Már több, mit egy hónapja csak rá gondolok. Rá, és arra az estére, ami olyan mély nyomot hagyott bennem. Még most sem hiszem el, hogy nem álmodtam. Olyan tökéletes volt. Nem beszélgettünk sokat, de teljesen egymásra hangolódtunk. És ha arra gondolok, hogy egy napot vele tölthettem volna, de én ott hagytam, beleőrülök. Bár talán jól döntöttem… Lehet, hogy így megkönnyítettem Bill dolgát, aki amúgy is el akart volna küldeni… De lehet, hogy minden megváltozott volna, és Billel még közelebb kerültünk volna egymáshoz… Nem tudom, mit gondolt. Vajon mit érzett, mikor elolvasta a cetlit, amit hagytam neki? Szomorú volt? Nem is érdekelte? Idegesít ez a bizonytalanság, és folytonos feltételes mód használat. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha ott maradok. Már kismilliószor megbántam, amit tettem.

Mióta sírva elhagytam a szállodát akkor este, nem láttam őt. Hogyan is láthattam volna?! Berlinben lakom, és a díjátadó óta nem járt erre a Tokio Hotel. Legalábbis a média értesülése szerint nem. Most viszont talán újra láthatom Őt. Holnap egy minikoncertet adnak egy nem túl nagy sportcsarnokban, és bár jegyünk nincs rá, úgy döntöttünk Miával, hogy elmegyünk. Nyári szünet lévén ráérünk, úgyhogy semmi akadályát nem láttuk, hogy ott legyünk. A kb. háromnegyed órás koncert 7 órási kezdéssel volt meghirdetve, utána pedig még egy rövid dedikálásra is sort kerítenek állítólag. Miával 6-ra mentünk oda, és nem meglepő módon a tömeg végére szorultunk. A rajongók sora mellett végig húzódott egy kisebb emelvény, ahol fotósok várakoztak. Miával a sor végére mentünk, ami elég messze volt ettől az emelvénytől, viszont majdnem az első sorba tudtunk állni.

Nemsokára egy fekete sötétített autó haladt el a mellettünk lévő úton, és behajtott egy kerítéssel elkerített területre. Percekkel később a négy fiú jelent meg előttünk. Magam sem hittem a szememnek. Alkoholosfilccel a kezükben közeledtek a kordonhoz, és tőlünk pár méterre kezdték meg a dedikálást. Én végig Billt néztem, és felidéződtek bennem az emlékek. Legszívesebben odakiabáltam volna neki, hogy észrevegyen, de mielőtt még bármi hülyeséget tehettem volna, Bill rámnézett. Azt hittem, csak felnéz a sok aláírandó papír közül, aztán visszatér tekintetével ugyanoda, de nem így tett. Engem nézett. Biztos voltam benne. Előttem volt 2-3 lány, de ő engem nézett, és nem mozdult, ahogy én sem. Hirtelen viszont Tom ment neki véletlenül, aki haladni akart a dedikálással, és nem vette észre, hogy öccse megállt. Ekkor Billel elvesztettük a szemkontaktust, és én rögtön megfordultam, és arrébb mentem, Mia pedig követett.

Nem tudtam, milyen lesz őt újra látni, és most különböző érzések keveredtek bennem. És az ő szeméből sem tudtam kiolvasni semmit, talán csak a meglepődöttséget.