Egyedül 

Maganyos orakat perceket tengetek.Gyava vagyok ahhoz hogy elfeledjelek.Bar nem akarok megis mindig veled foglalkozom.Mert reszese vagy mar az eletemnek.Mert minden szabad percem neked szetelem..Minden ejjel rolad almodom,minden percben utanad vagyodom

minden nappal tavolabb kerulsz tölem  es en minden nappal tavolabb kerulok töled.

Emlekszem meg kacajodra. Emlekszem meg szep arcodra. Emlekszem meg minden egyes perce…Mikor meglattalak es megszerettelek teged.

Egyedül voltam a toparton. Körülöttem nem volt mas csak egy pad es a tisztas. Egy könnycsepp csordogalt vegig arcomon, hogy aztan a melybe vesse magat. Csend volt. A viz lassan mosta a partot. A hold magasztosan tronolt az egen, körülötte megannyi csillag ekeskedett. A levegö nyirkos es hideg. Csipös szel mardosta arcom, a könnycseppeket gyorsan „eltuntette“. Megannyi erzes kavargott bennem.

A napok gyorsan teltek… mind olyan egyforma, mind olyan megszokott. A körülöttem elö emberek ugy tesznek, mint akiknek fontos vagyok. Mint akiknek szamitok. Milyen kep mutatas ez! Nem tudnak rolam semmit, nem halljak meg az erzeseimet, nem halljak meg az akaratomat. Meg teszem amit meg kell tennem, teljesitem amit elvarnak tölem, de nem vagyok ettöl boldogabb vagy kielegültebb.

Hianyzik nekem. Ö hianyzik nekem. Akit mikor latok, a szivem ezerszer gyorsabban dobban, a levegö hirtelen elfogy es a vilagom összeroppan. Akinek a szemebe nezve latom, hogy fontosnak erez. Hogy vagyik a kozelsegemre, arra hogy megerintsem. De tavol van most tölem, jajjj kitudja milyen tavol. Olyan regen lattam mar, olyan regen nyugtathattam rajta a szemem. Mikor ra gondolok vegtelen nyugalom költözik lelkembe. Elfeledem ki vagyok, elfeledem a rajongokat, a zenekart, mindent, es csak neki elek. Vagyom a közelsegere. Hogy egyszer karjaiban pihenhessek, hogy ajkat ajkamhoz erinthesse, arra vagyom, hogy egy hosszu nap utan melle fekudjek, es masnap ujult erövel mellette ebredjek. Tul sokat varok azt hiszem. Feladja az eletet ertem? Nem fogja… nem tehetem ezt… nem kerhetem arra, feledje a multat es kezdjen el velem valami ujat… egy jovot, amiben ugyan szeretni fogom, es oltalmazni, nem lehet majd nyugott talan csak egy masodpercig. Mert felteni fog engem, es en felteni fogom öt. Mert beleörülnek ha ott kene öt hagynom egy egy turne alkalmaval, kiszolgaltatva a rajongoimnak. Nem tehetem ezt… Inkabb egyedul maradok… Az emlekeimnek elek, es tavol maradok… Tavol maradok töle örökre.

Felallok es lassu, vontatott leptekkel indulok el a hotelhez. Varnak ram… megint… mindig. A menedzsment a rajongok, es a banda tagjai. Csak Ö marad tölem tavol. Neha-neha mikor egy egy koncertnek vege, azt remelem ujra megpillanthatom vegre. De ö nincs itt… Miert is lenne?

Nagy zsivaly tamad, amint belepek az aulaba, összesugnak a hatam mögött:

-          Ejjel napszemuvegmben? Mit hisz ez magarol?

De csak elrejtem a könnyeket, csak elrejtem az igazi erzeseket, mert nem tudhatjak meg hogy mennyire szenvedek.

A szobamban ismet egyedul lehetek. Lefekszem az agyra, es kezembe veszek egy lapot. Tollat ragod es csak irok es irok. Ejfel mult mar mire eszbe kapok. Leengedem a tollat, magam melle helyezem, a lapot pedig összetepem. Kidobom ezt is mint az osszes eddigit, es hagyom hogy az emlekeim, a vagyaim, a terveim, egy vadidegen ember masnap elvigye. Elvigye tölem messzire.

Azt remelem igy majd könnyebb lesz, azt remelem egy nap majd elfeledhetem. De erzem, ez  a nap meg varat magara. Talan cellal? Talan valamikor nem sokara ujra lathatom? Talan nem hiaba szenvedek ennyit es nem hiaba varakozom? Nem tudom.

Lehunyom a szemem. Ismet magam ele kepzelem. Finom selymes böret, mosolygos barna szemet, rozsaszin hivogato ajkat… Ökölbe szorul ket kezem es szemem ujra kinyitom. Uvoltenek, igen most uvolteni tudnek, hatha attol könnyebb lesz. Akkor talan egy kicsivel könnyeb lesz.

Nagy sokara alszom el… es a reggel ismet nem hoz valtozast. Pakolas, reggelizes, indulas… Mint szinte egesz evben.

Ma kihagytam a reggelit. Vagyis pontosabban a közös reggelit. A szobamban etkeztem. David szamtalanszor hivott, de nem volt kedvem most beszelni vele. Ellenben Tommal.

-          Öcsi beteg vagy?- vette fel a telefont.

-          Csak depis, amugy neked is szia- irronizaltam.

-          Szia, bocs csak aggodtam miattad.

-          Mikor indulunk?

-          Tiz perc… David hivott teged…

-          Tudom… nem volt kedvem vele beszelni.

-          Figyelj ha gondolod, felmegyek es…

-          Köszönöm- szakitotta felbe testveret.

-          Sietek!

Par perc telt el csupan, es mar kopogtattak is. Örömmel vetettem testverem karjaiba magam. Csal ö szeret igazan. Sokaig tartott karjaiban, en pedig mint kiskorunkban is oly sokszor csak nyakaba furtam arcomat, behunytam szememet, es hagytam hogy szivunk egy ritmusra verjen.