55. rész. Hihetetlen vagy.

Napok óta ez az első reggel, hogy nem fáj a torkom ébredés után és a közérzetem is némileg helyrejött. Ennek megörültem, kipattantam az ágyból és széthúztam a függönyöket, hogy beengedjem a boldogító fényt a szobámba. Most először néztem meg úgy igazán az elém táruló látképet. Milánó gyönyörű, és ebben a korai napszakban feltűnően csendes.

Néha meg kell állni egy percre az életben, és át kell engednünk magunkat az emberi valónkból fakadó szentimentalizmusnak. Ezt tettem most én is.

Elnéztem még a szunnyadó várost a párkányon ücsörögve, és akkor láttam meg egy kisbuszt „házi sütemények” felirattal az oldalán befordulni egy kisutcába. Ennyit azért szegényes olasz tudásommal el tudtam olvasni, de a felirat alatt lévő hatalmas rajzolt kalács és briós is sokat segített a felismerésben.

Copfba fogtam a hajam, gyorsan megmostam a fogam, felhúztam egy szűk farmert, fehér magas szárú tornacipőt, egy vékony fehér v nyakú pulcsit, nyakam köré tekertem kedvenc sálam, napszemüveg, pénztárca és már siettem is. Kihagyva a megszokott liftezést, ezúttal a lépcsőt választottam. Kettesével vettem a fokokat és a célom a következő volt: minél előbb a friss levegőn lenni, megtalálni azt a pékséget és friss meleg brióssal kezdeni a napot.

Kicsit csípős volt a hideg, de ez még csupán a reggeli hűvös, ami a nap jótékony sugarai legyőznek kora délutánra.

Sietősen lépkedtem minimális tájékozódó készségem segítségével. Nagyjából az ablakból betájoltam, merre kell majd mennem, úgyhogy nem voltam túl nagy bajban. Meg is találtam.

A pult mögött álló csodaszép hosszú göndör hajú fiatal lány épp egy sütő tálcáról rakosgatta a friss forró briósokat a pultba, mikor belépésemet egy kis harang jelezte az ajtó felett.

-          Bongiorno! – köszöntött hatalmas mosollyal az arcán.

-          Bongiorno! – feleltem kissé visszafogottabban, remélve, hogy jól ejtem és hogy a továbbiakban nem lesz kellemetlen beszélgetés, amiből azonnal kiderül, hogy nem értünk egymás nyelvén.

Kérdezett valamit, amit csak a dallamossága miatt gondoltam kérdésnek.

Közelebb léptem a pulthoz és a briósok felé mutattam. Hüvelykujját felemelve érdeklődött, hogy egy darab lesz-e.

-          Kettő. – hallottam meg bátyám hangját a hátam mögül a kis csengettyű megszólalása után.

A szokásos sajátos sármjával állított a lány elé mosolyogva. Zavarba jött és én arra gondoltam, hogy lehet ennyire gyönyörű ez a lány.

David fizette a reggelimet, habár egy szót sem szóltam hozzá. Kivettem a kezéből az én példányomat, elköszöntem a lánytól és kimentem.

-          Várj már. – jött azonnal utánam.

-          Azt hittem maradsz bájologni. Vagy komoly a dolog Natalieval? Úgy tudtam, van gyereke sőt egy férjről is hallottam. Ja várj, ehhez sincs semmi közöm.

-          Ne duzzogj már. Inkább hívj meg egy kávéra.

-          Az gondolom nem számít, hogy egyedül szerettem volna lenni.

-          Ugyan már.

-          Bocs David, de ezt megeszem és megyek játszani Billel.

-          Hugi ismerhetnél már annyira, hogy elkerüljük a viták utáni mosolyszüneteket. Hamar bepöccenek ráadásul viszonylag sűrűn teszem és olyankor mondok olyat, amit esetleg nem is gondolok komolyan.

Nem sétáltam tovább előtte. Megálltam, megfordultam és egyenesen a szemébe néztem.

-          Egyáltalán nem érdekel, hogy velem hogy viselkedsz, már megszoktam. Én csupán rohadt nagyot csalódok benned nap mint nap, mióta itt vagyok. Kétszínű vagy, kihasználod őket és minden egyes centet többre tartasz, mint ezt a négy srácot, akik nélkül mellesleg sehol nem lennél a szakmában. Én csak előálltam egy ötlettel. Ki nem szarja le a pár elvakult tinit, ha cserébe Georgnak nem azon jár egész nap az agya, hogy mit csinál nélküle otthon Alyssa? Lehet, hogy én rohadtul nem értek a te úgynevezett szakmádhoz, de azt tudom, hogy ha Georg továbbra is ilyen baromi boldogtalan, akkor egyszer dönteni fog és a normális életet fogja választani. Hosszútávon nektek is jobb, ha most hagyjátok, hogy bevallja, sőt erről cikkeznek majd a tinimagazinoknak titulált szennylapok, és nem azzal foglalkoznak majd, miért késik az albumotok.

-          Befejezted?

-          Egyelőre.

-          Nem csípem, mikor oktatsz.

-          Szar…

-          Pláne nem akkor, ha igazad van. – fojtotta belém a szót, amire meglepődve el is hallgattam. – Gondolkodtam, és talán van benne valami.

-          Georg miatt vagy marketing szempontból?

-          Mindkettő. De nem áll szándékomban magyarázkodni senkinek. Beszélek a többiekkel.

-          De szerinted bele fognak menni? Mármint te vagy a főnök ez ügyben ugye? – lelkesedtem be.

-          Nagyon a szíveden viseled ezt. De igen, kilencven százalék.

-          Tudtam én hogy van szíved. – adtam neki egy hatalmas cuppanós puszit az arcára és sietős lépteimet a hotel felé irányítottam.

-          És a kávé? – kiabált utánam.

-          Később! – szóltam vissza és már be is léptem az ajtón.

Újra a lépcsőt választottam és ezúttal vigyorral az arcomon lépcsőztem felfelé egészen a srácok emeletéig.

Ahogy odaértem az ajtóhoz, óvatosan kopogni kezdtem. Nem jött válasz, szinte sejtettem mi lehet odabent. Azt hiszi ébresztő van, és David áll az ajtó előtt türelmetlenül, hogy kiverje őt az ágyból.

Egy sms küldése jutott azonnal eszembe, de a brióson és a pénztárcámon kívül semmi nem volt nálam.

-          Hahó! – kezdtem hangos suttogásba. – Én vagyok!

Reméltem, hogy más nem fog felkelni rajta kívül. Mocorgást hallottam, majd a nevem.

-          Viki?

-          Igen. Engedj be.

Egy szál boxerben, kócos hajjal a szemét dörzsölgetve nyitott ajtót.

-          Baj van?

-          Nagy hírem van, és el kell mondanom neked.

-          Te mikor keltél? – tárta ki az ajtót és visszasétált az ágyhoz.

Lefeküdt és visszatakarózott.

-          David belement. – csuktam be magam mögött az ajtót.

-          Mibe? – nyüszögte elkényelmesedve.

-          Bill nem mondom el, míg nem figyelsz. Megyek akkor egyből Georghoz.

-          Nem mondod, hogy belement? – fordult felém újra, úgy tűnt végre eljutott az agyáig a mondanivalóm.

-          Georg bevallhatja, hogy van neki Alyssa. – húztam ki magam büszkén.

Nézett és bólogatott hitetlenkedve.

-          Most mi van?

-          Hihetetlen vagy.

Zavarba jöttem egy pillanat töredéke alatt ettől a nézéstől és kijelentéstől.

-          Na jó, csak ennyit akartam, aludj tovább.

-          Várj, Georgnak mikor mondod el?

-          Neki majd David mondja el, mikor megdumálták a többiekkel.

-          Az ott mi? – mutatott a kezemben lévő papírzacskóra.

-          Na nem. Ez a reggelim.

-          Reggeli? – mosolygott.

-          Viki reggelije, oké? Nem Billé.

-          Kár. – sóhajtott. – Pedig nagyon jó illata van. – biggyesztette le alsó ajkát.

-          Hihetetlen vagy. – mosolyodtam el magam.

Odalépkedtem az ágyához és leültem a végébe. Míg ő felült, elővettem a langyos puha briósom, kettőbe téptem, és a kezébe nyomtam az egyik felét.