-7-

Otthonosan éreztem magam a lakásban. Nem tudom azért-e, mert tudtam, Bill ízlését tükrözi. De valószínűleg. Mert így is egy kis darabkát megismerhettem belőle. A kifinomultságát, az érzékenységét, a tökéletesre való törekvését. Rengeteget elárul egy emberről a lakása.

Az írás nem ment, úgyhogy csak kapcsolgattam a tévét és tömtem magamba a vásárolt édességeket.

„Szia! Hogy halad az én kedvenc írónőm? Ugye nem felejtetted el a holnapi dedikálást? Szép estét!” – jött ez az üzenet az ügynökömtől.

„Szia! Persze, hogy nem felejtettem el… mikor és hol is lesz? J”

„Stuttgart, Arena plaza, 13.00 Érted menjek, vagy ott találkozunk?”

„Ott leszek. Jó éjt!”

Naná, hogy kiment a fejemből. Úgy látszik, tényleg nem vagyok alkalmas a két dologra való koncentrálásra. Az egyik dolog mindig fontosabb és totál elfeledteti a másikra való időfordítást. Tehát holnap Stuttgartba megyek. Előkaptam a laptopot, Google Earth és megnéztem, mégis mikor kell kelnem, hogy ebből a kis isten háta mögötti városkából, odaérjek időben. Nem túl boldogan tapasztaltam, hogy az út kicsivel több, mint öt óra lesz. Tehát legalább hétkor el kell indulnom, hogy az illendőségnek megfelelően időben megjelenjek. Ahhoz viszont fél hatkor kelnem kell, ha valahogy ki is akarok nézni. Tipikus példája a jelenlegi hirtelen jött „életvitelemnek”… ideköltöztem, hogy ne kelljen annyit furikáznom München és Magdeburg között. Erre már holnap reggel szelhetem át az országot. Ugyanis az út München és Stuttgart között alig másfél óra lenne. És megéri? Hisz Bill ma még csak el sem jött, hogy ő bonyolítsa le a formalitást a lakás bérlésével kapcsolatban.

De hát nem tehet róla. Fogalma sincs, hogy milyen érzéseket keltett bennem már az első percben és milyen megmagyarázhatatlan érzésekké emelte azt a rövid kis együttlétünk alatt.

-         Na sziasztok. – érkezett haza Bill.

-         Szia. – puszilta őt meg édesanyja. – Jó sokáig tartott.

-         Hulla fáradt vagyok.

-         Nem eszel? Mi már ettünk, de tettem félre neked.

-         Köszi, ettem.

-         Jól van.

-         Tommal mi van? Egész nap hívtam, de nem vette fel.

-         Gordonnal zenélnek a garázsban.

-         Mi van a lakással? Sophie eljött?

-         El. Bejött, elolvasta a papírokat, aláírta, odaadta az előleget és elment.

-         Találkoztál vele?

-         Nem. Kellett volna? – mosolyodta el magát Simone.

-         Ja nem, csak kíváncsi voltam. Na megyek Tomékhoz. – közölte és már ment is a garázs lejárata felé.

-         Helló. – köszöntötték őt testvére és mostohaapja, akik épp egy kis szünetet tartva ücsörögtek a fotelekben.

-         Sziasztok. – huppant le fáradtan a szabadon hagyott helyre.

-         Fáradt vagy? – érdeklődött Gordon.

-         Mintha napok óta nem aludtam volna ki magam.

-         El akartalak pedig csábítani bulizni. Szombat van. – indult be Tom.

-         Hát ezt most kihagyom.

-         Te tudod.

-         Mi volt a bérleti szerződéssel? – tért rá a témára, és beszélgető társai egyből ráéreztek, hogy ő szíve szerint egyből ezzel is indított volna.

-         Mármint mi volt Sophieval? – vigyorgott Tom.

Bill válaszra sem méltatta.

-         Semmi. Itt állt a ház előtt, kimentem hozzá és behívtam. Elolvasta, vagyis inkább átfutotta felületesen, aláírta, kifizette az előleget és már el is viharzott.

-         Értem.

-         Úgy tűnt nem rám számított.

-         Mondott valamit?

-         A csalódott ábrázata, amit mindvégig nem sikerült lepleznie, elárulta.

-         Szar lehet, hogy valaki nem érted van oda. – nevette őt ki Gordon, csupán azért, hogy kicsit Bill mellé álljon, aki tagadhatatlanul rossz kedvűen ült köztük.

-         Tényleg csalódott volt? – csillantak fel Bill szemei.

-         Határozottan.

-         Fel kéne hívnom?

-         Minek? Egy idegen csaj. Már azt sem értem, miért ajánlottad fel neki a lakásunkat, mikor azt sem tudjuk ki ő, és mit keres itt már napok óta egyedül a házunk előtt.

-         Szerinted totál nyilvánvaló, hogy mit keres itt.

-         Igen. És jó lenne, ha neked is azzá válna.

-         Nem rajongó.

-         Igen tudom, ihletet gyűjt egy padon ücsörögve. Igaz, azt nem tudjuk mihez. De pont a mi házunk elé keveredett egyenesen Münchenből, fényképezőgéppel, és egy titokzatos mappával, amibe egész álló nap firkálgat.

-         Hagyjuk ezt. Nincs kedvem veszekedni. Csak megkértelek, hogy légy vele kedves.

-         Az voltam. Egy szava nem lehet. Nekem viszont igen, hisz tojt rám magasból egész végig.

-         Ez nem igazolja számodra, hogy nem fan? – csatlakozott Gordon, továbbra is a fiatalabb fivér pártját fogva.

-         Megyek, lefekszem.

Gordon alig észrevehetően oldalba bökte Tomot, míg Bill elért az ajtóig.

-         Öcsi figyelj. Ha gondolod, hívd fel. Tudod, hogy néha túl bizalmatlan vagyok az idegenekkel szemben. Sophie kedves lánynak tűnik.

-         És gyönyörű. – sóhajtott mosolyogva Bill, majd kiment az ajtón.