28. rész. Te vagy a köztes Bill.

Nem akartam zaklatni Billt, inkább hátradöntöttem a fejem, elkényelmesedve kispárnámon és bámultam kifelé az ablakon.

-          Hahó. – keltegetett.

-          Mi az? – nyújtózkodtam. – Hol vagyunk?

-          Két órája úton vagyunk. Megállunk cigipisikaki szünetet tartani. Gondoltam szólok.

-          Köszi. – feleltem és Bill már ki is mászott az autóból.

Előkutattam a dohányzás két fontos kellékét és én is kiszálltam. Arra gondoltam, hogy bemegyek a benzinkút shopjába venni egy újságot, de rájöttem, hogy szegényes francia nyelvtudásomnak köszönhetően csupán képeket tudnék nézegetni.

-          Nem unatkoztál nagyon? – kérdeztem Billt.

-          Aludtam én is. Tom hívott, hogy megállunk mindjárt, arra keltem.

-          Mennyi van még?

-          Három óra nagyjából.

-          Ígérem, ébren leszek.

-          Öcsi nincs nálad az mp3 lejátszóm? – jött oda hozzánk Tom.

-          Dehogy. Mit keresne nálam a szar zenéiddel?

-          Megyek, beszélek Daviddal. – hagytam is őket magukra.

-          Mivel sikerült így felhúznod? – kérdezte őt egyből Bill.

-          Mit tudom én?

-          Valamit biztos csináltál.

-          Az elképzelhetetlen, hogy vele van a baj?

-          Hát téged ismerve…

-          Úgy látom, levett a lábadról. Vele is utazgatsz.

-          Ő kért meg, hogy jöjjek vele. Rajtad kívül mindenkivel tök jól kijön.

-          Na jó, nem foglalkozom ezzel.

-          Nekem mindegy.

Nem kerestem meg Davidot, arrébb sétálva szívtam el a cigimet, bementem a shopba két kávéért, és mikor Tom otthagyta Billt, vissza is mentem hozzá.

-          Ezt azért, hogy ne aludjunk be. – tartottam felé az egyik kis műanyag poharat.

-          Köszönöm szépen. – vette el. – Gondolatolvasó vagy.

-          Egyébként, ha szeretnél, nyugodtan utazz a tesóddal.

-          Dehogy. Most szarkedve van.

-          Tomnak? Van nála olyan is?

-          Igen. És olyankor különösen elviselhetetlen.

-          És mi baja?

-          Fogalmam sincs. De nem is érdekel. – pattant be a helyére.

-          Jó látni, hogy nem kivételes a bátyámmal való fantasztikus és kiegyensúlyozottan működő kapcsolatom. – ültem be én is hátra.

-          Tom a mindenem. Vannak ilyen időszakok, mikor nem bírjuk elviselni egymást. De ha ő nem lenne itt, már rég feladtam volna ezt az egészet.

-          Ez aranyos.

-          Te is a bátyád miatt vagy itt. Pedig gondolom nem az álomnyaralásod ez a körút velünk.

-          Hát így kettőnk közt szólva, egész elviselhető veletek. – mosolyogtam, pedig most tényleg úgy éreztem, hogy nekem nem itt van a helyem.

-          Ez nem tűnt túl őszintének.

-          Még hogy én vagyok gondolatolvasó.

-          De azért jól esett ez a kis füllentés.

-          Veled tényleg az égvilágon semmi bajom. Sőt senkivel sincs.

-          Natalien kívül. – vigyorgott.

-          Na igen.

-          A barátod hiányzik?

-          Barátom? Ja, Nick. Hát ő nem a barátom. Legalábbis nem abban az értelemben. Inkább a legjobb barátom.

-          Az működik egy pasi és egy nő között?

-          Hát megtaláljuk a hasznos középutat.

-          Értem.

-          Én nem igazán tudok megmaradni egy ember mellett sokáig. Egyelőre legalábbis nem találtam alkalmas partnert.

-          Én számtalanszor. – sóhajtott.

-          És?

-          Az a baj velem, hogy én csak akkor vagyok képes valakivel kapcsolatban élni, ha őt a nagy őnek tekintem. Máshogy nem megy. Vagy mindent bele vagy semmit.

-          Ez nem baj.

-          De az. Mert belelovalom magam, többet adok, mint kapok és a végén mindig pofára esek.

-          A legutóbbi lánnyal mi volt a baj?

-          A szokásos. Távolság, ritka együttlét és az ezekből eredő féltékenység.

-          Nem értem az ilyen lányokat. Minek vágnak bele? Tisztában vannak vele, ki vagy és mire számíthatnak.

-          Azért vágnak bele, mert én vagyok Bill Kaulitz.

-          De soha egyiket sem hoztad nyilvánosságra.

-          Dehogy.

-          És ők akarták volna?

-          Volt egy-kettő, aki igen. De velük azonnal meg is szakítottam a kapcsolatot.

-          Hány barátnőd volt mióta van Tokio Hotel?

-          Hat. És egyik sem tartott túl sokáig.

-          Hat csaj sem vált be? Nem lehet, hogy te akarsz túl sokat tőlük? – gúnyolódtam.

-          Hát lehet.

-          Na jó, mik az elvárások?

-          Komolyan kíváncsi vagy?

-          Van három óránk, valamivel el kell ütni az időt.

-          Már megint mosolygok.

-          Látom.

-          Veled olyan könnyű.

-          Pedig elég nehéz eset vagyok. De nyugi, te nem fogod megismerni azt az oldalam.

-          Pedig kíváncsi lennék rá.

-          Nem lennél. Úgyhogy térjünk is vissza az eredeti témára.

-          Ja igen. Elvárások. Külső vagy belső?

-          Bill. Csak három óránk van.

-          Jól van. – nevetett. – Szóval külsőleg. Legyen alacsonyabb nálam, a hajszín, szemszín nem számít. Legyen kedves arca és beszédes szeme.

-          Beszédes szeme?

-          Ha belenézek, ismerjem meg őt.

-          Na mostantól erre oda fogok figyelni.

-          A te szemed olyan.

-          Beszédes?

-          Aha.

-          És mit mond?

-          Most szívatsz?

-          Dehogy. – nevettem el magam. – Mond tovább.

-          Na jó. Szóval legyen ápolt és stílusos.

-          Mint én? – humorizáltam vele ismét.

-          Mint te. De most el is kezdem a belső elvárásokat. Ne dumáljon mindig bele a mondandómba.

-          Ó kiestem. – biggyesztettem le alsó ajkam.

-          Akkor már ne is folytassam?

-          De igen. Hátha kerítek egy tökéletes példányt a számodra.

-          Hát jó. Szóval legyen olyan nem normális, mint én vagyok. Megértő legyen és kitartó. Bizonyítsa be, mit jelentek neki, ne mindig azt várja, hogy én tegyem ezt fordítva.

-          Ez nem tulajdonság.

-          Elvárásokról volt szó.

-          Igaz.

-          És megint beledumáltál. Elvesztettem a fonalat.

-          Na jó arról nem volt szó, hogy a saját buszomban nem jutok majd szóhoz.

-          Amint befejeztem, te jössz.

-          Én?

-          Naná. Ha én is, akkor te is.

-          Nem volt szó ilyen megállapodásról.

-          Nem kellettél hozzá.

-          Te vagy a köztes Bill.

-          A milyen?

-          Hát van a depis, van a túlbuzgó megjátszós és vagy te.

-          Belőled egy van?

-          Most rólad beszélünk.

-          Te nem szereted, ha rólad van szó.

-          Nem vagyok oda azért, ha valaki elemezget.

-          De ez egy baráti beszélgetés csupán, ahol előbb rajtam röhögünk, aztán megismerlek téged.

-          Szerencséd, hogy így fejezted be a mondatot.

-          Tudod mit? Nincs is több elvárásom. Szeresen azért, aki vagyok. A köztes Billel, a depissel és a megjátszóssal együtt.

-          Örömmel értesítelek, te is nehéz eset vagy. Vagyis ti, mindhárman.