-15-

Nagyjából fél óra kocsikázás után Bill látta rajtam a kialvatlanság első jeleit és felajánlotta, hogy vezet tovább. Belementem, mert azt éreztem, hogy nem tudok koncentrálni. Billel akarok lenni, figyelnem kell az utat és egyszerre a kettő nem megy. És én most inkább őt választom. Igazából most úgy éreztem, mindennel szemben őt választanám.

Járt már számtalanszor Münchenben, de azt mondta senki nem beszélt még úgy erről a városról neki, mint én. A magam kissé szentimentális és elvont gondolatait osztottam meg vele és határozottan úgy éreztem, talán kicsit túl sokat is beszélek egyfolytában. Viszont rajtan nem ezt láttam. Egész nap mosolygott, egész nap figyelt rám és kedves volt. Míg én elmentem az ügynökömmel beszélgetni, ő elintézett pár telefont egy közeli étteremben ücsörögve. Ott csatlakoztam hozzá, mikor végeztem és együtt ebédeltünk.

Fantasztikus nap volt. Nem emlékszem éreztem-e valaha ilyen jól magam egy másik ember társaságában. Már nem is emlékeztem milyen egy idegennel megosztani az életem ilyen hosszú ideig.

Már akkor hiányzott, mikor kiszállt a kocsimból este a házuk előtt. Csak néztem őt, és ahogy távolodott, úgy nőtt a maga után hagyott űr a szívemben. Elvesztem.

Mikor azt mondod, boldog vagy, az egy pillanatnyi állapot. Mert akkor, abban a pillanatban úgy gondolod minden tökéletes, minden úgy megy, ahogy mennie kell és tökéletesen jól érzed magad a saját bőrödben. De mikor úgy érzed, annyira boldog vagy, hogy már szinte fáj. Mikor arra gondolsz, lehetetlen, hogy ez veled történjen… az más. Az lelkiállapot, ami azt tükrözi, milyen sivár volt az életed azelőtt. Rádöbbensz, hogy amit addig jónak hittél az aligha elfogadható, amire úgy gondoltad nem lehetne jobb, az csak egy direkt elfogadás a saját nyomorúságodra, hogy magaddal is elhitesd, ennél nem lehetnél kiegyensúlyozottabb.

Szinte fáj rádöbbenni, mennyi időt pazaroltam el és az élet mennyire elhaladt mellettem tartalom nélkül. Mert persze, tartalom, egy sikeres könyv, egy álom megélése… de annyi időt fordítottam rá, hogy nem eszméltem fel belőle. Hisz az álmom nem volt tökéletes, nem volt kidolgozott, hisz csupán egyetlen momentumra építettem. Tudtam, a célom egy saját regény és pont. Nincs tovább. Nem számoltam a magánnyal, az idő múlásával.

Nem tudom visszafordítani, nem tudom megállítani sem az időt. De itt van valaki, aki bepótolja az elvesztegetett éveket. Itt van Bill, itt van William… egy új korszak, amiből már most tanultam.

Egyetlen hét. Ennyi kellett, hogy befejezzem a könyvet. Egy hét múlva begépeltem az utolsó szót, az utolsó gondolatot és a végére tettem az utolsó pontot.

Egyetlen hét. Ennyi elég volt, hogy tudjam, a Bill nélkül eltöltött évek már nem számítanak. Már csak a most van és már csakis a jövő felé tekintek.

Minden nap találkoztunk, minden nap egy újabb randi. Amennyi időt csak tudott, rám szánt, minden alkalommal más programot szervezett és minden nap meglepett egy szál virággal. Minden nap egy érzelmes, hosszú csókkal búcsúzott.

A hetedik randira vártam és a szívem még mindig ugyanolyan hevesen vert, mint ahogy azt teszi minden egyes alkalommal az első pillanattól fogva.

Már ébredés után azt terveztem, mit veszek fel.

Újra elővettem mindent. A rajzokat, a képeket, a papírokat, amikre róla írtam, mikor épp ihletet adott. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy az az ismeretlen fiú kapucniban telefonálva ilyen mély benyomást keltett bennem… és szinte valószínűtlen, hogy ő is így érez viszont.

Tíz óra táj küldtem egy sms-t az ügynökömnek, aki azonnal válaszolt is. Fel volt dobva, és emésztette a kíváncsiság. Megkért, találkozzunk, vigyem a laptopot, és hagy olvasson bele. Nem szívesen vágtam neki egy újabb utazásnak, de nem volt mit tennem. És úgy is kellett valamivel töltenem a napnak azon részét, amit nem Billel töltök.

-         Már megint virág? – vonta kérdőre az épp indulásra kész öccsét Tom.

-         Ki fogsz nevetni.

-         Nem hiszem.

-         Tom. – nézett rá szúrós tekintettel.

-         Na jó, talán.

-         Ma vagyunk egy hete együtt. Ez itt hét szál rózsa.

-         Szóval nagy a szerelem.

-         Fogalmam sincs hogy történt, de úgy érzem, nem tudnék nélküle lenni. Érted ezt?

-         Hát öcsi én ehhez nem nagyon értek, de bevallom, jó így látni téged.

-         Ma azt hiszem, ezt közlöm vele is.

-         Mit is?

-         Megmondom neki, mit érzek. Elmondom, hogy szerelmes vagyok belé.

-         Jaj de édes. – nevette mégis el magát Tom.

-         Hé.

-         Jó nem piszkállak, tudod. Csak fura. Mármint ez az egész. Előre eltervezve jelented be, hogy mit érzel.

-         Meg akarom lepni. Az előbb írt, hogy el kellett mennie Münchenbe. Feldíszítem a lakást. Szirmok gyertyák, hangulatvilágítás.

-         Első szex?

-         Nem feltétlen az a cél.

-         Szóval te már maximálisan bízol benne. Már letettél arról, hogy szándékosan tévedt ide és letettél arról, hogy figyelt minket.

-         Ezt nem lehet megjátszani.

Billnek eltökélt szándéka volt meglepetést okozni, mosolyra fakasztani és levenni a lábamról, hogy végül szerelmet vallhasson.

A csokrot már korábban megvette, az ötlet később jött, mikor megtudta, nem leszek otthon. Útba ejtette ismét a virágüzletet és felvásárolta a legszebb gyertyákat, legszínesebb rózsákat.

Egy utcával arrébb parkolt, hogy az autóját se szúrjam ki, mikor hazaérek. Sietős léptekkel sétált fejére húzott kapucniban egy csokorral és egy hatalmas zacskóval a kezében. Fejben már számtalanszor eltervezte, mit fog mondani, hogyan fogja megfogalmazni érzéseit. Egy percig sem tartott visszautasítástól, sőt ő is Sophie féle érzelem dús szerelmi vallomásra számított cserébe.

Mindaddig, míg be nem lépett a lakásba. Levette a cipőjét, a kulcsait a kisasztalon lévő tálkába dobta és a nappali felé vette az irányt.

Egyszerre hullott ki minden a kezeiből, ahogy meglátta a szanaszét heverő rajzokat, előhívott fotókat… mindegyiken ő volt. Ahogy a kutyáit sétáltatja, ahogy telefonál, ahogy elhajt a kocsijával. A rajzokon mind felismerte magát… és az írások. Az a pár sor, ami arról árulkodik, mit érzett az írójuk, mikor meglátta és figyelte őt, mikor nap mint nap azért ment oda, azért ült arra a padra, hogy lássa Billt…