4.rész

-         Ki az? –kérdeztem fáradtan majd kinyitottam az ajtót.

-         Szia Susy. Hogy vagy?

-         David? Én… jól vagyok. Azt hiszem. – feleltem zavartan és összébb húztam köntösömet.

-         De olyan sápadt vagy. Biztosan jól érzed magad?

-         Igen, igen. Gyere be.

-         Köszönöm. Bent voltam már a cégnél is. Mondta Ane, hogy nem érezted magad jól, így hát házhoz hoztam neked a munkát. Megmondtam Lucasnak, hogy itthon is elkészítheted, amit szeretnék, szóval ezen a héten nem kell bemenned.

-         Oh. Rendben. És mit kell elkészítenem?

-         Egy plakátot. Méghozzá ez lenne a szöveg és a kép.

-         Ez egyszerű, két nap múlva már jöhetsz is érte - mosolyogtam, de hirtelen görcsöt kaptam, és a földre rogytam.

-         Jézusom… Susy mi baj? Azonnal beviszlek a kórházba… - rémüldözött David.

-         NE!!! Nem kell. Mindjárt jobb lesz. Hidd el.

-         Mi baj? Tudom, hogy van valami. Kérlek, bízz bennem. Beteg vagy? Vagy talán… állapotos?

-         Dehogy vagyok terhes! Nem fontos. Nincs semmi baj. Majd… meggyógyulok. Ne törődj vele…

-         Nem érdekelsz… azonnal elviszlek egy magánklinikára és kiderítjük mitől vagy rosszul!

-         Tudom, hogy mitől vagyok rosszul. És nemsokára elkezdődik a kemoterápia… de addig pénzt kell keresnem…

-         Kemoterápia?! - hátrahőkölt és leült a földre. - Csak nem…

-         De igen. De elegem van a sajnálkozásból… nem kell sajnálni!!! Erős vagyok, és túl fogom élni! –mondtam határozottan. Megpróbáltam mély levegőt venni.

Megszólalt a telefonja. Idegesen felvette és dühösen szólt bele.

-         Haló!!!

-         Bill! Most nem alkalmas… jaj ne idegesíts, ezzel most nem érek rá foglalkozni… fejezd be! Susy rosszul, van te, meg itt sajnáltatod magad? Igen, az a Susy. Nem engedi…

-         Bocs hogy beleszólok, de ne csináljatok úgy, mintha haldokolnék…azaz igen vagyis nem…ááá mindegy - mondtam fájdalmas mosollyal.

-         Bill azt üzeni, hogy azonnal menjünk be a kórházba… - adta át az üzenetet David.

-         Mondd meg neki, hogy nem megyek… tudom mi a bajom és hagyjon engem békén…

-         Rendben…

Majd átadta az üzenetet…

-         Bill!!!! Ne csináld ezt! Nagylány, tudja, mit csinál! Jójó… majd felhívlak. Oké. Tschüss!

-         Bill aggódik és szeretné, ha kivizsgálnának.

-         Ne mondd el neki, hogy mi bajom… légyszives. Nem akarom, hogy sajnáljon.

-         Oké. Hallottam tegnap mi történt…

-         Nem történt semmi… - mondtam és éreztem, hogy vörösödök…

-         Igen? Pedig Bill részegen azt mondta, hogy te is csak ki akartad használni… és, hogy nagyon felkavartad.

-         Tényleg? És… mit mondott még? –kérdeztem izgatottan.

-         Kérdezd meg őt… de örülnék neki, ha komolyan vennéd a betegséged…

-         Komolyan veszem. És holnap elmegyek az orvosomhoz… de kell a pénz… és ha elmondom Lucasnak biztos, hogy kirúg.

-         Dehogy rúg ki. Mondd meg neki. Biztos megérti.

-         Rendben… akkor beszélek vele… - adtam be a derekam.

-         Most mennem kell… nem akarlak egyedül hagyni… idehívjak valakit?

-         Nem, nem kell, boldogulok egyedül is David. De azért köszönök mindent.

-         Ne szóljak Billnek? Úgy tűnik tényleg mély nyomott, hagytál benne.

-         Nem kell – mosolyogtam –nem hinném, hogy olyan mélyet hagytam volna, hogy ne heverne ki.

-         Hát nem tudom. De azért jobban érezném magam, ha itt lenne veled.

-         Köszönök mindent… Szia - mondtam, és integetni kezdtem neki.

-         Vettem a célzást, gyere, felsegítelek az ágyadba…

-         Nem kell! Menj! Szia

-         Oké, oké, szia! –majd elment.

Másnap már jobban éreztem magam. Elmentem az orvoshoz, aki közölte ez teljesen normális…

-         Ne aggódjon… egy héten belül elkezdjük a kemoterápiát… akkor -, nem hazudok… nagyon rosszul lesz… de utána a daganat teljesen eltűnhet…

-         Értem- mondtam fásultan.

Eltűnhet… milyen megnyugtató…

Az orvos után jött a rettegett Lucással való beszélgetés. Rosszabbul viselte, mint hittem.

-         Ne haragudj Susan, tudod hogy nagyon jó munkaerő vagy… de sajnos…

-         Nem kell folytatnia… de én mondok fel… - feleltem idegesen.

Amint kiléptem a nagy épületből sírva fakadtam. Egész este sétáltam. Gondolkoztam, hogy lesz tovább. Fizetni kell az orvost, a lakást, a csekkeket… nem fogom bírni.

Teljesen összeomlottam. Ahogy csendesen, összekuporodva szipogtam a kedvenc parkom egyik fájánál, egy kezet éreztem a vállamon.

-         Te jó ég… Bill… a szívrohamot hoztad rám…- kiáltottam fel rémülten, miközben letöröltem könnyeimet.

-         Megint esik a hó… - mondta minden érzelem nélkül.

-         Mit keresel itt? –kérdeztem hasonló stílusban.

-         Érdekelne, hogy mi van veled… - végre a szemembe nézett.

-         Nem font…

-         Legalább annyit mondj hogy mennyire komoly… - valami furcsa csillogást véltem felfedezni a szemében.