56. rész. Miszter szépfiú.

-          Szerinted sikerülni fog?

-          Mi? – kérdezett vissza teli szájjal csámcsogva.

-          Ha Georg elmondja a fanoknak, hogy van barátnője, akkor Alyssa majd megbízhatóbb lesz. Mármint ez közelebb hozza majd őket egymáshoz?

-          Meg fogja-e érni?

-          Igen.

-          Nem tudom. Én olyan vagyok, aki küzd a kapcsolatért, és minden szálba belekapaszkodik. De mindenki más. Te például ahogy nem érzed jól magad, lelépsz. És most ne rágj be rám, ezt te mondtad tegnap.

-          Tényleg, hova lettél tegnap este? – jutott eszembe, és magamat is megleptem, milyen hamar túlléptem Bill megjegyzésén.

-          Nem akartam zavarni.

-          Azét szólhattál volna.

-          Kettesben akartalak hagyni titeket, és nem akartam hallgatózni sem. Komoly beszélgetésnek tűnt.

-          Nick idejön egy pár napra.

-          Hogyhogy? – kérdezett ismét vissza, de ezúttal már nem láttam azt a mosolygó fényt a szemeiben.

-          Mert most van ideje és hát legutóbb nem sokat voltunk együtt.

-          És mikor jön?

-          Nem tudom. Talán holnap.

-          Akkor ma még velem töltöd az időd?

-          Nem dolgoztok ma?

-          De igen. Viszont jövök még egy vacsival.

-          Ez jól hangzik. Főleg miután kicsaltad belőlem a reggelim felét.

Felálltam és lesöpörtem magamról a morzsákat a földre.

-          Mész?

-          Neked nemsokára jön az ébresztés, én pedig túl akarok esni az első kávémon. De figyelj. Hívj, ha tudod már mikor jöttök haza, és én elkészülök a vacsihoz.

-          Most irigyellek.

-          Hé, volt pár szabad napod, ne rinyálj. – nyújtottam rá a nyelvem és kisétáltam az ajtón.

Fogalmam nem volt mivel fogom tölteni a napot, de az ébredés utáni hangulatom még nem múlt el. Valamiért attól is nagyon jó kedvem lett, hogy David belement a dologba. Alig vártam már mi lesz a vége.

Jó kedvem volt attól is, hogy Nickkel tölthetek pár napot. Jó lesz egy otthonival lenni, főleg Nickkel. Furán érzem magam még mindig amiatt a bizonyos beszélgetés miatt, de nem vagyok az a típus, aki feszeng, és zavarba jön, hisz a legjobb barátomról van szó mégis csak. Igazából az utóbbi elég hosszú idő alatt egyetlen ember tudott zavarba hozni… Bill. Meglepődtem, mikor éreztem magamon azt a rég tapasztalt és egyáltalán nem hiányolt érzést.

Nagyjából egy óra múlva vonultak el a srácok nem túl lelkesen a pár napos szünet után a dolgukra. Az étteremben ülve kávézgattam, mikor láttam őket. David észre vett és vissza is jött hozzám egy percre.

-          Na szia. Beszéltem a többiekkel, összehozunk egy interjút, ahol rákérdeznek és Georg elmondja, hogy van neki Alyssa.

-          Mondtad már neki? – csillantak fel a szemeim örömömben.

-          Gondoltam, majd te közlöd. A te érdemed. Na rohanok is tovább.

Adott egy jól megszokott homlokpuszit és már távozott is.

Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy nincs ennyivel letudva a múltkori vita. Ismerem a bátyám, és olyan dologba avatkoztam, amibe nem kellett volna. Bennem nincs félelemérzet, nem léteznek számomra visszafogó tényezők, mikor valamit elhatározok, de számítok rá, hogy a jövőben lesz még visszhangja ennek az ügynek.

Egész nap tévéztem, nyomkodtam a laptopom, elszórakoztattam magam. Beszéltem anyuval, persze ő már rég tudott minden egyes momentumról. David és ő nagyon jó kapcsolatot ápolnak, a bátyám mindenről beszámol gátlás nélkül. Ami persze sokszor nem túl előnyös számomra. Mint ahogy most sem volt az. Anyu azt mondta, szép tőlem, hogy foglalkozom Georg lelki bajával és segítek nekik kicsit jobban érezni magukat, de nem kéne beleavatkoznom abba, amit a bátyám jobban tud, hisz nem véletlenül ő a srácok menedzsere és nem én. Erre egészen egyszerű választ adtam… én is lehetnék, ha akarnék, nem olyan nehéz meló ez, ahogy elnézem.

Öt óra körül már egészen meguntam a várakozást, így elmentem sétálni egyet. Nagyon bejött ez a mai lelkiállapot, ez a kissé melankolikus, kissé elgondolkodó és szentimentális lelkiállapot, ami reggel szállt meg.

-          Nick, hello. – pacsizott le David az épp megérkező Nicknek az aulában.

-          Sziasztok.

A négy srác is köszönt neki, ki kisebb, ki nagyobb lelkesedéssel fogadva őt.

-          Hát te? Nem is tudtam, hogy jössz.

-          Meglepetés. Viki?

-          Fogalmam sincs, szerintem a szobájában.

-          Akkor megyek is. Köszi. További szép estét srácok. – kacsintott Billre és egyenesen a liftek felé vette az irányt.

-          Öcsi. – bökte meg Tom az öccsét.

-          Mi van?

-          Nem tetszik a nézésed.

-          Te láttad, hogy rám kacsintott? Láttad, hogy direkt nekem szegezte a szép estét dumát?

-          Persze, hogy láttam.

-          Francba.

-          Mi van?

-          Ugrott az esti vacsi ezek szerint.

-          Milyen vacsi?

-          Szerinted?

-          Ó, hát ez ciki tesó. De azért kérdezd meg Vikit. Emlékszel legutóbb is nálad aludt, mikor itt volt miszter szépfiú.

-          Iszonyú vicces vagy már megint.

-          Mit sutyorogtok? – érdeklődött finoman David, habár sejtette, miről lehet szó.

-          Semmi. – vágták rá pillanatra pontosan egyszerre, de még egyforma hanglejtéssel is.

-          Aha. Na gyertek, együnk valamit.

Alig helyezkedtek el az asztalnál, mikor Nick visszatért.

-          Nincs a szobájában. Nem akarom felhívni.

-          Oké, megkérdezem. – vette elő David a telefonját. – Na végre. – szólt bele, mikor végre hajlandó voltam felvenni.

-          Mi az?

-          Hol vagy?

-          Na várj, időre kell hazamennem?

-          Nem, csak mi visszaértünk, gondoltam megkérdem nem vacsorázol-e velünk.

-          Én úgy tudom, már van vacsora meghívásom.

David kérdően Billre nézett, aki csak megvonta a vállát.

-          Értem. Akkor mindegy.

-          Öt perc és ott vagyok, egy kávét megiszom azért veletek.

-          Várunk. – búcsúzott ily módon és le is tette a telefont.

Tudtam, hogy van valami oka, hogy felhívott érdeklődni, így lépteimet iramosabbra vettem. Pár perc múlva már nyitotta is nekem az ajtót szívélyes üdvözlettel megspékelve a portás.

Egyenesen az étterem felé vettem az irányt és egyből Bill tekintetét sikerült elkapnom. Nem volt valami jó kedve, azonnal kíváncsi lettem, mi történhetett. És akkor állt fel az asztaltól Nick.

Nem hittem a szememnek, nagyon meglepődtem, hisz mára még egyáltalán nem vártam.

-          Hello baby. – ölelt magához, mikor odaértem az asztalhoz.

-          Megint megleptél. – öleltem viszont, de miharabb kis is bontakoztam ebből az idillből, mert kellemetlenül éreztem magam.

Értetlenül nézett rám, én pedig a többiek felé fordulva köszöntem.

-          Sziasztok.

-          Akkor gondolom, ma már ne számítsunk a társaságotokra.

-          Hát ha nem zavarunk, veletek vacsizunk.

-          Én gondoltam, elviszlek valahova, ha már Milánóban vagyunk. – karolta át a derekam Nick.

-          Menjetek nyugodtan. – tukmált rá David is én pedig már nem tudtam tovább ellenkezni.

Bill nem nézett rám, a csészéjében lévő kanállal játszott, Tom Nicket méregette, Gustav a szokásos magányba burkolózva nyomkodta a telefonját, Georg pedig rámmosolygott.

-          Akkor jó éjt srácok. – búcsúztam és elindultam az aulába.

-          Hé, mi van? – jött utánam Nick.