13. rész

Miközben Bill és Nico felhevült testel kapaszkodtak egymásba, az erkélyen egy feldúlt alak sebtében letörölt egy könnycseppet arcáról. Ökölbe szorított kezében az üvegpohár megrepedt. Észre sem vette, hogy kezéből lassan kicsordul egy kevés vér. Sokkal jobban fájt az amit végig kellett néznie. A testvére … Aki pontosan tudta mennyire fontos neki a lány. És most tessék. Elvette tőle. Elvette tőle azt a lányt akit talán életében először igazán szeretett. Tehetetlennek érezte magát. Dühös volt, csalódott, és mérhetetlenül ostobának érezte magát. Kétségbe esését egy lány halk de kedves szava zavarta meg.

-         Tom…segíthetek? –ő is látta… hiszen közvetlenül a fiú mögött állt…

-         Menj be kérlek…

-         Tom én…

-         Azt mondtam Menj be! –emelte fentebb a hangját mire Nico felkapta a fejét…

Meglátta… Tom szeme szikrákat szórt. De állta  a lány tekintetét. Fagyosan nézett le rájuk. Majd sarkon fordult és besétált a tömegbe.

-         Bill … -nyöszörögte Nico miközben magára kapta felsőjét és szoknyáját. Bill is a pólójáért nyúlt de valaki gyorsabb volt.

-         Tudjátok.. nem is tudom kiben csalódtam a legjobban. Egy csajban aki el hitette hogy számítok neki… többször lefeküdt velem majd megdugatta magát az öcsémmel vagy…

-         Tom ne mondd ezt! –emelte fel hangját Bill és közelebb lépett testvéréhez.

-         Vagy a testvérembe! Aki volt olyan köcsög, hogy meg is dugta ezt a ribit!!!! –üvöltötte és tiszta erejéből megütötte testvérét. Bill meg tántorodott, de nem esett el.

-         Mi bajod van? Nem is tudom ki kefélte meg az előbb azt a kis vörös lotyót!!!! –kiáltott Nico miközben Bill mellé lépett.

-         Nem feküdtünk le… -szólt egy megszeppent hang a hátuk mögül.

-         Tessék? –kérdezett vissza elhaló hangon Nico.

-         Az anyám akasztott Tom nyakára. Ő vigyázott rám, amíg meg nem érkezett értem a testőr.

-         Mi van Nico? Csak nem bosszúból feküdtél le vele –mutatott a vérző szájú Billre és ördögien felkacagott. A kis tömegből amely eddig szótlanul figyelte az eseményeket immár hatalmasra duzzadt közönség lett. Többen felhördültek amikor Tom közelebb lépett Nicohoz és tiszta erejéből megrázta.

-         Ezt akartad?! Hogy a testvéremet is elveszítsem?! Ezt? –kiáltott. Nico pedig megtörten hajtotta le a fejét, majd megcsóválta.

-         Pedig ezt érted el! Legyetek Boldogok! Csak tőlem jó messzire –sarkon fordult. Karon ragadta a vörös hajú lányt, fél hangosan közölte vele hogy haza kiséri majd elnyelte őket a  sötétség.

„Tehetetlenül néztem ahogy Tom elsiet. Billre pillantottam, aki biztatóan mosolygott rám, majd mellém lépett karon fogott és átverekedtük magunkat a tömegen. Csendesen ültünk egymás mellett az autóban. Ragaszkodott hozzá, hogy el kísérjen a hotelbe. De igazság szerint semmi kedvem nem volt aludni. Nem is tudtam volna. Kegyetlenül rossz érzés volt bennem. A sírás kerülgetett és legszívesebben üvöltöttem volna”

-         Megbántad… ugye? –szólt Bill miután kiszálltam a kocsiból. Nem tudtam ránézni.

-         Őszinte legyek?

-         Légy szíves…

-         Fantasztikus volt… de… nem hinném, hogy meg fog ismétlődni valamikor is...

-         Értem. Tom miatt…

-         Részben. Részben pedig azért mert nem passzolunk össze!

-         Ezt hogy érted?

-         Te egy törékeny és védelmezhető lány után vágyódsz… én viszont nem vagyok ilyen típusú.

-         Szerintem nincs igazad. De ha te így gondolod... Nem tehetek mást mint odébb állok. De ugye tudod, hogy rám számíthatsz. Bármikor felhívhatsz. Barátként… vagy… ahogy szeretnéd.

-         Köszönöm Bill. Azt hiszem, délután az lesz az első dolgom, hogy meg keresem Tomot.

-         Jól van. Majd hívj fel…

-         Rendben. Jó éjt Bill.

-         Jó éjt… -beült a taxiba én pedig elindultam a szobámba. Nem is sejtettem, hogy hamarabb fogom tisztázni a dolgokat mint szerettem volna…

Ügyetlenül nyitottam ki az ajtót de végre csak sikerült… mikor már épp becsuktam volna valaki megfogta és belökte. A földre huppantam és értetlenül néztem jobbra balra, aztán megpillantottam Tomot. Feldúlt volt. Becsapta az ajtót és kulcsra zárta. Én pedig csak ültem és hallgattam. Egyenlőre nem szólt. Leült az ágyra miközben én feltápászkodtam. El vettem egy széket és vele szembe ültem. Vártam mikor kezdi a kiabálást de meglepetésemre visszafogta magát.

-         Ugyan annyi idős mint én –remegett a hangja és igen… szíven ütött. Hisz azzal az ürüggyel utasítottam el hogy fiatal hozzám. És most tessék…

-         Igazad van… -szinte úgy kellett kipréseltem magamból ezeket a szavakat.

-         Hagyd békén Billt! –rám nézett, de én elfordítottam a fejem. Ő viszont magához ragadt. Erősen szorított még se ijedtem meg tőle. A szemei villámokat szórtak, de éreztem, hogy egy cseppet ellágyult.

-         Ha az enyém nem lehetsz akkor az övé sem…

-         Nem vagyok senkinek a tulajdona Tom Kaulitz! –mondtam fanyar hangon.

-         Tudod hogy mire gondolok Nico. Ne csináld ezt. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni hogy tehetted… és pont Billel.. valld be hogy csak bosszú volt! –ismét közelebb lépett. Látszott hogy nagyon kell uralkodnia magán. Hisz ha tehette volna már leordította volna a fejemet. Ő mégis úriemberként próbált meg viselkedni. Ezzel pedig csak azt érte el hogy még rohadtabbul éreztem magam.

-         Tévedsz Tom –és igen. Ez volt a valóság –azért feküdtem le Billel, mert ő gyengéd volt velem. Figyelmes. Szeretetre vágytam… és ő meg adta nekem.

-         Ennyi?

-         Ennyi…

-         És ha én lettem volna ott? Ha én lettem volna veled gyengéd, figyelmes? –bukott ki.

-         Most mondjam azt hogy akkor veled fekszem le? Tom nem vagyok ribanc. Csak azért mert… mert ma este sokat ittam… túl sokat… és hagytam hogy az első fellángolás írányítson még...

-         Most hagyd abba… nem akarok többet tudni rólad! Nem akarlak a közelembe tudni… gyűlöllek Nico érted? Gyűlöllek! –az utolsó szót szinte kiabálta. Meg se várta a reakcióm, kisietett a szobámból.

-         Én pedig szeretlek Tom –suttogtam a becsapódott ajtónak. – Azt hiszem tényleg szeretlek…