-         „Hol vannak a grupiaid? –kérdeztem élesen. Legjobb védekezés a támadás elv alapján.”

-         Most ez hogy a francba jön ide??? Ne terelj! Azt nem bírom….

-         Akkor mit bírsz? Ha kinyalják a csinos segged??

-         Nem… csak amikor valaki szét teszi a lábát pont úgy mint Te! –nevetett

És ekkor elcsattan egy hatalmas pofon… Tom csak pislogott… Nico kipirult arccal fújtatott..

-         Ide figyelj Tom Kaulitz… még egy ilyen beszólás és esküszöm kikaparom a szemed! Vigyázz hogy beszélsz velem! Mert ha tovább bosszantasz megkeserítem az életed.

-         Te kezdted… - suttogta dühösen.

-         Komolyan azt hiszed hogy foglalkozni fogok veled ha ilyen gyerekes vagy? –kérdezte gúnyolódva Nico.

-         Most bezzeg gyerekes vagyok. De tegnap este nem ezt vettem észre.

-         Most hiába dobálózol azzal hogy szeretkeztünk! –akadtam ki végképp. –Mondd…-probáltam lehiggasztani magam de sajna kevés sikerrel a hangom még így is remegett –hányszor szeretkeztél úgy lánnyal, hogy utána egyszerűen csak kitessékelted?

-         Mondd. Miért kell folyton ezt hajtogatnod? Eszedbe sem jutott, hogy esetleg komolyan érzek irántad valamit? Nem persze hogy nem! Hiszen te tökéletes vagy és te egy tökéletes pasira vágysz, aki idősebb tőled, aki otthon ül és azt lesi, hogy te tökéletesen érezd magad!! –bukott ki Tom.

-         Így gondolod? –kérdeztem higgadtan.

-         ÍGY!

-         Akkor tudod, hol az ajtó –de azért a biztonság kedvéért mutattam neki az irányt.

-         Tudod mit Nico… Kívánom hogy találj magadnak egy ilyen pasit!

-         Kössz… -mondtam döbbented. Ő elindult de egy pillanatra megállt és félig felém fordult.

-         De utasítson el téged, pont úgy ahogy te most engem –suttogta és  kirohant a szobából.

Leült az ágyra. Felhúzott térdekkel hintázott előre-hátra.

„Mi a fene volt ez? Miért mondott nekem ilyeneket? Úristen Tom Kaulitz miért teszel ezt velem?”

Felállt és a telefonhoz lépett.

-         A 256-os szobát kérem… Bill, jaj de jó hogy még nem mentél el. Tom ott van? –hadarta.

-         Szia Nico örülök, hogy hallom a hangod, milyen rég találkoztunk –nevetett.

-         Bill könyörgöm ne csináld ezt.

-         Hm.. na jó legyen. Úgy tudom Tom veled van.

-         Velem biztos hogy nincs mert úgy fél órája elviharzott.

-         Már megint mit tettél vele? –nevetett.

-         Én? Az ég világon semmit! Na jó talán egy kicsit szemét voltam, de… olyan gyerek még.

-         De neked pont ez tetszik! Hogy nem egy átlagos pasi! Jó nem egy szent lélek, de most mibe kerülne ha megpróbálnátok?

-         Nem ez túl morbid! Szerencsére holnap indulunk Münchenbe.

-         Igen hallottam róla. De mielőtt leléceltek beszélj már ezzel a lököttel normálisan! Az én kedvemért….

-         Felesleges nincs miről beszélni! Részemről ennyi. Nem fog belehalni ha én eltűnök a közeléből! Sőt. Szerintem még hálás is lesz.

-         Badarságokat beszélsz, de a te dolgod. Este azért még egy búcsú bulira leugrotok Maryvel?

-         Persze! Kössz hogy meghallgattál.

-         Nincs mit. Szia

-         Szia.

23:21…

Csak ült az ágyon. Már rég felöltözött, feltűzte a haját kisminkelte magát és a cipője is rajta volt, de még nem indult el.

A telefonja ismét rezegni kezdett. Már sokadszorra hagyta figyelmem kívül a hívást. Mélyet sóhajtott, az ablakhoz lépett és lepillantott a kinti járókelőkre. Ahhoz képest hogy az idő már éjfél fele járt meglepően sokan  voltak még az utcán. Tikkasztóhőség volt így a szoba csöndjét csak a ventilátor halk búgása zavarta meg. Behunyta egy percre a szemét aztán mint akit üldöztek kiszaladt a szobából. Csak egy kistáska volt nála a telefonjával személyi iratokkal és némi pénzzel. Céltudatosan lépkedett a folyosón két emelettel lejjebb pedig megállt az egyik fehér színű ajtó előtt és csak nézte azt.

256… szuggerálta a számot, de nem mert bekopogtatni. Csendesen lenyomta a kilincset… és a zár kattant. Bentebb taszította az ajtót és lélegzetvisszafojtva kémlelte a sötét szobát.

„Biztosan ő is elment a buliba” –konstatálta a helyzetet.

„Vagy mégsem?” –kapta fel a fejét, amikor a távolabbi ágyon mocorgást vélt látni. Bentebb lépett, behajtotta maga mögött az ajtót de csak annyira hogy egy kis rés maradjon fényforrásnak. Egyre közeledett az ágyhoz, ami mellett meghallotta a jól ismert búgást. A ventilátor szélsebesen forgatta a meleg levegőt a szobában. A fiú egy hangos szusszanással a hátára fordult. Nicot mosolygásra kényszeríttette a helyzet. Tom ugyanis egy szál alsónadrágban feküdt előtte.

„Istenem…bezzeg ilyenkor milyen aranyos tud lenni! Csak kicsit megnézem magamnak közelebbről aztán elmegyek… igen csak még utoljára had érezzem a parfümje illatát…had simogassam meg azt a baba bőrét… és a meztelen felsőtestét –és ahogy ezeket gondolta leült a fiú mellé és végig vezette középső ujját az ajkán… finoman alig érintve azt… majd a mellkasán és végül a hasán. Ahogy elérte alsónadrágjának felső vonalát keze megállt ökölbe szorította és elrántotta.

-         Ne hagyd abba –suttogta Tom és óvatosan kinyitotta a szemét. A lány a meglepettségből felocsúdva felpattant… nem vette észre hogy a fiú nézi őt.

-         Nico kérlek ne menj el –fogta meg a kezét.

-         Tom én…

-         Ne mondj semmit kérlek! Csak… gyere ide. Kérlek feküdj ide mellém. Jó fiú leszek ígérem csak… csak had érezzelek magamhoz közel…egy kicsit.

Szótlanul leeresztette a táskáját… kibújt magas sarkú  cipőjéből és leült az ágyra. Lassan feküdt a fiú mellé, de amint megérezte annak parfümjét egész közel húzódott hozzá. Átölelték egymást…

„Érzem a szíve dobbanását… ahogy szívja magába a levegőt… Miért akarom őt újra-és újra a magam közelébe érezni?”

-         Tudod… Nagyon régen Bill és én annyira eltérően gondolkoztunk a szerelemről. –zavarta meg gondolat menetét a fiú.

-         Tom…

-         Kérlek had mondjam el amit szeretnék. –Nico csak bólintott és felnézett a fiúra

-         Nem mondom, azt hogy szerelmes vagyok beléd! Mert akkor hazudnék…Igazság szerint nem tudom mit érzek veled kapcsolatba. Mert mindig összezavarsz. Egyszer utállak és haragszok rád mert gonosz vagy velem.

-         Ez nem igaz! –bukott ki Nico.

-         …máskor meg nem tudok neked ellenállni csak nézlek és figyelem a mozdulataid, a gesztusaid. Ahogyan nevetsz, ahogyan figyeled az embereket. Olyankor semmi másra nem tudok gondolni, csak arra hogy, csókoljalak, hogy megöleljelek és legszívesebben soha nem engednélek el! Nem is akartalak elengedni…de úgy tűnik neked én semmit nem jelentek csak… egy kis szórakozást. Ami nem baj! Persze hisz  én is csináltam ilyeneket a lányokkal de olyan rossz hogy most velem történik –mosolyodott el fanyarul. –De nem haragszom rád Nico. És arra kérlek te se haragudj rám. Holnaptól elvállnak az útjaink.. és elfelejtünk mindent –sóhajtott mélyen.

-         Tom…

-         Hm?

-         El… elakarod felejteni? Úgy értem… Én nem felejtem el. Mert jó volt veled lenni. Más különben nem tettem volna meg …többször is. – elmosolyodott…

…De túl fiatal vagy hozzám! Neked még élned kell! Én már nyugisabb életet akarok élni mert én már kicsit többet szórakoztam mint te. Sokat buliztam a barátnőimmel. Persze dolgoztam is mellette de akkor is… Nem akarom, hogy miattam kimaradj ezekből a bulikból! Érezd jól magad! És ki tudja lehet pár év múlva úgyanígy fekszünk majd egymás mellett egy átszeretkezett éjszaka után.

Mindketten hatalmasat kacagtak majd még közelebb húzódtak egymáshoz, csendesen jó éjszakát kívántak és a szobára csend telepedett…

És megint csak a ventilátor búgását hallották… ami észrevétlenül is álomba ringatta őket.