11. rész

-         Itt vagy? –kérdeztem sokkoltan, hiszen Paul még mindig itt volt. És ha Tom betoppan… abből botrány lesz.

-         Aham –mondta elégedetten.

-         Menj el!!! Találkozzunk lent a halban –kértem kétségbeesetten.

-         Eszemben sincs… -makacskodott.

-         Tom!!! Légy szíves! Csak…

-         Talán van nálad valaki?

-         Csak annyit kérek hogy a halban találkozzunk… 10 perc… ok??

-         Legyen… de ezt meg kell magyaráznod!

-         Nekem? Már megbocsáss de nem tartozom magyarázkodással!!

-         Mindegy… 10 perc múlva megbeszélünk mindent.

-         Jól van –mondtam megkönnyebbülten.

-         Szia…

-         Szia…

-         Ahh… Paul. Ne haragudj de most meg kell hogy kérjelek, hogy távozz.  Közbe jött valami és… este sem érek rá, mert vip buli lesz.

-         Értem… De azért holnap reggel együtt reggeliznél velem?

-         Meglátjuk. Lehet hajnalba már indulunk tovább. Msot viszont…

-         Értem… értem… megyek már –nevetett.

-         Szia Paul…

-         Szia! És jóóó bulizást!

-         Köszönöm.

Kinyitotta az ajtót, de megtorpant. Kíváncsian néztem utána, de  hirtelen meg dermedtem.

-         Szóval miatta nem engedtél be –állt elém dühösen Tom.

-         Megmondtam hogy a halban…

-         Hm… az ilyen korú pasasokra buksz? Miben tud ő többet mint én? –nézett rám gúnyosan.

-         Már megbocsásson fiatal ember de…

-         Ehhez semmi köze szóval húzzon innen –kiabálta Tom.

-         Befejeznéd? –szóltam már én is ingerülten hiszen egyre több kiváncsi tekintett kísérte ezt a kis műsort a folyosón.

-         Nem… nem fejezem be!!!

-         Paul… kérlek menj

-         Nem tartom jó ötletnek –tiltakozott.

-         Kit érdekel maga szerint mi a jó ötlet? Nem hallotta??? Tünés! –oktatta ki Tom.

-         Tom! Uralkodj magad! Paul kérlek… -már kezdtem ki jönni a béketűrésemből.

-         Rendben. Ha bármi gond van…

-         Nem lesz! Viszlát! –szakította félbe a kis rasztás. Paul elsétált de bizonytalanul pislogott vissza rám.

-         Te teljesen idióta vagy? –estem Tomnak amint beráncigáltam a szobámba.

-         Látom még rózsát is kaptál… igazán ki tehettél magadért az éjjel. –nevetett fel gonoszan.

-         Hogy te mekkora paraszt vagy!!! Mi a francért jöttél ide? –kérdeztem és kikaptam a kezéből a rózsát.

-         Egy búcsúcsókért…

-         Hogy mi? –léptem védekezésszerűen hátrébb.

-         Mondtam.. egy búcsúcsókért. New Yorkba megyünk fél évre. Vagy talán többre.

-         Hogy hogy?

-         Cd-t csinálunk… meg turnézunk… De mire mi vissza jövünk te… te még messzebbre leszel tőlem.

-         Jajj de rossz szöveg…

Belém fojtotta a szót egy szenvedélyes csókkal. Egy pillanatra ledermedtem, de aztán…

Visszacsókoltam.

…Fél évvel később…

-         Hello te nő! Eltűntél mint szürke szamár a ködbe – szólt a telefonba egy ismerős hang

-         Bill??? –kérdeztem meglepetten, hiszen lecseréltem a számom.

-         Igen én vagyok! Merre csavarogsz? Csak nem épp egy kellemes partyn unatkozol?

-         Honnan tudod?

-         Itt állok mögötted…az erkély ajtóba…

-         Bill!!!!!! –sikoltottam és a nyakába vetettem magam.

-         Jajjj de jó téged újra látni –sóhajtott mélyet Bill.

-         Öhm.. mindenki itt van? –néztem körbe.

-         Ha Tomot keresed…feleslegesen nézelődsz… eltűnt egy kis vöröskével –mondta szomorúan.

-         Ohm.. én nem rá gondoltam csak… csak a bandáról akartam érdeklődni –nyeltem le egy hatalmas gombócot.

-         Na gyere igyunk valamit –megragadta a karom és bevonszolt…

És csak ittunk… nevettünk… ittunk…táncoltunk…Épp az egyik asztalnál pihegtünk mikor megláttam, amint a kis muffmágnes lesétál az emeletről ahogy Bill mondta „ a kis vöröskével”. Elszorult a szívem. Nem akartam meg szerezni azt az örömet neki hogy lássa rajtam szenvedek. Felálltam. Majd Billhez fordultam

-         Egy perc.. csak telefonálnom kell- furcsán ridegen csengett a hangom, de már nem törödtem semmivel. Egyenesen a mosdó felé vettem az irányt. De hamarabb lefordultam így az erkélyre értem.

-         Mély levegő… Oké kis csaj… nem vagyok ideges, nem vagyok ideges…

-         Úristen! –kiáltottam fel mikor valaki szó nélkül a karjaiba zárt.

-         Hm… rossz a lekiismereted?

-         Nekem? Na nekem aztán nincs miért! Nem vagyok a tesód! –fintorogtam

-         Jajj… veled is forog a világ?

-         Hihi… háát kicsit becsíptünk –meg fordultam… de olyan dolog történt amire nem számítottam. Bill egy édes csókot adott…

***

Az éjféli homályban két alak sziluettje rajzolódott ki. Szorosan egymás mellett haladtak. Nem beszéltek, még csak egymásra sem pillantottak mégis szinte szikrázott körülöttük a levegő. A fiú fekete haja hanyagul omlott vállára… A szél erőtlenül a magasba emelte majd ismét a vállára engedte. Megállt… Lágyan megfogta  a mellette sétáló lány karcsú derekát és maga felé fordította.