32. rész.  Miért nem ezzel kezdted?

-          Na megjöttetek?

-          Már egy órája. Hamarabb végeztünk. Te nem készülsz el a vacsira?

-          De. Megyek is csak Nickkel beszélgettem.

-          Tart még a harag?

-          Dehogy. Majd bepótoljuk. Csak jó lenne már otthoni arccal találkozni.

-          Még nem is jöttünk el rég otthonról.

-          Elég tömény azért az ittlét, be kell valljam.

-          De este csak te és én. – kacsintott. – Lealázlak biliárdban.

-          Reménykedj. – pusziltam meg. – Na húsz perc múlva a szobám előtt foglak várni.

-          El fogsz készülni húsz perc alatt? – hitetlenkedett.

-          Igyekezni fogok, ígérem.

-          Na irány.

Így is tettem. Futólépésben fel az emeletre, be a szobámba és már bújtam is bele csodaszép és előre kikészített ruhámba.

Öt perc múlva kopogás után már nyitott is be bátyám.

-          Hugi.

-          Igen?

-          Hű. – nézett végig rajtam.

-          Hé még kész sem vagyok.

-          Tudom, de előre kell mennem. Az étterem itt van öt percre, átsétálsz?

-          Persze.

-          De egészre legyél ott légy szíves.

-          Azon leszek. De akkor hagyj készülni.

-          Csini vagy nagyon.

-          Köszönöm szépen.

David elhadarta még merre menjek, és melyik éttermet keressem és már le is lépett. Nagyon gyorsan elkészültem, bepakoltam a fontosabb dolgaimat a kistáskámba és már indultam is.

Elég hűvös volt, kicsit alulöltözöttnek éreztem magam, mikor kiléptem a hotel ajtaján, így léptemet kicsit gyorsabbra vettem. Elindultam jobbra, tartva az egyértelmű útvonalat és sebesen tipegtem az étterem felé. Egy cigit elszívtam és már oda is értem, mikor az ismerős kisbusz befordult mellettem a parkolóba. A négy srác szállt ki belőle. Gustav odaintegetett nekem, Tom végignézett rajtam és haladt a bejárat felé, Bill kedvtelenül követte őt, Georg pedig megvárt.

-          Te sétáltál?

-          Mint látod.

-          Miért nem jöttél velünk?

-          Senki nem szólt, hogy így is lehet.

-          Hát pár járókelőnek biztos örömet okoztál ezzel.

-          Merem remélni.

-          Egyébként Alyssának szimpatikus voltál.

-          Pedig nem jó passzban ismert meg.

-          Az igaz. – mosolygott.

-          Amúgy nagyon szép lány. Összeilletek.

-          Köszi. – komolyodott is meg.

-          Már hiányzik ugye?

-          Utálok távol lenni tőle huzamosabb ideig. De ő legalább eljött.

-          Hát való igaz, nekem is jobban telt volna az estém, ha az én randim sem marad el.

-          Figyelj, ne foglalkozz…

-          Georg! – szólt oda az ajtóból egy testőr.

-          Mennünk kell. – engedelmeskedett.

-          Szerintem is jobb, ha nem fejezed be azt a mondatot.

Egy megértő mosolyt kaptam válaszul, majd felém tartotta a karját. Belekaroltam és úgy léptünk be mi is az étterembe.

A megszokott kis csapat, most nagyobbra bővült. Rengeteg arcot nem ismertem, akik mint később megtudtam, csakis Saki ötvenedik születésnapja miatt utaztak ide. Tetszett ez az összetartás, ez a csapat érzés. Olyan családias volt az egész. Talán ezért éreztem magam kicsit kívülállónak. A négy srácon kívül mást nem nagyon ismerek. Kivéve Nataliet, de hát vele nem valami jó a viszony ugye. David mint a parti szervezője, és mint Saki jó barátja, nem nagyon foglalkozott velem. De nem nehezteltem, nem kell egymás nyakán lógnunk.

-          Nem találod a helyed? – ült le mellém a bárpulthoz később Bill.

-          Nem is nagyon értem, miért kellett idejönnöm.

-          Hogy megmutasd az új ruhád.

-          Feltűnt? – húztam ki magam.

-          Persze. És még mindig nagyon jól áll.

-          Köszönöm.

-          Figyelj, bocs, hogy olyan hülyén viselkedtem reggel. Csak…

-          Bill. Nem kell. Rossz kedved lett, ennyi. Nem tartozol bocsánatkéréssel. – feleltem hűvösen, hogy kiérezze, nem kell feltétlen minden nyűgét a nyakamba akasztania, mert én csupán David húga vagyok, aki inkább kényszerből barátkozik, mint kedvtelésből.

-          Baj van? – kérdezett vissza.

-          Nincs.

-          Azért köszönöm, hogy beszéltél vele.

-          Szívesen.

-          Mit mondott?

-          Miért nem ezzel kezdted?

-          Hogy érted?

-          Nem kell kerülgetni a témát. Azért jöttél ide, hogy meg tudd, mit mondott az exed.

Hatalmasra kerekedett csodálkozó szemekkel nézett rám.

-          Én nem…

-          Hugi. – avatkozott közbe David. – Mehetünk.

-          Naná. Elég lapos ez a buli.

-          Bill baj van? – nézett rá.

-          Nem. Nincs. – felelte nem valami őszintén.

-          Na jó, mi megyünk. Reggel találkozunk, tízkor kelés.

-          Rendben.

-          Na szia.

-          Sziasztok.

-          Jó éjt. – köszöntem én is, mintha mi sem történt volna és siettem a kijárat felé.

-          Mi történt? – érdeklődött David, ahogy kiléptünk az ajtón.

-          Visszavettem kicsit a bratyizásból.

-          Vikisen?

-          Szerintem nem voltam bántó. – vontam meg a vállam.

-          Nem avatkozok a dolgodba.

-          Köszi.

-          De vigyázz vele. Irtó lelkis.

-          Hát azt észrevettem.

Az este hátralévő része már sokkal jobb volt. Nem beszéltünk munkáról, csak elvoltunk. Hülyültünk, játszottunk és söröztünk. Furcsán nézhettem ki a biliárdasztal mellett, sörrel a kezemben a Dior ruhámban, de nem én lennék, ha foglalkoznék idegenek véleményével.

Éjfél körül tértünk vissza a hotelba, és mint kiderült fantasztikus volt az időzítés. Nyílt a hallban a liftajtó, Tommal és Georgal a fedélzetén.

-          Helló. – köszönt nekik vigyorogva enyhén becsiccsentett bátyókám.

-          Sziasztok. – nevettem rajta és én is beszálltam.

A srácok sem voltak kevésbé ittasak, így elég jónak indult a hangulat a sokadik emeletig.

Tommal találtam szembe magam, aki alsó ajkába harapva, üveges tekintettel nézett a szemembe.

Arra gondoltam „te most el akarsz csábítani?”. Ehhez illően kérdően felhúztam a szemöldököm… ő pedig alig észrevehetően bólintott egyet gondolataimban olvasva.