2. rész

Rémes fejfájással ébredtem. Igazából azt se tudtam, hogy kerültem vissza a hotelbe. De ahogy kimentem a fürdőszobába és beálltam a zuhany alá… az esti képek kezdtek visszarémleni…

-         A francba –sóhajtottam, amint tudatosult bennem mit tettem.

Hagytam, hogy az éppen langyos víz lemossa rólam azt a sok koszt, amit az elmúlt éjszakának köszönhettem. De a lelkem sajnos nem volt ilyen könnyen megtisztítható.

Magára csavart egy törölközőt és kilépett a szobába. Szét se nézett csak leguggolt bőröndje mellé és előhalászott egy farmert, meg egy fehér kis toppot.

-         Jó reggelt –szólt egy fájdalmasan ismerős hang a hátam mögül.

-         Te meg mit keresel itt?

-         Azt hittem a tegnap este után ez egyértelmű –Tom felállt és kivette kezét zsebéből.

-         Nem tudom miről beszélsz. Sajnos nem emlékszem a tegnap estére… túl sokat ittam.

-         Aha persze… ne hazudj Nico! Nem hiszem el hogy semmire nem emlékszel –mondta dühösen a fiú.

-         Pedig így van. És ha emlékeznék, se foglalkoznék vele, mert te senkit nem tudsz szeretni! Neked csak a testiség számít semmi más.

-         Szóval még is csak emlékszel?! –gúnyolódott Tom.

-         Menj szórakozz valamelyik kis gruppieddal. Engem meg felejts el! És ha most nem bánod… szeretnék felöltözni.

-         Nem bánom. Csak egész nyugodtan. Elvégre már láttalak meztelenül –mosolygott gonoszan.

Nico válasza egy hatalmas lökés volt a fiún, akit meglepetésként ért ez a reakció.

-         Ne képzelj olyan sokat magadról! –szólt dühösen Nico.

-         És te mit képzelsz magadról? Bármelyik csaj örülne, ha csak fele olyan közel engedtem volna magamhoz, mint téged!

-         Most legyek hálás? Ha jól emlékszem egyik alkalommal sem én kezdeményeztem! –kiáltotta Nico.

Tom dühösen becsapta az ajtót és elviharzott.

Na tessék! Megint felbosszantott ez a kis ficsúr. De miért vagyok olyan hülye, hogy lefekszem vele? Én vagyok a hibás! Hülye hibbant picsa lettem mióta megismerkedtem ezekkel a srácokkal… hm… hogy is volt???

Ja igen igen… az a gála… ÁÁÁ már nem emlékszem a nevére. De akkor kis híján nyakon öntött egy pohár pezsgővel Georg.

Elmosolyodott. Leült kezében a ruhával és kinézett az ablakon. Vissza emlékezett mi is volt pontosan az oka, hogy Tommal idáig fajultak a dolgok.

Azon a komor szeptemberi napon amikor először találkoztam Tommal épp nem voltam valami húúú de fantasztikus hangulatomban. Aznap minden összejött. Alig tettem be a lábam Münchenbe csőstől jött a baj. Először a reptéren letört a magas sarkúm sarka… aztán szakadó esőbe rohantam a taxihoz… és ha ez még nem lett volna elég csurom vizesen rohangáltam a csomagjaim után amit ügyesen elkevertek…

Amint beléptem a hotelbe(amit még szerencse hogy a menedzserem foglalt más különben tuti azzal is lett volna valami gumbanc) hirtelen nekem jöttek. Elvesztettem az egyensúlyomat és ráestem az idegenre.

-Nem tudsz vigyázni? –kiáltottam magamból kikelve.

- Jól van na! Nem direkt volt! –állt fel és kezét nyújtotta hogy segítsen. Amit én illő módon eltaszítottam magamtól és felálltam.

- kössz de egyedül is képes vagyok talpra állni… -mondtam neki flegmán.

- Na igen ha már nem tudsz talpon maradni legalább felállni tudj! –kacagott.

Most vettem csak szemügyre…. Eszméletlenül hanyag módon volt felöltözve. Hosszú pólója egészen a térdéig lógott… kócos haja pedig vizes volt…

Túl feltűnően bámulhattam mert elmosolyodott és így szólt:

-         ha közelebbről is meg akarsz ismerni csak szólj – mosolygott.

-         Kössz nem! Csak azt nézem milyen furcsa ízlésed van –és itt gúnyosan megnyomtam a Furcsa szót.

-         Ezt bóknak veszem…. Nos van kedved meginni esetleg egy kávét…. Mondjuk… hogy felmelegítsen….

-         Nem köszi. Most nem vágyom semmi másra csak egy jó kis fürdőre. Szóval… szerbusz.

-         Szia kedves…

-         Nico…

-         Nos örülök hogy megismerkedtünk. Az én nevem Tom. Remélem még látjuk egymást. –azzal búcsút intett és magabiztos mosollyal a képén komótos lassúsággal megindult a lift felé.

Én pedig rohantam a recepcióra hogy végre meg kapjam a szobám.