2. rész
Nem tudott megszólalni. Szinte láttam, ahogy elkezdi magában megemészteni az utolsó szót. Rák…
- De ugye… ugye nem komoly? Még… még… meggyógyítható? –kérdezte könnyes szemekkel és megölelt.
- Az orvos szerint igen, szóval ne aggódj, csak…
- Ha azt mered mondani, hogy csak egy kis semmiség én itt helyben felpofozlak –mondta idegesen.
- Tényleg nem kell aggódnod. Minden rendben lesz… - feleltem mosolyogva.
- Te atya úr isten, nekem kéne téged vigasztalni, és ápolni, hogy ne aggódj, mert én itt vagyok neked, és rám mindig, mindenben számíthatsz, erre te nyugtatgatsz és… és mosolyogsz és… hogy tudsz ilyen higgadtan viselkedni???!!! –kérdezte hisztérikusan és zokogva.
- Nem tudom… nem hinném, hogy higgadtam vagyok nálad, csak én még nem fogtam fel, hogy akár meg is hal…
- Ki ne merd mondani!!!! - ordította az előbbinél is hisztérikusabban, és leült a földre. Mellé guggoltam és adtam neki egy zsebkendőt.
- Gyere, mossd meg az arcod. Ha így meglát a főnök tuti, kiborul…
- Nem érdekel! Felőlem fel is fordulhat az a tetű! Tényleg… elmondod neki, hogy…
- Isten ments! Akkor tuti nem dolgozhatnék itt tovább. Képzeld most meg valami idióta partyra hívott, valami Tokio valami együtteshez meg a menedzserükhöz. –mondtam egykedvűen.
- Te jóóó ég! Az a Tokio Hotel? És az a David? Ááá de mázlista vagy. Az énekes egy irtó cuki pasi, bár sokak szerint csaj, na mindegy –legyintett és kislányos mosollyal az arcán elkezdett magyarázni valami Tomról, Georgról, Gustavról és Billről.
Egy kis időre lekötötte a figyelmem a munka, és közben elhatároztam, hogy elnézek arra a partyra.
- Gyere velem! –könyörögtem huszadjára Aneelanak.
- Dehogy megyek! Biztos elájulnék, hogyha előttem, állna David. – vigyorgott. És egy rendes göncöm sincs.
- Na és?! Nekem sincs. Úgyhogy ma hamarabb megyünk el és bevásárolunk.
- Megőrültél?! Nincs is pénzünk, ami van, az meg kell…
- Kit érdekel a pénz?! Ha meghalok, úgysem veszem hasznát! –viccelődtem, de Aneelanak nem nagyon tetszett, elsápadt és kék szemeiben ismét gyűlni kezdtek a könnyek.
- Nehogy megint sírj! A végén uszodát nyithatunk! –kacagtam.
Délután négykor kiléptünk a gyönyörű napsütésbe. A beígért hó, még váratott magára. Nagyon jól éreztem magamat. Nevettünk, viccelődtünk és vásároltunk. Rég nem nevettem ennyit, mint akkor.
- Menjünk be! –mondtam nevetve Aneelanak.
- A Tazuma üzletbe?! Megőrültél? Honnan lenne nekem annyi pénzem, hogy innen vásároljak magamnak. –felelte lehajtott fejjel.
- Majd én fizetem.
- Szó sem lehet…
De a mondatot már nem tudta befejezni ekkor ugyanis betuszkoltam az üzletbe.
- Jó napot kívánok –jött oda egy kedves eladó. Miben segíthetek?
- Jó napot. Ma este egy partyra vagyunk hivatalosak, de sajnos nem tudjuk, mit vegyünk fel, így úgy döntöttünk veszünk valami igazán egyedit –kacsintottam egyet Aneela felé, aki teljesen el volt ájulva az üzlettől.
- Rendben, nos itt van ez a csodaszép fekete ruha –azzal egy igazán csinos és gyönyörű ruhát hozott.
- Ohh, ez álom szép! –mondta Aneela.
- Igen, valóban az- kettőt kérünk belőle –feleltem.
- Megőrültél? Még az árát se tudod… - szidott le csendesen Ane.
- Ne törődj vele… - legyintettem.
Mindketten felpróbáltuk a ruhánkat és valóban nagyon jól mutattunk benne. Az árát mindenképpen megérte, és bár láttam Anen, hogy nagyon zavarja, hogy én fizettem, boldogság, töltötte el a lelkem, hogy ha erre a ruhára néz biztosan én, jutok majd eszébe.
Este nagyon szétszórt voltam, semmit nem találtam, semmi nem volt a helyén, eltüntettem a kulcsomat, a telefonomat és még a magassarkúmat se találtam.
- Jaj ilyen nincs –morogtam miközben fél magassarkúval a lábamon elindultam az ajtó felé mivel csengettek.
- MAGA?
- Jó estét Susy, ááá látom korán érkeztünk…
- Érkeztünk? –kérdeztem vissza megdöbbenve.
- Igen, igen, Aneela kisasszony is itt van, csak a kocsiban felejtette a táskáját.
- Helló Susy –köszönt kipirult arccal Ane.
- Öhm… szia –feleltem. Jöjjenek be.
- Szerintem most már igazán tegeződhetnénk nem?
- De, de rendben ura… azaz Lucas. –nevettem kényszeresen.
Gyorsan berohantam a fürdőbe, betettem a másik fülbevalómat is a fülembe, felvettem a magassarkúm hiányzó párját, beparfümöztem magam és a tükör elé álltam.
- Érezd magad jól ma Susy Klein, mert lehet ez az utolsó partyd lesz –mondtam keserűen magamnak.
- Készen is vagyok. Indulhatunk.
Amint megérkeztünk a patinás étterembe, elfelejtettem minden bánatom. A falakon csodaszép festmények voltak, amiket a gyertyák halvány lángjai világítottak meg. A hangulat már akkor a tetőfokára hágott, egy szőke rasztáshajú srác, őrületes tempóban táncolt, feltűnően csinos barátnőjével. Két másik srác pedig már rendesen az alkohol állapota alatt volt, aminek köszönhetően idétlenül táncoltak.
- Jó estét Lucas! –jött oda hozzánk egy magas barnás hajú férfi.
- Ejnye, ejnye nem elégedsz meg egy szép hölggyel? Máris kettő kell? Hölgyeim had mutatkozzak be, a nevem David.
- Nagyon örülök –mondtam és kezet nyújtottam, amit ő illedelmesen, mosollyal fogadott.
- Az én nevem Susanna Klein.
- Ő pedig a kolléganőm és egyben legjobb barátnőm Aneela Johnson.
- Nagyon örülök Aneela. Gyönyörű neve van, és különleges.
Aneela annyira zavarba jött hogy képtelen volt megszólalni.
- Kérlek benneteket, foglaljatok helyett annál az asztalnál… ott, ahol az a fekete hajú srác ül.
- Az fiú? –kérdeztem őszinte döbbenettel.
- Igen! És kérlek, nehogy megmondd neki, hogy lánynak nézted, szegénynek így is pocsék napja volt.
- Rendben –feleltem pirultan.
- Jézusom, most mit gondolhat rólam? – nevettem. Nem tudok, megkülönbözteti egy fiút egy lánytól! - Ane, figyelsz te rám?! –böktem oldalba, majd jól megcsíptem a karját.
- Auuu, na ezt most miért csináltad?! Olyan szép álom volt, azt hittem, hogy azzal a Daviddal beszélgetek, akit már ezer éve titkon csodálok.
- Édesem, van egy rossz hírem! Nem álmodtál tényleg ő vele beszélgettél és megdicsérte a nevedet, majd rendesen végig mért –nevettem és elvettem egy pohár italt egy pincértől.
- Úristen! Az Bill. Bill Kaulitz. –kapott a szájához.
- Upsz. Az előbb őt csajoztam le, na mindegy, azt mondták, menjünk oda hozzá, szóval… - azzal megragadtam a karját és odacipeltem az asztalhoz. Elég sötét volt csak egy halvány gyertyaláng világította meg a srác arcát, de így is tisztán kivehető volt, hogy sápadt és igen rossz kedvű.
- Szia!
- Nem adok autogramot, nem csinálok közös fotót, és nem csókollak meg.
- Nos az utóbbit sajnálom –kuncogtam és magam is, meglepődtem milyen szemtelen lettem-, de a másik kettőre nem tartok igényt. Lucas Hoffmannal érkeztünk és David mondta, hogy amíg ők beszélgetnek, csatlakozzunk hozzád.
A srác felemelte fejét és csodálkozva nézett rám, én pedig szembeültem vele és belekortyoltam az italomba, majd belenéztem abba a két szép barna szemébe és elmosolyodtam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
