51. rész. Nem olyan vámpíros.

-          Georg. – szóltam utána, mikor épp kifelé slisszolt a szobámból

-          Igen?

-          A srácok tudhatják, hogy miről beszéltünk?

-          Nem nagyon van más választásom, ha már úgyis tudják, hogy itt voltam.

-          Miért?

-          Hát…ő… nem akarok kamuzni. – felelte, de amolyan légbőlkapott mentő válasznak tűnt inkább, mintsem őszintének.

Ráhagytam, úgyis telefonálni akartam. Megvártam, míg kimegy és kikotortam a táskámból a telefonom. A bátyám számát tárcsáztam.

-          Szia, hogy telik a szabadnap? – vette fel végre a sokadik csengés után és olyan hangja volt, mint akinek komoly erőfeszítésébe telt felvenni.

-          Annak már vége, de zavarok?

-          Nem, dehogy. Hogyhogy már vége? – kérdezett vissza terelve a témát.

-          Épp most indulunk mozizni.

-          Örülök, hogy velük tartasz.

-          Igen, ezt sejtettem.

-          Hogy dumáltak rá?

-          Bill feltétlenül szükségesnek érezte, hogy ott legyek.

-          Egyre jobb hírek.

-          Na de nem ezért hívtalak. Beszélni szeretnék veled valamiről. – kezdtem a mondandóm előkészítésébe és közben ügyeskedtem bezárni magam után a szobám ajtaját.

-          Mi történt már megint? – kérdezte és hallhatóan felkeltettem az érdeklődését.

Valahova elvonulhatott, mert a háttérzaj is megváltozott.

-          Én lettem a srácok lelki szemetese. Vagy ahogy Georg fogalmazott, a lány a bandában.

-          Hugi, ne húzd az agyam.

-          Ki mondta, hogy most fogjuk megbeszélni? Mindjárt leér a liftem, a fiúk már várnak. Csak akartam, hogy tudd, rám kéne szánnod egy kis időt, mert szerintem fontos a dolog.

-          Vagyis csak fel akartál idegesíteni.

-          Sziasztok. – köszöntem a rám várakozó négyesnek, akik közül hárman seperc alatt mértek végig elismerő tekintettel. – Na le is teszlek, megérkeztem.

-          Reggel nálad kezdek.

-          Rendben. Azért én most felintegetek neked Natalie erkélyére. – suttogtam.

-          Honnan…

-          Nőből vagyok. Ráadásul a húgod.

-          Marad…

-          Köztünk marad. – vágtam ismét a szavába. – De most legalább van egy tárgyalási alapom.

-          Utállak.

-          Mégis vigyorogsz. – hallottam ki a hangjából. – Na jó szórakozást.

-          Neked is.

-          David volt? Ők nem jönnek? – érdeklődött egyből Bill, ahogy letettem a telefont.

-          Hát szerintem rájuk ma már ne számítsunk.

-          Helyes. Induljunk, mert lekéssük a filmet. – türelmetlenkedett Tom.

-          Lehet már tudni, hogy mit nézünk, vagy még mindig hétpecsétes titok? – kérdeztem ezt már a sötétített kisbuszban zötykölődve.

-          Valami vámpíros film. – forgatta szemeit unottan Gustav.

-          Bizony. – dörzsölte két tenyerét büszkén Tom.

Hát nem számítottam semmi jóra, de most kifejezetten örültem azért annak, hogy nem valami szerelmes mozit nézünk. Nem vagyok abban a hangulatban az egész napos kusza gondolataim után, amik még mindig nem tűntek el nyom nélkül a fejemből.

Tudtam mi a különleges, amire Bill utalt, amint beértünk a moziba. Egy lélek nem mászkált azon az emeleten. Ugrott a mindenkinek tetszeni akarok és várom az elismerő pillantásokat projektem…

-          Mi így mozizunk. – magyarázta Georg látva meglepődött arckifejezésem.

-          Jobban mondva, mi csak így tudunk mozizni. – helyesbített azonnal Bill.

-          Ha ezt tudom, melegítő naciba jövök, és nem szórakozom a hajammal sem.

-          Pedig megérte. – súgta a fülembe Bill egy kacsintással összekötött mosollyal az arcán.

-          Köszi. – viszonoztam önkéntelenül kedves gesztusát.

Egy idegen pasas közelített felénk ezer dolláros vigyorral az arcán. Nyilván az ő zsebébe ugrik az a pénz, amit ezért a srácok kifizettek. Egyetlen lány állt a pult mögött, aki kiszolgált minket üdítővel, kukoricával és mindenféle nyalánksággal, amit a film alatt elfogyaszthatunk. Komolyan nem tudtam elképzelni, hogy amit ezek négyen összeválogattak, hogy a fenébe fogják mind felfalni egyetlen film megnézése közben.

A pasi vezetett minket, mi pedig követtük. Egy amolyan elit teremben kaptunk helyet, ahol az átlagosnál kényelmesebb ülőhelyek fogadtak bennünket, körbemutatott és közölte, tíz perc múlva kezd a film, ha az nekünk is megfelel.

-          Na jó, ez azért már túlzás. Én is akarok így moziba járni. – duzzogtam, miközben Gustav és Tom elindultak a leghátsó sor felé.

-          Minden csak pénz kérdése. – vigyorgott rám beképzelten Georg és sietett fel a lépcsőn, hogy megtalálja magának a legoptimálisabb helyet.

-          Üljetek már le! – kiabált le nekünk Tom, aki már bekényelmesedett a saját kis ülésébe.

-          Van melletted szabad hely? – fordult felém mosolyogva Bill.

-          Két feltétel.

-          Igen?

-          Középen legyen és Tomtól biztonságos távolságra.

-          Rendben. – felelte nevetve és elindult.

Középső sor, középső ülés. Még ki is számolta, én leültem, ő pedig leült mellém. Hosszú perceknek tűnt, míg végre elkényelmesedett és megtalálta a megfelelő helyét a kukoricájának, üdítőjének, chipszének és csokidrazséjának.

-          Mi az? – kérdezte, mikor észrevette, hogy egyfolytában őt bámulom.

-          Mint a gyerekek.

-          Ilyenkor azok lehetünk egy kicsit. – magyarázta, én pedig úgy döntöttem, nem kötekszem vele tovább.

Kijár neki ez a kis gyerekeskedés.

Egy pattogatott kukorica darab landolt hátulról az ölemben, aminek azonnal tudtam a feladóját.

-          Tom! – szóltam hátra.

-          Kezdődik! – felelte izgatottan.

Megmosolyogtatott a látvány, ahogy ez a négy srác élvezi a helyzetet. Kikapcsolódnak, szórakoznak, játszanak. Aranyosak voltak.

És tényleg végre elkezdődött. Még egy előnye, ha saját pénzből finanszírozod az egész vetítést. Nincs negyed órás reklám, egyből a film kezdődik.

Ahogy a lány elkezdett beszélni, tudtam…

-          Én ezt olvastam. – hajoltam közelebb Billhez, hogy a fülébe tudjam súgni.

-          És milyen?

-          Nem olyan vámpíros, mint amire Tom számít.

-          Akkor jó.

-          De neked szerintem tetszeni fog.

-          Kíváncsian várom. – mosolygott egyenesen a szemeimbe nézve.

Az üdítőmért nyúltam és beleittam, ezzel is elősegítve, hogy végre ne kelljen szemeznem vele.

Alkonyat. Egy fantasztikus könyv volt. Születésnapomra kaptam egy lánytól, mikor még Stuttgarban laktam. Hatalmas házibulit csaptak nekem az ottani ismerősök, Nickkel karöltve. Két nap alatt olvastam ki, két hosszú, kádban töltött este alatt. Annyira lekötött, mint addig kevés könyv. Örültem, hogy ezt nézzük, kíváncsi voltam, milyen lehet vásznon, élő szereplőkkel és látvánnyal.