31. rész. Tényleg nem érdekel.

-          Köszi. – bújtam bele és kimentem. – Minek köszönhetem a látogatásod?

-          Gondoltam megkérdem, mi van az öcsémmel.

-          Tőlem?

-          Hát te utaztál vele, és azóta megint kattant.

-          Nem én vagyok az oka, ha erre szeretnél kilyukadni.

-          Akkor?

-          Az exe hívta.

-          Mi van? Az a hülye kis ribanc minek hívogatja? – háborodott fel ijesztő dühvel.

-          Honnan tudjam?

-          És mit mondott neki?

-          Neki semmit. Én beszéltem vele. Nyugi. A csaj azt hiszi, hogy Bill új csajával csevegett, nem hiszem, hogy fogja még hívni valaha.

-          Elegem van már Bill kalandjaiból. Mindig az idiótákat fogja ki, akik átgázolnak rajta. – ült le az ágyamra.

-          Tom.

-          Mi az?

-          Nem kell menned dolgozni?

-          Kidobsz?

-          Ne érts félre, de nem nagyon izgat a magánéletetek, és mint látod, épp fürdeni készültem.

-          Apropó magánélet. – mosolyodta el magát.

-          Na nem. – indultam a bejárati ajtó felé, hogy kinyitva azt, kitessékeljem hívatlan vendégem.

-          Most mi van?

-          Mondtam. Felejtsük el. Nem is történt meg.

-          Mert bunkó voltam?

-          Mert nem kellett volna. Valószínűleg bárkit letepertem volna abban az állapotban, úgyhogy ez nem a te érdemed.

-          Hát jó. – állt végre fel.

-          Mi hát jó?

-          Megyek.

-          Hálás köszönet.

-          És bocs a telefonért, nem David előtt akartam odaadni, de addig nem hagytál szóhoz jutni.

-          Oké, felejtsük el azt is.

-          További szép napot. És kössz.

-          Mit?

-          Hogy leráztad azt a picsát.

-          Így láttam jónak, habár nem kellett volna beleavatkoznom.

-          Jobb, hogy nem beszéltek. Bill…

-          Tom. – szóltam közbe. – Tényleg nem érdekel.

-          Szia. – ment is ki az ajtón, én pedig végre becsuktam mögötte.

Azt hiszem, jól csináltam. Pont eléggé voltam közömbös és még sem bunkó. Na jó, azért az az bárkit letepertem volna szöveg kicsit meredek volt és bevallom, nem is teljesen igaz, de jobb, ha Tom ebben a hitben van.

Mikor végre bemásztam a kádba, megint kopogtak, de fogtam, bedugtam a zenelejátszóm fülhallgatóját a füleimbe és hanyatt dőltem. Ne zargassanak már ötpercenként. Akárki is az. Nem érdekel Tom dumája, Bill nyavalygása és Daviddal is megbeszéltem mindent, amit kellett.

Igazából elég unalmas napom volt. Nem volt kedvem semmihez. Nem érdekelt túlzottan Bordeaux, így egy rövid séta után betértem az első valamire való étterembe és megebédeltem. Jó néha nyugiba lenni. Csak én és a gondolataim. Azon agyaltam épp, hogy tetszik-e nekem ez a helyzet. Mert tény, hogy gyűlölöm már ezt az utazgatós, bőröndöt hurcolós, buszban zötyögős, minden nap más szobában alvós balhét. De végülis jól érzem magam. Új arcok, akikkel még ráadásul egész könnyű kijönni. Úgy értem, Bill rendes srác és nagyon jókat lehet vele beszélgetni felszabadultan és őszintén. Jó érzés Davidot a közelemben tudni, főleg így hogy nem lógunk egész nap egymás nyakán. Tom az egyetlen, aki akadályt jelent számomra és nem azért, mert lefeküdtem vele. Hanem azért, mert egyáltalán nem bántam meg. Saját döntés volt, felnőtt nő vagyok, senkinek semmi köze hozzá, kivel fekszem le, kit kívánok az ágyamba hurcolni. Az égvilágon semmi baj nem lenne Tommal, ha nem lenne annyira gyerekes. Tartok tőle, hogy ki fog tudódni az együttlétünk és csakis az ő hibájából. A kis hülyének biztos zargatja az egóját, hogy nem büszkélkedhet el újabb strigulájával, ahogy Bill nevezte.

A tervem, miszerint kicsit most tartani fogom a kellő távolságot, nehezen kivitelezhető lesz és erre szintén Tom ébresztett rá. Hisz átjött hozzám és tőlem kérdezte, mi baja az ő öccsének. Ez gáz. Bennfentes akartam lenni és az is lettem. Na de ennyire? Ennyi idő alatt? Röhej, milyen könnyű volt bevágódni. És valószínűleg ezt nem csak magamnak köszönhetem. Igaza volt Davidnak, hogy ezeknek a srácoknak egy külsős kell. Valaki, akinek nem érdeke velük haverkodni. Félelmetes, hogy mennyire igaza volt. Egyből „lecsaptak” rám, egyből befogadtak és barátkoztak velem. Bill egyből bizalmat szavazott és olyan dolgokat oszt meg velem, amiket általában két idegen ember nem oszt meg egymással. Alattomos egy természete van, és nem rossz értelemben. Beférkőzik a gondolataidba, eléri, hogy egy perc alatt megkedveld, és akaratod ellenére viselkedj vele barátként. Ezt teszi a beszédes szeme. Na meg a sajnálat, amit iránta érzek. Persze terhes sokszor a nyavalygása, de komolyan úgy érzem néha, hogy meg kell mentenem innen azonnal, mert ez a szegény srác bele fog rokkanni ebbe az egészbe. Oda a gyerekkora, oda a magánélete és akármennyire tudom, hogy ez nem az én dolgom, még is az. Azért vagyok itt, de valahogy még sem azért. Nem tudnám megmagyarázni, de amiből a gondolatmenet indult, az, hogy jól érzem-e itt magam. És igen. Jól érzem. Hiányzik a saját kis megszokott életem, a saját kis megszokott társaságom, de ez is megfelel, ami most van.

Mikor visszataláltam a hotelbe még volt másfél órám a banda érkezéséig, úgyhogy lementem a bárba és leültem kávézni. Eszembe jutott Nick, úgyhogy gyorsan előkaptam a telefonomat és már hívtam is.

-          Hello baby, mi újság? – szólt bele örülve nekem.

-          Szia. Semmi különös. Kicsit hiányzol.

-          Te nekem nagyon.

-          Akkor jó.

-          Haragszol még?

-          Csak csalódott voltam, nem haragszom.

-          Annyira csalódott, hogy mással töltötted az éjszakát?

-          Annyira.

-          És nem a homi gyerekkel.

-          Nem. A bátyjával.

-          A raszta szőkével?

-          Igen.

-          Na mesélj, hogy jutottál el odáig.

-          Egyszerű a válasz. Tom jó pasi. És hát hogy úgy mondjam, nem kellett elcsábítanom sem.

-          Nyomult?

-          Érzékeltette, hogy benne lenne.

-          Na és milyen volt?

-          Jól választottam. – mosolyodtam el magam visszagondolva arra az éjszakára.

-          De?

-          Mit de?

-          Tudom, hogy van de.

-          Azóta úgy viselkedik, mint egy idióta. Csak egy-egy strigula voltunk egymás repertoárjában. És ez így jó is. De én arra gondoltam, nyitva hagyjuk a lehetőséget az ismétlésre.

-          Te viszonyt akarsz bonyolítani vele?

-          Dehogy.

-          Akkor csak egy pót Nick.

-          Nagyon mókás vagy édesem.

-          Na jó. Szóval már eldőlt, hogy egyszeri alkalom volt?

-          El hát. Egy kis hülye tapló a srác. Totál el van szállva magától, és azt hiszi, jelentett bármit is az a szex.

-          Nem jelentett?

-          Nem. Én szexelni akartam, ő nagyon jó pasi, ő is szexelni akart konkrétan velem, úgyhogy összeraktuk, amink van. Ennyi.

-          Értem.

-          Megjegyzem, ha eljöttél volna, ez nem történt volna meg.

-          Baba.

-          Igen?

-          Te azért hívtál, mert velem akartad tölteni az éjszakát.

-          Igen.

-          De azért akartad velem tölteni az éjszakát, mert megkívántad azt a srácot.

-          Ebben van valami. – nevettem el magam.

-          Ne agyalj. Nincs értelme. Ha köztetek tud maradni, csináljátok. Neked is jó, neki is jó, mi lehet a baj?

-          Az hogy ő még azt a korszakát éli, hogy szeret elbüszkélkedni, felvágni a kalandjaival. Nyilván jól esik, hogy mély benyomást tettem, na de nem úgy és nem olyan formában. Ráadásul, ha David megtudja, nekem annyi.

-          Na jó baba majd én odamegyek, amint tudok, és véget vetünk ennek az egésznek.

-          Elejét is vehetted volna.

-          Meddig fogod ezt még a fejemhez vágni?

-          Sokáig.

-          Rögtön gondoltam. Na de mond, hogy halad az a projekt, ami miatt nélkülözlek.

Bő egy órásra sikeredett a beszélgetés, amit David érkezése miatt szüntettünk be.