35. rész. Jó, hogy van egy mentsvárad.

Frissen, fitten csüccsentem le Georg és Gustav mellé az étteremben.

-          Szép jó reggelt.

-          Neked is. – kaptam Georgtól a választ, amiben nem leplezte meglepődését.

-          Kialudtad magad? – érdeklődött Gustav.

-          Igen. De tényleg ilyen elviselhetetlen szoktam lenni reggelenként, hogy most ekkora meglepődést váltottam ki? – nevettem el magam.

-          A tegnap este után nem számítottunk jó kedvű Vikire.

-          Ti mindent megbeszéltek? – néztem Gustavra, aki már egyértelműen hallott a fenékmarkolós esetről.

-          Tisztáztuk Tommal a dolgot. Úgyhogy el is felejthetjük. Főleg David előtt ne legyen téma, rendben? Nem szeretnék felesleges kellemetlenségeket.

-          Sziasztok. – ült le mellém hirtelen Tom.

-          Baj van? – érdeklődött egyből Georg.

-          Ha jót akartok, kerüljétek el az öcsémet.

-          Miért?

-          Nem bírta ki, felhívta azt a ribancot. Most megint befordult és én esküszöm leütöm, ha így folytatja tovább.

-          Felhívta? – kérdeztem, mintha nem hallottam volna jól.

-          Kíváncsi volt, mit beszéltetek.

-          Basszus.

Egyből arra gondoltam, hogy este leráztam. Ha akkor válaszolok egyszerű kérdésére, és nem épp a ’most nem foglalkozom veled’ játékomat játszom, akkor nem hívta volna fel azt a lányt. De játszanom kell tovább. Nem beszélek vele, nem rohanok bocsánatot kérni és próbálni felvidítani, sőt egyáltalán nem is foglalkozom vele.

-          Na mindegy, hagyjuk az öcsémet. Hol egy kávé? – készült felállni.

-          Hagyd, hozok én. – előzte meg Gustav. – Viki?

-          Kérek szépen egy hatalmas adagot. Köszi.

-          Haver?

-          Én már nem, köszi. – itta ki bögréje tartalmát Georg.

-          Ezek szerint sikerült átsurrannod. – fordult felém mosolyogva Tom.

-          Tom. – szóltam rá Georg jelenlétére utalva.

-          Georgal nincs titkunk egymás előtt.

-          Ez cuki. De nekem viszont igen.

-          Georg, nem hallottál semmit. – fordult felé, majd ismét rám nézett. – El is felejtette.

-          Akkor tegyünk mi is így.

-          Van már partnered az útra?

Na ezt nem akartam. Vele utazni. Nem. Kizárt.

-          Hát…

-          Erről lecsúsztál. Ahogy megláttam Vikit lestoppoltam a magánbuszt. – mentett ki Georg, Tom alá dörgölve a totál valótlan tényeket.

-          Na mindegy. Akkor megpróbálom feldobni az öcsémet.

-          Kösziii! – vettem el hálásan Gustavtól a hosszúkávémat.

Bill nem tette tiszteletét a reggelinél és David is csak leugrott közölni, hogy mikor van a pontos indulás, így négyesben reggeliztünk.

-          Köszi. – hálálkodtam Georgnak, mikor beszállt mellém a buszba.

-          Úgy láttam, nem szívesen utazol vele.

-          Nem szeretnék többet annál, ami történt.

-          Hidd el, ő sem.

-          Mindig ilyenek ők ketten?

-          Lecsaptak rád. Új lány vagy. – mosolygott.

-          Behálóztak.

-          Bill tegnap eléggé ki volt akadva, miután beszéltetek.

-          Leráztam. Kicsit sok volt már a nyavalygásból. De ha tudom, hogy felhívja azt a lányt…

-          Szerintem úgyis felhívta volna. – szakított félbe, hogy megnyugtasson. – Néha olyan, mintha élvezné a csalódást.

-          Azért ne haragudj, de a ti dolgotok lenne vigyázni rá.

-          Nehogy azt hidd, hogy mi ezt nem tudjuk. De nem olyan egyszerű ez. Eleve utáltuk azt a lányt, nem volt szimpi és egyértelmű volt mindvégig, hogy ő a sztárral akar járni és csupán a feltűnés vezérli.

-          Tehát Bill nem túl jó emberismerő.

-          Inkább lázadó. Hülye lett volna belátni előttünk, hogy igazunk van.

-          Ez elég gyerekes.

-          Maradjon köztünk, de az ikrek mindketten túl gyerekesek még.

-          Annyira mások vagytok ti négyen.

-          Talán ezért vagyunk annyira jó barátok.

-          Hát én a barátaimat úgy választom, hogy passzoljanak hozzám.

-          Mi előbb lettünk egy banda és utána lettünk barátok. Összekovácsolódtunk. Megtanultuk elviselni és szeretni egymást. Együtt nőttünk fel.

-          Én egy gyerekkori barátommal sem tartom a kapcsolatot. Lehet én csinálok valamit rosszul. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem nagyon tudok hosszútávon elviselni valakit. Általában megunom az embereket.

-          Ez nem hangzik túl jól.

-          Sokat csalódtam már. Úgyhogy inkább megpróbálom mindig az elejét venni.

-          Szerintem kell a csalódás is, hogy erősebb legyen a kapcsolat. Alyssával egy éve vagyunk együtt, de már kétszer voltunk külön ez idő alatt.

-          Miért?

-          Megcsalt. Mikor összejöttünk, egy hétre rá turnéra indultunk. Még nem alakult ki az a kötődés, ami kellett volna ahhoz, hogy működjön a távkapcsolat.

-          Legalábbis nála, ha ő csalt meg.

-          Igaz. Haragudtam rá, de tudtam, hogy működne köztünk, csak túl kell lépnem rajta. Megtanultuk kezelni a távolságot és megpróbálok a lehető legtöbbször hazamenni hozzá. Ezért sem akarom őt megmutatni a nyilvánosságnak. Ő a mentsváram. Hozzá mehetek a zűrzavar elől.

-          Jó hogy van egy mentsvárad.

-          Én megtaláltam. És remélem, hogy a srácok is megfogják.

-          Hogy őszinte legyek, te vagy a legjobb pasi négyetek közül.

-          Ó. – vigyorodta el magát.

-          Most úgy nézel, mintha ez számodra nem lenne nyilvánvaló.

-          Gustavval eléggé a háttérbe vagyunk szorítva ahhoz, hogy feleakkora egónk legyen, mint az ikreknek.

-          De talán ennek így is kell lennie. Mennyivel másabb emberek lennétek fordított esetben. A személyiségetek is máshogy alakult ettől. És ahogy nézlek titeket, meg van az egyensúly.

-          Ez valahogy így van veled és Daviddal is. Totál mások vagytok. És hogy őszinte legyek kettőtök közül te nézel ki jobban.

-          Hát ez nagyon kedves.

-          Na de komolyan. Annyira mások vagytok.

-          Valószínűleg ezért tudjuk egymást olyan nehezen elviselni. Nálunk nem úgy alakult ki, mint nálatok. Minket mindig is más mércével mértek a szüleink.

-          De jól mutattok együtt. David kivirult mióta itt vagy.

-          Szeretem őt nagyon. Igazából jó testvérek voltunk mi, csak egy idő után valahogy eltávolodtunk egymástól. Elbeszéltünk egymás mellett és más irányba haladtunk tovább.

-          David jó ember. A legjobb, akit ismerek. Ő főnök, barát és báty is egyben. Tudja, mikor mire van szükség.

-          De én úgy érzem, hogy sokszor nem önmaga.

-          Sokszor már sok neki. Hisz tiniket nevelget már évek óta. Az elején iszonyú kezelhetetlenek voltunk, és mindig rajta csattant minden. De még mindig velünk van és kiállt mellettünk mindig minden helyzetben.

-          Bár velem tette volna ezt. Na de mindegy. Ne vájkáljunk a múltban, jó lenne, ha valaki jó kedvvel szállna ki mellőlem.

-          Senki nem hitte, hogy tegnap te rontottad el Bill kedvét.

-          Viszont este sikerült.

-          Nem kötelességed foglalkozni a lelkével, nem?

-          Nem.

-          Hát akkor? Ha megsértődött rád, akkor így járt. Nem várhatja el tőled ennyi ismeretség után, hogy vidd a válladon a problémáit. Bőven eleget tettél azzal, hogy beszéltél telefonon az exével. Már azzal is túlteljesítetted, amit elvárhatna tőled.

-          Addig nem nyűg más problémájával foglalkozni, míg el nem várják.