50. rész. David nem engedné.
Muszáj volt TH mentes napot tartanom. TH-, Bill-, David-, és Nick mentes napot egyben. De ahogy így soroltam magamban egy kávézóban ülve ezeket, rájöttem, inkább Viki mentes napot kéne tartanom… ha ennyi emberrel van problémám, az mekkora valószínűséggel lehet inkább az én hibám, mintsem az övéké?
Csak kotorásztam a kisméretű villámmal a habos, gesztenyés süteményem és rengeteg gondolat zakatolt bennem.
Kéne egy társ. Egy barátnő, aki leül és szépen végighallgat. Aki lehülyéz, aki együtt érzően mosolyog, aki nevetve bólogat és hallgat. Sosem volt az életem egyszerű, mindig is túlkombináltam a dolgokat, de sosem tudtam egy lányt huzamosabb ideig megtartani magam mellett, és sosem nyitottam senki felé olyan bizalommal, amire szükség lenne egy igazi barátsághoz. Nekem Nick a barát. De most nem hívom fel. Nem. Hisz jelen pillanatban ő sem könnyít a helyzetemen… sőt.
Egész jól és hasznosan töltöttem a napot, némi kézpénzt arra szánva, hogy feldobjam magam.
- Szia. – jött velem szemben a folyosón Bill, mikor márkás szatyrokkal megszépülve igyekeztem a szobám felé.
- Szia.
- Hű. Jól nézel ki. Fodrász, szoli és engem kihagytál? – mosolygott.
- És körmös. – mutattam felé vadiúj körmeimet.
- És új ruhák.
- Kellett.
- Akarsz beszélgetni?
- Talán majd igen. De még tart a Bill mentes estém. – emlékeztettem.
- Tizenegyig.
- Akkor indulunk?
- Ha még van kedved.
- Van.
- Éjfélkor kezdődik a film.
- Jó későn.
- Hát ez is hozzátartozik a mi mozizási szokásainkhoz. De majd meglátod.
- Mit nézünk?
- Tom az illetékes.
- Na előre félek.
- És hogy vagy?
- Jót tett a mai nap, a friss levegő és a kényeztetés.
- Akkor megérte.
- Szerinted mekkora az esély, hogy a mai újabb leégésemet meg nem történtnek tekintjük?
- Legalábbis tehetünk úgy. – közölte és mintha belepirult volna a gondolatba.
- Köszi. Akkor tizenegykor. – indultam tovább.
- Hívlak. – szólt utánam.
- Rendben.
Unatkoztam. Kapcsolgattam a tévét, fetrengtem, próbáltam aludni egy kicsit, felálltam, mászkáltam, rendet raktam, cigiztem, teáztam, zuhanyoztam, ruhát válogattam és mindeközben halálra untam magam. Betartotta mindenki a nem megbeszélt megállapodást. Békén hagytak. Egy lélek nem jött a szobám felé, sőt megkockáztatom, hogy még az emeletemet is elkerülték.
Feldobtam egy szolid sminket, kivasaltam a hajam, aztán copfba fogam. A frufrum a fejem tetejére tűztem, aztán leengedtem, és félre fésültem. Újra kiengedtem a copfom és úgy csatoltam vissza a frufrum. Végül begumiztam és a copfot a hajsütővasammal szép tökéletes loknivá varázsoltam.
A ruhaválasztás sem ment ám könnyebben. Most olyan hangulatom volt, hogy azt akartam nézzenek utánam, ismerjék el az emberek, ha meglátnak, hogy egy jó nő halad el mellettük. Ne már csak a srácok keltsenek feltűnést. Aki velük lát, vegyen is észre.
Jó érzés volt csak magammal foglalkozni picit. Összepróbáltam a lehetséges kombinációkat, kiegészítőkkel együtt, majd egy óra múlva találtam meg a tökéletest… de még mindig csak 10 óra volt.
Kopogtak. Tudtam, akárki is az, ezúttal örömmel fogadom.
- Szia. – köszöntem az ajtóban álló Georgnak.
- Szia. Tudom, hogy még egy órán át tart a mentes napod, de gondoltam megkérdem, később lenne-e rám pár perced.
- Baj van?
- Igazából csak jó lenne dumálni valakivel, aki talán érti amiről beszélni szeretnék.
- Alyssa? – kérdeztem rá egyből, tudtam, csak vele lehet valami.
Georg arca szomorú volt, sőt inkább kétségbeesettséget tükrözött.
- Gyere be.
- Biztos?
- Persze. Segítek, amiben tudok.
- Köszi. – jött be és becsukta maga után az ajtót.
- Velem van a baj vagy veled?
- Hogy érted? – nézett rám értetlenül, én pedig odaálltam a tükörhöz és elgondolkodva néztem magam.
- Nagyon jól nézel ki. Velem van a baj.
- Na jó, mesélj. – ültem le az ágyamra és megpaskoltam a mellettem lévő helyet.
- Honnan tudjam, hogy megcsal-e? – ült le.
- Basszus.
- Nem tudom, mit kéne tennem. – temette arcát kezeibe.
- Miből gondolod, hogy megcsal?
- Bulizgat, ritkábban hív, vitákat gerjeszt, amit tudja jól, hogy innen nem tudok megoldani.
- Huh. Hát igazából ez nehéz. Én még soha nem léptem félre, kiszállok a kapcsolatból, ha úgy érzem, képes lennék megcsalni.
- Szeretem őt. – nézett rám fátyolos tekintettel.
- Figyelj, lehet hogy csak te vagy a kelleténél gyanakvóbb. Hisz már kétszer megtörtént, de te magad mondtad, hogy azóta minden jó, hogy egymáshoz tartoztok.
- Utálom, hogy nem tudok ott lenni vele mindig. Utálom, hogy csak telefonon beszélünk és két beszélgetés között úgy érzem, kimaradok az életünkből.
- Ha összetartoztok, ez nem állhat közétek.
- Mindig azzal jön, hogy én szingliként mutatkozom a közönség előtt és szerinte ezzel csak lehetőséget adok azoknak a lányoknak, akik esetleg próbálkoznának.
- Azok a lányok akkor is próbálkoznának, ha tudnák, hogy van valakid.
- Én is mindig ezt mondom.
- Hát valld be. Állj a nyilvánosság elé, és ne dugdosd őt tovább.
- Féltem őt.
- Nem kell elmondanod a nevét és a címét. Csak, hogy van valakid, és hogy komoly a dolog. Hidd el, máshogy állna hozzád azonnal ő is.
- David nem engedné, hogy megtegyem.
- Ha úgy érzed, fontos ez a kapcsolat akkor bele kell gondolnod egy nagyon fontos tényezőbe. Az, ami köztetek van, akár lehet örök is. De a banda nem az. Alyssa megmaradhat, ha azon lesztek. Neked kell bizonyítanod, hisz ő már megtette. Sőt egyfolytában bizonyít, hisz távol vagy tőle hetek óta, összesen egyszer találkoztatok, egyetlen éjszakára, de ő eljött és nyavalygás nélkül ment haza másnap, hogy ne nehezítse meg neked.
- És ha van valakije? Én nem tudom képes vagyok-e ismét megbocsátani, újra magam okolni mindenért.
- Beszélj vele erről.
- Kérdezzem meg, megcsal-e?
- Nem dehogy. De egy beszélgetésből hamar kiderül, mi történik odahaza. Én legalábbis sosem tudtam magamban tartani az érzéseimet. Ha Alyssa hallja, mit érzel, és mit gondolsz és tudja, mennyire nehéz ez neked, úgy sem bírja eltitkolni. Hisz szeret. Ezt te is tudod.
- Tudtam, hogy kéne egy lány a bandába. – mosolyodta végre el magát.
- Beszélek Daviddal.
- Megtennéd?
- Viccelsz? Naná. Semmit nem teszek szívesebben, minthogy beleugatok abba, hogy szervezi a dolgait. – próbáltam én is elkomolytalankodni a helyzet komolyságát.
- Köszönöm. – hálálkodott egy hatalmas sóhaj után.
- Igazán nincs mit. Köszi a bizalmat.
- A srácok azonnal rávágták volna, hogy szakítsak vele. Te megérted őt is.
- Azt nem értem meg, ha beigazolódik a gyanúd. De addig nem ítélkezem. És neked sem kéne.
- Fogalmam sincs, hogy lehetsz te egyedülálló nő.
- Aki nem ért hozzá, az tanítja. Gyakorlatban nekem sem megy olyan könnyen, mint elméleti síkon. Nézd meg, a legjobb barátom, mintha a pasim lenne, Tommal szexelek az életben és Billel az álmomban.
Azt a taktikát választottam, hogy magam alázom, így kicsit elterelődik a figyelme a saját gondjáról.
- Színt viszel a társaságba az már biztos.
- Mondjuk jó lenne nem mindig a középpontban lenni.
- Esélytelen.
A telefonom csörögni kezdett, Bill neve jelent meg a kijelzőn, elnézést kértem Georgtól és felvettem.
- Igen?
- Szia. Öt perc és indulunk, ha még mindig nem gondoltad meg magad.
- Egy órája indulásra kész vagyok.
- Helyes. Tom Georgot keresi, Gus és én az aula felé tartunk.
- Georg velem van, ne keresse.
Georgra néztem, aki alig észrevehetően bólintott egyet… mintha nem szabadna itt lennie.
- Veled? Hol?
- A szobámban. De akkor megyünk, egy perc.
- Oké. Sziasztok. – köszönt el és letette a telefont.
- Mennünk kell. – álltam fel.
- Oké. – pattant fel ő is. – És mégegyszer, köszi. – nézett hálásan szemeimbe.
- Bármikor. Míg bírom idegekkel az ittlétet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
