez a viselkedésem. Le kell hűtenem magam.

A vártnál érdekesebb volt a délelőtt. Először valami helyi csatornához mentünk, ahol svéd asztalos reggeli várta a stábot, miközben egy fazon előre ledumálta a menedzsmenttel, miről is fog zajlani a beszélgetés a kamerák előtt.

Elkávézgattam, aztán bementem a nézőtérre és onnan néztem, mit művelnek. Nem nagyon értettem egy tíz perc után, hogy Georg és Gustav minek keltek fel emiatt. Ugyanis mosolygáson és nézelődésen kívül nem igazán volt más szerepük. Na jó, Georg néha helyeslően bólogatott és tűrte Tom néhány elég meredek beszólását, amit én élből pofonnal válaszoltam volna meg. De Gustav tényleg nem sok vizet zavart. Bill már megint a másik Bill volt. Pörgött a nyelve, nem lehetett lelőni. Pózolgatott, feszengett a székén, hevesen artikulált, mint egy óvodás a logopédusnál. Tom néha közbe tudott szólni, és őt sem kellett félteni. Terpesztett lábain könyökölt lazán, két kezét összetette és szinte megállás nélkül tartotta a szemkontaktust a riporterlánnyal. Hol a szemeivel, hol a dekoltázsával ugye… Volt egy olyan érzésem, hogy viszonzásra talált hangtalan flörtölése, így ha Tom sem akar ma unatkozni, nem hinném, hogy nagy erőfeszítésébe telne alanyt találni.

Mikor azon kaptam magam, hogy megint Tom magánéletének egy bizonyos részletén elmélkedek, felálltam és kimentem egy újabb kávéért. Nem tűnt jobb ötletnek, mivel ott meg Natalieba futottam.

-          Szia. – köszönt ridegen az újságja mögül.

-          Szia. – viszonoztam kedvességét és megindultam a kávégép felé.

Zavart a kínos csend.

-          Kávét? – fordultam felé, mire ő a bögréjét megemelte válasz gyanánt.