14.rész

Esetlenül csobbantam bele a nagykád forró vízbe. Annyi mindent történt, amiktől most ólom súlyúnak éreztem a testem és a lelkem. Szomorú vagyok és elkeseredett. Már azt hittem minden rendbe jött. Minden olyan csodálatos volt…

Mikor legutoljára találkoztam Tommal egy búcsúcsókért jött. Igen az a csók még most is felpezsdíti a vérem. De utána elment. Faképnél hagyott. És nem is sejti, hogy akkor milyen közel álltam ahhoz, hogy belemegyek a kis játékába. Hogy esetleg megpróbáljuk…Együtt. Jeges rémület fut keresztül rajtam ha eszembe jut az a nap.  Miután Tom elment én is készülődni kezdtem. Mary már rég bepakolt és a fülemet rágta milyen lassan haladok

-         Jajjj istenem Nico… hozzád képest a csiga egy rallizós állat –önkéntelenül is elmosolyogtam.

Csak két órával később rumliztunk be mindent a buszba aztán irány a következő turnéállomás. Egész úton Tomon gondolkoztam. Talán lépnem kellett volna. De túl gyáva voltam hozzá. Féltem most már bevallhatom. Késő este érkeztünk meg. Ki se pakoltam, csak egy kis hálórucit kaptam magamra. Sehogy se bírtam elaludni… gondolkoztam járt megállás nélkül az agyam. Forgolódtam jobbra-balra. Reggel úgy néztem ki mint… na jó erre nincs hasonlat a lényeg hogy pocsékul. Viszont eldöntöttem. Nincs tovább. Mostmár csak a munkámnak élek. Annak hogy a rajongóimat boldoggá tegyem.

-         Jóóóóó reg… -Mary elharapta a mondatot amint meglátott. Hát igen. Képzelem milyen csodás látványt nyújthatok. Ülök a nyitott ablakba egy szál bugyiba meg egy kis fehér topba kezembe cigivel és nézem az eget.

-         Mi történt? - Kérdezte aggódva.

Nem válaszoltam. Megrándítottam a vállam és mélyen megszívtam az átkozott nikotin dús rudacskát. Mary mellém ült. Ha nem sírtam volna egész éjjel, akkor most tuti sírva fakadtam volna, de már ahhoz sem volt erőm. Csak bambultam ki a fejemből mint egy zombi. Mary feladta nem faggatózott tovább. Közölte hogy tíz perc múlva a földszinten találkozunk addig szedjem össze magam valamennyire.

-         Itt vagyok –préseltem ki magamból ezt a két egyszerű szót. Mary és Sophie megrökönyödve nézett rajtam végig.

-         Igen slamposan vagyok felöltözve ééés? –hurrogtam le őket.

-         Nico. Remélem tisztában vagy azzal hogy odakinn minimum 20 fotós vár.

-         Leszarom.

-         Nico! Nem teheted ezt! Az ég szerelmére menjünk vissza és…

-         Nem fogok át öltözni! Nem érdekel ki mit gondol! Érted? Nem! –azzal elkezdtem rohanni a fotósok irányába. Egy erős kéz azonban megragadta a vállam és magához rántott.

-         Ne játszd itt a mártirt te kis…

-         Mi a francot keresel még itt Tom? Húzz a fenébe a kis picsádhoz!

-         Milyen picsáról beszélsz?

-         Arról a nyekergő hangú kis libáról… nagyon megizzadtunk Tomcyval –gügyögte majd megpróbálta kitépni magát Tom szorításából.

-         Háhá… azt ne mondd, hogy te féltékeny vagy –nevetett.

-         Hagyjááál már! –kész vége a földhöz vágtam magam mint egy rossz pisis, nem érdekelt hányan láttak, se az hogy elkezdtek fotózni csak zokogtam megtörten és képtelen voltam elfojtani a könnyeim.

Tom megijedt. Egyszerűen képtelen volt bármit is reagálni erre a viselkedésemre. Nem erre a reakcióra számított.

-         Nico… -suttogta.

-         Szeretlek Tom! Nem érdekel mi történt tegnap. Vagy azelőtt. Nem érdekel, hogy te gyűlölsz csak… csak… -nem kaptam levegőt éreztem ahogy az arcom szinte lángra kap. Elsötétült minden és egy tompa dübbenéssel a földre estem.

-         Idegösszeomlás –közölte az orvos nemes egyszerűséggel, majd utasítást adott, hogy nyomjanak tele nyugtatókkal… Na szép mondhatom! Nem elég, hogy hülyét csinálok magamból, közlöm Tommal, hogy szeretem mindezt hisztérikusak amit még le is fényképeznek még hab a tortán, hogy végül is Tom hozott be a klinikára. Mi jöhet még?

Szerencsére nem tudtam tovább gondolkozni. A szer amit belém lőtt az egyik csini kis ápoló lányka már hatni kezdett. Végtelen nyugalom árasztotta el a testem. Nem bírtam tovább ülve maradni.  Hátrahanyatlottam és lehunytam a szemem.

„Istenem milyen békésen alszik… Nem értem mi ütött belé. És miért mondta azt hogy szeret? Hiszen lefeküdt Billel! Nem értem a nőket komolyan! És igazság szerint azt se tudom én mit keresek egyáltalán itt? Hiszen megalázott! És az orrom előtt szeretkezett a testvéremmel! Ahj Nico akármennyire is gyűlölni akarlak nem megy… És ez rohadtul idegesítő ám!”

Közelebb hajolt a lányhoz. Hallotta ahogy az ütemesen veszi a levegőt… egy percre megremegett a szempillája, ami Tomot mosolygásra késztette. Beletúrt a lány selymes hajába és nyakába furta baba arcát. Mély levegőt vett… Nico parfümjének illata szinte végig cikázott a testén. Libabőrös lett a sok vissza fojtott érzelemtől. Észrevehetetlenül ajkához érintette ajkát. De ekkor Nico ébredezni kezdett. Tom felállt és az ajtóhoz sietett de már késő volt…

-         Tom –suttogta Nivo erőtlenül és kinyújtotta kezét a fiú felé.

-          Hát felébredtél… Akkor nekem már nincs itt keresni valóm. –mondta ridegen és a kilincs felé nyúlt.

-         Tom kérlek… -meg próbált felülni de nem igazán ment még neki. Tom idegesen megindult felé. Jobb kezét a hátának támasztotta és felültette Nicot. Mellé ült, továbbra is hátán tartva kezét, nehogy Nico elboruljon.

-         Mit akarsz még? –kérdezte fájdalmasan a fiú.

-         Hát én… nem is tudom…

-         Nico. Könyörgöm nyögd ki aztán megyek.

-         Ölelj meg –suttogta Nico.

-         Tessék?

-         Csak… ölelj meg…

-         Nekem erre nincs szükségem –pattan fel Tom. –Majd még… érdeklődöm mi van veled. Szia

„Pont erre a reakcióra számítottam.”