46. rész. Hármas?

Nem Bill hangján szólt hozzám… és igazam volt. Tom nézett rám mosolyogva.

Megijedtem, összezavarodtam… felriadtam... Zihálva ültem fel az ágyban, folyt rólam a víz. Ahogy összekuszálódott hajam hátrasimítottam, éreztem, hogy arcom egy merő veríték. Álom volt? Csak álom?

-          Jól vagy? – szólt hozzám Bill, halálra rémítve engem.

Valószínűleg úgy néztem rá, mint a ki szellemet látott, lerántottam magamról a takarót, szinte kiugrottam az ágyból és a következő pillanatban már csaptam is be magam mögött a fürdőszoba ajtaját.

Jéghideg jótékony hatású vízzel öblítettem le arcomat, majd mindkét kezemmel a mosdóra támaszkodva próbáltam lenyugtatni zakatoló szívverésem.

Álom. Csak álom. Igen, álmodtam.

-          Hahó. – kopogott suttogva Bill az ajtón. – Jól vagy?

Nem feleltem. Eszembe sem jutott volna, hogy Billnek valós az aggodalma és válasz hiányában cselekszik. Benyitott.

-          Minden rendben?

-          Persze. – zártam el a csapot, majd kikerülve őt, visszasétáltam az ágyhoz és visszabújtam a takaróm alá.

Bill lekapcsolta a fürdőszoba világítását, és követett az ágyig. De nem feküdt vissza. Éreztem, ahogy testének súlya az ágyra nehezedik, de ülve maradt.

-          Rosszat álmodtam. – vallottam be felé sem fordulva.

-          Elmondod?

-          Biztos, hogy nem.

-          Ugyan már. Nem tudok aludni, melegem van és percek óta figyeltem már, hogy mi történik veled. Ennyi jár nekem.

-          Te nézted, ahogy alszom? – fordultam felé felháborodva.

-          Felkeltél miután megemésztettem zavarba ejtő mozgolódásod és szerelmi vallomásod. Nekem nem tűnt rossz álomnak. – húzta ajkait édes mosolyra.

-          Jó éjt Bill. – helyezkedtem újra vissza előző pozitúrámba.

Éreztem, ahogy Bill a hátam mögött mégis a fekvés mellett döntött és elkényelmesedett.

-          Viki. – szólt hozzám pár perc múlva.

-          Mi az?

-          Velem álmodtál?

-          Is. – feleltem egy fájdalmas sóhaj után sértődötten.

-          Uh. Nincs több kérdésem.

-          Mi az hogy uh? – vettem ismét száznyolcvan fokos fordulatot szembe kerülve vele.

-          Hát ez olyan uh, ami azt jelenti, értem, hogy miért nem kéne tovább faggatóznom.

-          Fogalmad sincs. – mosolyodtam el magam akaratlanul ártatlan szemeibe nézve.

-          Legalább jó volt? – lepett meg kérdésével.

-          Mi van? Nem válaszolok. – háborodtam fel.

-          De miért? Úgy sem fogunk igazából soha… szóval nem hinném. Legalább te már tudod milyen lenne.

-          A láz miatt kezdesz hasonlítani Tomra, vagy én hallucinálok?

-          Pasiból vagyok. Akármilyen nehéz elképzelni. A fantáziám kíváncsi.

-          Én nem fogom kielégíteni a fantáziád.

-          Na jó akkor csak igen vagy nem. És várj. – indult be.

-          Mi van?

-          Nekem mondtad, hogy szeretsz? – vigyorgott most már egyre szélesebbre húzódott ajkaival.

-          Bill.

-          És ki volt a másik? Neee. Tom volt, ugye? Fúúj. Hármas?

-          Hagyd már abba. – húztam ki egy gyors mozdulattal feje alól a párnáját, és az arcába nyomtam. – Most aludtunk utoljára egy légtérben. És ha mégegyszer felhozod, újra magadra maradsz. – próbáltam a lehető legkomolyabban fenyegetőzni, majd monológom végén elengedtem a párnát és végleg hátat fordítottam neki.

Tényleg berágtam rá most. Elrontotta az egészet a hülye faggatózásával. Eleve ideges voltam az álmom miatt és főleg azért, mert ez mind az ő jelenlétében történt. Ezt még az orrom alá is dörgöli, sőt viccet csinál az egész kínos szituból. Gyerekes…

Reméltem, hogy többé nem zaklat és hagy aludni, és reméltem, hogy az álom nem folytatódik, de leginkább nem ismétlődik meg. Reggelre elfelejtem, mint a legtöbb jelentéktelen álmom…

Úgy ébredtem, mint akit fejbe kólintottak valami masszív tárggyal. A fejem hasogatott a ránehezedő fájdalomtól, úgy éreztem szemeim minimum a duplájukra vannak dagadva. De fel kellett kelnem, egyből az az érzés fogott el, hogy nem vagyok képes tovább fetrengeni az ágyban.

Felültem, és magam mellé néztem, de Bill nem volt ott. A takarója, a köntöse, a telefonja és ő már nem volt a szobámban.

Álmodtam csupán, hogy itt aludt? Álmomban álmodtam volna azt… Na jó, ennyire komplikált dolgokra nem vagyok képes.

Kikeltem az ágyból, belebújtam a melegítőmbe és miután észrevételeztem, hogy már reggel tíz óra van, összehozva ezt gyomrom szűnni nem akaró korgásával, elhatároztam magam és elindultam reggelizni.

-          Hugi. – állt fel a közös asztal mellől bátyám, amint meglátott.

-          Szia…sztok. – néztem körbe szemüvegem alól.

-          Napszemüveg? – tette fel kérdését egy puszi kíséretében.

-          Jobb ez így. – nyugtáztam, majd helyet foglaltam Georg mellett.

-          Hogy vagy?

-          Fogalmam sincs lehetnék-e szarabbul, de tegnap is ezt mondtam, úgyhogy nem merek végbemenő következtetéseket levonni.

-          Bill? – kereste rajtam öccsét Tom.

Próbáltam leplezni ingerültségem kérdése hallatán, de nem eléggé.

-          Neked nem kínos, hogy a saját testvéredet mindig rajtam keresed? – kérdeztem vissza.

-          Jogos. – szúrta oda véleményét bátyám és elém rakott bögrémbe egy adag kávét, amibe gyorsan beledobott két kockacukrot és megtoldotta némi tejjel.

-          Köszi. – vettem el tőle a kiskanalat, jelezve, hogy ehhez azért már elég nagylány vagyok, és önállósultan folytattam a rituálét.

-          Biztos nem szeretnél orvost? Hívok egyet, hátha hamarabb túl lesztek ezen.

-          Nem kell orvos.

-          Helló. – köszönt erőtlenül a hátam mögül érkező Bill, majd megkerülve az asztalt leült velem szemben.

Azonnal észrevételeztem, hogy az ő szemeit is jótékony napszemüveg takarja.

-          Te hogy vagy? – aggódott érte David.

-          Valamivel jobban, kössz.

-          Mit gondolsz, szervezhetem már holnapra a ma elhalasztott teendőiteket?

-          Persze David. – felelt kissé neheztelve.

Egyértelműen kiéreztem hangjából az unott csalódottságot, miszerint David megint csak a munka miatt érdeklődik.

-          Öcsi, nem mozizunk ma? – próbálta meglepődésemre Tom feldobni az öccsét.

-          Mozi?

-          Naná. – csatlakozott Georg is. – Biztos adnak valami fasza angolul beszélő filmet.

-          Ez az. Menjünk el.

-          Nem is tudom.

-          Dehogynem. – erőszakoskodott Tom, de ezúttal jóleső érzést váltott ki belőlem ez a fajta akaratos stílusa, hisz a célja nemes volt.

Bill rámnézett és volt valami röhejes abban, hogy nem láttuk egymás szemét, mégis nyilvánvalóan ez lett volna a cél.