41. rész. Azt hittem, nem lehet fokozni.

-          És mit mond neked a szemem? – nézett mélyen az enyémbe.

-          Meg fogom bánni, de ha tudni akarod, mit mond most nekem a szemed, megmutatom.

Megcsókoltam. Tudtam, hogy nem kéne, tudtam, hogy hülyeség, de megtettem. Mert úgy gondoltam, be kell fejeznünk, amit az előbb félbe hagytunk. Vagy legalábbis jól esett a repeta…

Mosolyogva nyitotta ki szemeit miután elváltak ajkaink.

-          Megtanítottalak szemből olvasni.

-          Akkor most olvasd ki az enyémből azt, hogy ezt többé nem tehetjük. Emlékszel, te mondtad. Vagy 100% vagy semmi. Vagy barátok vagyunk vagy semmi.

-          Iszonyatosan jó barát vagy. – egyezett ily módon bele és még egy utolsó puszit célzott ajkaimra.

-          Ez egy jó tulajdonságom.

-          Rosszat még nem véltem felfedezni.

-          Azon leszek, hogy ez így is maradjon. – ültem végre fel, először is hogy véletlen se érezzek késztetést egy újabb csókra a közelségében, másrészt azért mert újra kellett töltenem a poharam.

Jól éreztem magam és nem csupán a teljes üveg bor elfogyasztása miatt. Rengeteget nevettem, amivel arányosan Bill is egyfolytában hangosan kacagott mindenen. A rosszkedv, a depi már rég elszállt és egyáltalán nem bántam meg, hogy átjöttem hozzá. Tudtam, hogy Nick nem fog neheztelni, tudtam, hogy megérti, hisz ismer.

Hajnal három körül kezdtünk tisztulni és ezzel egyidőben érzékelni a hideget is, úgyhogy bementünk és leheveredtünk az ágyára. Nem számoltam, de biztos vagyok benne, hogy öt percnél tovább nem voltam ébren.

Alig csuktam le a szemem, a telefonom csörögni kezdett.

-          Igen? – szóltam bele, és ahogy kijött a hang a torkomon, mintha kis késekkel vagdosták volna.

-          Jó reggelt.

-          Hagyj aludni. – nyomtam is ki.

-          Reggel van? – nyöszörögte mellőlem Bill.

-          Úgy fest.

-          Szarul vagyok. – tette a párnát a fejére.

-          Én is.

Kopogtak. Biztos voltam benne, hogy a bátyám az. Gyorsan kellett döntenem. Kiszenvedtem magam az ágyból és bementem a fürdőbe.

-          Jó reggelt. – hallottam is meg David hangját.

Röhögnöm kell, ha arra gondolok, hogy ugyanezt játszottam el Tommal is…

-          David, muszáj aludnom. – dünnyögte a párna alól Bill.

-          Mennünk kell. Sűrű napunk lesz.

-          Szarul vagyok.

-          Hogyhogy szarul?

-          Fáj a torkom, a fejem szétrobban, és azt hiszem másnapos vagyok.

-          Fasza. Mondtam, hogy korán kelünk és tudtad, hogy mennyi dolgunk van. Mégis mi a fenét csináltál éjjel?

-          David légy szíves. – kérlelte.

-          Hozok neked egy teát és egy aspirint. Fél óra múlva el kell indulnunk. – hagyta is el a szobát.

-          Vissza kell mennem. – jöttem ki a fürdőből.

-          Jó neked. Engem teletömnek gyógyszerekkel, te pedig lustálkodhatsz egész nap az ágyadban.

-          Majd gondolok rád, ígérem. – copfoztam újra össze szétkuszálódott hajam. – Basszus lázas vagyok. – állapítottam meg, ahogy a homlokomhoz értem.

-          Szólok Davidnak, hogy hozzon neked is teát és aspirint.

-          Persze és mit mondasz, mit keresek itt?

-          Nem lesz nyilvánvaló abból, hogy egyszerre betegedtünk le? – ült fel és a telefonjáért nyúlt.

-          Ennyi erővel el sem kellett volna bújnom.

Nem reagált, hívta a bátyámat.

-          David, visszajönnél?

-          Minek?

-          Csak gyere vissza légy szíves.

-          Egy perc és ott vagyok.

-          Köszi. – tette le.

-          Ez érdekes beszélgetés lesz.

-          Öcsi. – nyitott be hirtelen Tom.

-          Azt hittem, nem lehet fokozni. – ültem le lemondva arról, hogy ez az éjszaka köztünk marad.

-          Hát ti? – nézett ránk meglepetten.

-          Itt vagyok. – jött be David is. – Mi folyik itt? – nézett végig hármunkon.

-          Na jó. – álltam fel. – Én megyek a szobámba.

-          Hugi, jól vagy? – kérdezte sápadt arcomba bámulva.

-          Nem mondanám. Később beszélünk. – intéztem ezt Bill felé és elhagytam a szűkössé vált szobát.

-          Itt aludt? – szegezte egyből újabb kérdését David ezúttal Billnek.

-          Igen.

-          Öcsi te sem nézel ki túl jól.

-          Miért hívtál Bill?

-          Hogy elejét vegyük a pletykáknak. Viki itt aludt és úgy néz ki nem volt túl okos dolog hajnalig a teraszon iszogatni. Úgyis rájöttetek volna, mert a jelek szerint mindketten megfáztunk.

-          Rengeteg kérdésem lenne, amire most nincs időnk. Hozom azt a rohadt gyógyszert és készüljetek el.

-          David várj. – szólt bátyám után Bill.

-          Mi az?

-          Nem történt semmi. És ne ess neki, nem csak az ő hibája, hogy felelőtlenek voltunk.

-          Még visszatérünk erre. – hagyta is ott őket.

-          Itt aludt veled? – hitetlenkedett tovább Tom.

-          Igen.

-          Na és? Mi volt?

-          Semmi. Mondtam már, hogy nem történt semmi. Ittunk, beszélgettünk, aztán három körül beestünk az ágyba és aludtunk.

-          De hogy került ide, hogy ha itt van a szuperszexi modell hapija? – gúnyolódott.

-          Átjött felvidítani.

-          És sikerült?

-          Hagyd már abba. Igen, sikerült neki, de nem úgy, ahogy te gondolod.

-          Hát jó. Ti tudjátok. Na lépek.

-          Tom.

-          Igen?

-          Van köztetek valami?

-          Kivel?

-          Vikivel, mégis kivel?

-          Nincs semmi. Az égvilágon semmi. Miért?

-          Csak kérdeztem.