40. rész. Aludj velem.

Egy körbe kiürítettem a poharam, majd felálltam és bementem a két üvegért.

-          Miért volt olyan rossz kedved? – folytatta.

-          Muszáj rólam beszélni?

-          Egyáltalán nem. Csak gondoltam…

-          Na jó. De előbb idd azt meg és töltöm a következőt.

-          Le akarsz itatni?

-          És magamat is. Kidumáljuk a sok faszságot és holnap újult erővel indulunk tovább.

-          Köszönöm. – mosolyodta el magát most végre őszintén, majd kiitta a poharát, és büszkén tartotta felém.

Innentől már nem sokat vesződtünk az italozással, mikor ürült a pohár töltöttük újra. Sikerült beindítanom a folyamatot.

-          Szóval aznap eleve rossz kedvem volt, miután hallottam, hogy beszéltél az exeddel és tudva, hogy én elejét vehettem volna, lelkifurdalásom volt. Aztán beszélgettem Tommal és David belemagyarázta, amit nem kellett volna. Dave lealázott, vagyis szó szerint semmibe vett, ami irtó szarul esett, mert azt érzem itt nap mint nap, hogy én csupán David kis húga vagyok, aki a pénzes bátyón élősködik. Összevesztem Daviddal is, és totál egyedül éreztem magam. Én csak egyedül akartam lenni kicsit és halál komolyan véletlen hagytam a szobámban a telefonom. Hülyén jöttek ki a dolgok, és ugye éjjel nem tudtam aludni. Reggel korán fent voltam és semmi kedvem nem volt rátok várva ücsörögni a hallban, úgyhogy előrementem a reptérre. De esküszöm nem jutott eszembe, hogy ki van kapcsolva a telefonom.

-          Olyan jó volt látni titeket a reptéren. Ahogy reggel David rám rontott, téged keresve… láttad volna. Azonnal eldöntötte, hogy meglep téged, hogy jobb kedved legyen. Azt mondta, nem akarja, hogy itt hagyd, hogy hazamenj.

-          Az egyik percben hazamennék, a másikban eszem ágában nem lenne itthagy… elmenni innen.

-          Itthagyni mit?

-          Téged. – vallottam be, ha már úgyis belekezdtem.

-          Engem?

-          Felhúztam magam, mikor csak az exed miatt jöttél oda hozzám akkor este. Mert elvártam, hogy ha én annyit törődtem veled, akkor te is tedd fordítva. Ott ültem egész este, szarrá untam a fejem, te végre odajössz, és mit kérdezel? Hogy mit beszéltem vele. De rájöttem, hogy elmebeteg dolog lett volna elvárni mást. Hisz kihez mehettél volna ezzel a kérdéssel, ha nem hozzám? Én beszéltem vele, csak én tudtam volna választ adni. De ehelyett inkább dacból leráztalak, bunkó voltam aztán csak néztem, ahogy megint ki vagy bukva, mert beszéltél vele.

-          Majdnem úgy hadarsz, mint én. – vigyorgott már kicsit erőteljesebben az újabb pohár kiürítése után.

-          Ne röhögj rajtam, iszonyú hülyén érzem magam.

-          Én is. Mert kihasználtalak. Olyan jó volt veled a buszon, csak úgy dumáltunk és tudtam, te hihetetlen hiperszuper sebességgel a barátom lettél feltétel nélkül. Észre sem vettem, hogy milyen önző vagyok már megint. Sajnálom. Tényleg. Nagyon.

-          Mit beszéltél vele?

Talán a kérdést nem kellett volna feltennem. Hatalmasat sóhajtott, de végül mégis belekezdett a válaszadásba.

-          Azt mondta, szeret, és vissza akar kapni. Kérdezte ki volt az a lány a telefonban, és mi van köztünk. Féltékeny volt. Iszonyúan féltékeny. Én pedig… egyszerűen nem ment. Elmondtam, hogy ki vagy és hogy miért te vetted fel a telefonom. Tudom, hogy egy szánalmas pöcs vagyok.

-          Dehogy vagy az. – dőltem hanyatt. – Szereted őt, ez természetes, hogy kapaszkodsz a reménybe.

-          Ma megkértem, hogy ne hívjon többet. És megígértem neki, hogy én sem hívom őt soha többé. Lezártam. Nem hagyom, hogy tovább kínozzon. Miért mosolyogsz?

-          Büszkeséget érzek és el akartam mondani.

-          Rád gondoltam, mikor elhatároztam. Mikor ma láttalak Nickkel, tudtam, hogy mi hiányzik nekem. Tudom, hogy ti nem jártok, vagyis tudom, hogy milyen kapcsolat van köztetek. De neked van valakid, akire mindig számíthatsz és inkább a barátod. Törődik veled, és mindig azt adja, amire szükséged van. Nekem ez hiányzik. És te ébresztettél rá. Nem a nagy szerelmet kell kutatnom, hanem a személyt, aki alkalmas a szeretetemre. Nem hanyagolhatom a munkám, nem helyezhetem háttérbe a barátaimat.

-          Most még büszkébb vagyok.

-          Már megint nem veszel komolyan.

-          De Bill. Nagyon is komolyan veszlek. És ha ezt most mind komolyan gondoltad és tényleg azon leszel, hogy a sok kesergés helyett inkább hagyd, hogy az érzés majd rád találjon, akkor már megérte itt lennem és már sokkal szívesebben mehetek haza.

-          Nem akarom, hogy hazamenj. – hajolt fölém.

-          Bill. – suttogtam a szemébe nézve, sejtve, hogy most mi következik.

De nem tudtam elhatározni magam. Főleg nem tudtam lebeszélni magam arról, hogy folyjak az árral és hagyjam magam sodródni.

Igazam volt. Óvatosan hajolt egyre közelebb és közelebb, míg el nem érte célját. Lehunytam a szemem és egy pillanat múlva már ajkai finom puha érintését éreztem ajkaimon. Nem csókolt eleinte, csak ízlelgetett. Gyengéden újra és újra.

Egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni. Élveztem a gyengédséget és élveztem azt, amit én nyújtottam neki. Óvatosan haraptam alsó ajkába, ő pedig erős tenyerét tarkómra csúsztatva reagált. Megcsókolt most úgy igazán… majd újra az apró puszik következtek, végül egy utolsó érintéssel vetett véget a kis kitérőnek. Hanyatt feküdt mellém és az eget bámulta.

-          Ezt nem kellett volna. – állapítottam meg.

-          Aludj velem. – fordult újra felém.

-          Tessék?

-          Én nem akarok semmi olyat, esküszöm. Csak nem akarok egyedül lenni.

-          Bill, ezt nem kéne. Ittunk és…

-          Igen, becsíptem, és igen jól érzem magam. És igen, megcsókoltalak, habár nem terveztem, és most fogalmam sincs mennyire lesz ez holnap reggel kellemetlen. De ha veled jól érzem magam, akkor miért ne lehetnék veled? Mármint nem úgy, én nem fogok próbálkozni, és nem teperlek le, csak ne hagyj egyedül. Ma este legalább. Már megint mosolyogsz.

-          Még hogy én hadarok.

-          Ez azt jelenti, hogy…

-          Ha megígéred, hogy ezt nem csinálod velem többet, akkor igen.

-          Megígérem. – dőlt újra a hátára mosolyogva.

Az a csók… az egész testem izzott, úgy éreztem, bármelyik pillanatban spontán felgyulladok. Mikor élvezed, hogy gyengéd, és mégis vékony határvonal választ el attól, hogy igazán beindulj, és azt kívánd, adjon bele mindent és legyen kemény, legyen határozott és… na nem. Ezt nem csináljuk többet. Már csak ez hiányzik nekem.

Csak feküdtünk egymás mellett egy darabig az eget bámulva.

-          Arra gondolsz, milyen volt vagy arra, hogy rázz le? – kérdezte megtörve a csendet.

-          Őszintén?

-          Naná.

-          Arra gondoltam, hogy megiszom a maradék borom, és ismétlésért esedezem.

Nevetett. Édesen, hangosan nevetett rajtam. Tudta, hogy komolyan beszélek, de kiérezte belőle a komolytalanságot is, amire szükségünk volt. Megtörtük végre a kínos csendet.

-          Nick nem lesz mérges, ha itt maradsz reggelig?

-          Nick kituszkolt a szobából és rámparancsolt, hogy jöjjek át. Úgyhogy nem. Nem hinném, hogy neheztelne érte.

-          Kedvelem.

-          Te engem kedvelj. Magamtól jöttem, csak kellett az egyetértés.

-          Köszönöm.

-          Bocs, hogy eddig tartott. Csak mérges voltam, amiért…

-          Hagyjuk. Hülyén viselkedtem, túl van tárgyalva. És neked köszönhetően végre végeztem a múltammal. Úgyhogy cserébe elviszlek a legjobb helyi étterembe. Imádni fogod.

-          Nem elég ezek szerint, hogy itt alszom?

-          Nem szeretnék rád akaszkodni, mond meg, ha sok vagyok.

-          Már mondtam egyszer, hogy szólni fogok.

-          Tudod én ilyen intenzív srác vagyok. – fordult újra felém.

-          Intenzív?

-          Szeretek mindent megélni. Ha megismerek egy embert, egyből tudni akarom ki ő valójában. Mint veled is. És jól jártam. Lehet, hogy nyomulósnak tűnök néha, és sok vagyok, de ez vagyok én. Vagy 100% vagy semmi.

-          Én is tanultam ám tőled valamit.

-          Mit?

-          Rohadtul beszédes a szemed. – közöltem.