-2-

M�r lefekv�skor tudtam, hogy �jra visszamegyek annak ellen�re, hogy ma is utolj�ra indultam el.

Ez�ttal ott is reggeliztem. Beugrottam egy mekibe, vettem egy hossz�k�v�t �s egy toastot s�ltkrumplival, amit a padon fogyasztottam el. Nagyon sz�p id� volt, felh�zott t�rdekkel �cs�r�gtem �s falatoztam, mikor ny�lt a szemben l�v� kapu �s a feh�r aut� hagyta el rajta kereszt�l a kertet. Fel�m n�zett, majd elfordult �s elhajtott.

Csak n�ztem ut�na �s arra gondoltam, � most engem n�zett? Nem l�ttam a szem�t, s�t az arc�t sem nagyon, de ezt m�r megszoktam p�r napos itt tart�zkod�som sor�n. De vajon mi�rt n�zett? K�v�ncsis�gb�l, ki az az alak ott a padon, vagy neheztel�sb�l, mit keres m�r megint itt ez az alak. M�r ha eddig egy�ltal�n felfigyelt r�m. Felt�n� vagyok?

A reggelimmel m�r v�geztem, �pp a k�v�mat kortyolgattam, mikor visszat�rt. Ez�ttal nem n�zett r�m, leparkolt a h�z el�tt �s gondosan k�rben�zett, majd bement a h�zba.

F�lretettem a poharat, el�vettem a mapp�mat �s �jra rajzolni kezdtem. M�r a sokadik rajzomba kezdtem bele, aminek � a f�szerepl�je. Az �r�k arcn�lk�li �m �rzelmekkel teli sr�c…

-         Szia. – sz�lt hozz�m egy hang, mikor m�r belemer�ltem, �n pedig �sszerezzentem.

-         Szia. – k�sz�ntem vissza, miut�n feln�ztem r�, majd gyorsan �sszecsuktam a mapp�mat.

Egyb�l tudtam, ki �, pedig szemeit m�g mindig kitakarta az a fr�nya napszem�veg.

-         �n csak sokszor l�tlak itt az ut�bbi id�ben �s gondoltam, megk�rdezem, mit csin�lsz.

Ezek szerint l�tott, �szrevett.

-         M�rmint azt l�tom, hogy mindig �rogatsz �s rajzolsz, de mi�rt itt �s mi�rt minden nap? – folytatta.

Teh�t figyel is… teh�t igen, felt�n� vagyok.

-         Ihletet mer�tek. – feleltem egyszer�en.

-         Bill vagyok. – emelte fel�m feh�r v�kony kez�t.

-         Kaulitz! – v�gtam r� magamat is meglepve.

-         Igen. – leptem meg kifakad�sommal.

-         Ne haragudj, �n csak l�ttalak �s l�ttam a sok l�nyt is, �s nem tudtam, ki lehet az az ember, aki miatt itt rostokolnak naphosszat. Ismer�s volt�l.

-         �n lenn�k az teljes �letnagys�gban, �k pedig a tolakod� rajong�k. – h�zta ajkait f�lre, kimutatva nemtetsz�s�t. – Ezek szerint, te nem…

-         Nem �n nem. – menteget�ztem.

-         �s most, hogy m�r hossz� percek �ta fogom a kezed, te is el�rulod a neved? – mosolyodta el mag�t.

Gy�ny�r� mosoly, gy�ny�r� fogsor, kedves kis g�dr�cske. Levette a napszem�veg�t is, tal�n, hogy bizalmat �bresszen. Azok a szemek. Elvesztem benn�k… hatalmas szempill�k veszik k�rbe �v�an, ellen�llhatatlan tekintetet biztos�tva.

-         Sophie. – mutatkoztam be, amint uralkodni tudtam magamon.

-         �s mi j�ratban erre?

-         M�r mondtam. Ihletet mer�tek, de enn�l t�bbet nem is szeretn�k mondani ezzel kapcsolatban.

-         Le�lhetek? – mutatott a mellettem l�v� szabad helyre.

-         Persze. – feleltem meglep�dve. – De biztons�gos neked itt �cs�r�gni?

-         L�tt�l valakit a k�zelben?

-         Ma m�g nem. – mosolyogtam.

-         Te nem vagy ideval�si.

-         Azt ne mond, hogy akcentusom van.

-         Dehogy. – nevette el mag�t. – De ez Magdeburg. Ha a k�rny�ken laksz, l�ttalak volna m�r. �s �szint�n sz�lva, te is tudtad volna, hogy �n lakom itt.

-         M�nchenben lakom.

-         Az el�g messze van.

-         Pont ez a l�nyeg.

-         Unod a nagyv�rost?

-         Unom az �lland�s�got.

-         Ne haragudj. – menteget�z�tt meghallva megcs�rren� telefonj�t, majd fel�llt, kicsit arr�bb s�t�lt �s felvette. – Itt vagyok kint.---Leveg�z�k.---Rendben, egy perc. – tette is le. – Meg kell s�t�ltatnom a kuty�kat. – j�tt vissza hozz�m.

-         Rendben.

-         �r�ltem. J� ihletgy�jt�st, ak�rmihez is kell.

-         K�sz�n�m.

-         Szia. – b�cs�zott �s els�t�lt egyenesen a feh�r kapu fel�, majd bement rajta elt�nve a szemem el�l.

Szinte tudatomon k�v�l nyitottam �jra mapp�mat. Egy �res lapot kerestem, majd sz�rke grafitceruz�mat el�v�ve nekil�ttam rajzolni. Mintha nem is �n vezettem volna a kezem, �gy rajzoltam eml�kezetb�l. A szemeit. Azokat a szemeket meg akartam �r�k�teni �s egy �letre magamba rakt�rozni. �s mik�zben rajzoltam, hirtelen megsz�llt egy gondolat.

„…csak egyet tudott, hogy l�tezik. Egy h�s v�r ember �ll el�tte, aki megmagyar�zhatatlan �rz�seket �bresztett eg�sz test�ben �s l�ny�ben…”

� az. Bill az. A t�k�letes szerepl�, a f�rfi, aki egy pillant�s�val megv�ltoztatta a l�ny addigi �let�t.

Ismerni akarom. Tudni akarom, ki � val�j�ban. R�la kell �rnom. Tudom. Ez jel. Csakis jel lehet, hogy pont itt k�t�ttem ki, pont akkor, mikor � is itt van, pont a h�z�val szemben l�v� pad lett az �n padom. Ez nem lehet v�letlen. Kiz�rt, hogy az legyen.

Mikor Bill �jra kij�tt a kapun, k�t kutya szaladt ki el�tte. Fel�m fordult �s r�mmosolygott. Visszaintettem, � pedig elindult fel�m. �sszecsuktam a mapp�mat �s �gy v�rtam k�v�ncsian.

-         Van kedved s�t�lni egyet? Vagy �lve v�rod az ihletet? – invit�lt meg tov�bbra is mosolyogva.

-         V�g�lis. J�. Megyek, persze. Csak ezeket berakom a kocsimba. Egy perc.

-         Itt v�rlak.

Siet�s l�ptekkel haladtam a kocsim fel�, abszol�t nem �gyelve arra, hogy ne t�njek t�l lelkesnek. Az any�s�l�s oldal�r�l k�zel�tettem, kinyitottam az ajt�t �s gyorsan bedobtam a holmimat. M�r csuktam is vissza az ajt�t, beriasztottam �s visszasiettem Billhez.