7. rész

-         Mióta ülsz kint?

-         Már egy jó ideje –mosolyogtam. És én is felálltam.

-         Hazavinnél, ha szépen megkérlek? –néztem rá.

-         Persze… és mi mondott Élien?

-         Az orvos? Hát… azt mondta az eredményektől, függ, hogyan tovább. Azt mondta, majd szól neked telefonon, ha megkapta őket. Miért mondtad, hogy együtt élünk?

-         Mert… nem tudom. Így tűnt logikusnak. De persze, azonnal felhívlak amint beszéltem Éliennel…

-         Rendben. Még pár gyógyszert ki kell váltanom, de kérlek, menjünk.

Bill szó nélkül kézen fogott és kimentünk a kocsihoz.

-         Vezethetem? –kérdeztem kislányos mosollyal az arcomon.

Bill rám nézett és elmosolyodott.

-         Tessék kedves –azzal odaadta a kocsikulcsot.

Én pedig beültem és beindítottam a csoda járgányt. Gyönyörű hangja volt. Én pedig a gázra léptem és minél több gázt adtam annál szabadabbnak, éreztem magamat.

-         Édes, nem mintha nem tetszene, hogy így száguldozol… de azért egy kicsit fogd vissza magad.

-         Oké, igyekszem –nevettem és visszább vettem a tempóból.

Amikor leparkoltam a házam előtt vigyorogva ránéztem Billre, majd adtam neki egy csókot.

-         Nem hittem, hogy ilyen boldoggá teszlek a vezetéssel.

-         Én se –nevettem boldogan. – Gyere, megmutatom a lakásom, persze nem olyan, mint a tied… de én szeretek itt lenni. –azzal kinyitottam a bejárati ajtóm.

-         Nagyon otthonos –mosolygott. Leült a kanapéra és elkezdett a hajával játszani.

Leültem mellé, és a kezébe nyomtam egy pohár kólát. Letette a kis asztalra és felém fordult.

-         Csak ennyit mondott?

-         Igen… ennyit mondott… ja… és még azt, hogy lehet gyerekem. Vagyis nagyvalószínűséggel.

-         Szeretnél? –kérdezte és közelebb jött hozzám.

-         Babát? –kérdeztem értetlenül.

-         Igen.

-         Már hogyne szeretnék. És te?

Bill kis híján megfulladt ugyanis éppen ivott volna.

-         Gyereket? Én? Nem is tudom. Nem hinném. Vagy… nem tudom. Még nem vagyok felkészülve egy gyerekre…

-         És mi van, ha ikrek születnek –kacagtam.

-         Jaj de vicces… - felállt és elkezdett fel-alá mászkálni.

-         Azt mondtad, kirúgtak… nem?

-         De igen…, majd keresek valami más munkát… mondjuk, takaríthatnék vagy…

-         De hát nagyon jól dolgoztál… és szeretted csinálni, nem?

-         Hiába, a főnök szerint, ha elkezdik a kezelést már nem bírnám a tempót… és lehet, hogy igaza van.

-         És akkor mi lesz veled? –mondta miközben az ablakhoz lépett és elkezdte nézni a nagy hópelyheket az udvaron…

-         Nem tudom… lehet, összeköltözöm Aneelaval, de nem akarok a terhére lenni…

-         És mi lenne… ha… költözz hozzám!

-         Bill nagyon kedves vagy de… ez túl gyors. Egy hete se ismerjük egymást és… már így is összezavarodtam, nem tudom, ki vagyok, mit akarok, amikor a közeledbe vagyok, teljesen elvesztem a fejem, és csak rád tudok gondolni mikor nem vagy velem. Mit tettél velem?

-         Elcsavartam a fejed –nevetett.

Odajött hozzám és felállított. Átkarolt és elkezdett velem lassúzni…

2 héttel később…

Átköltöztem Billhez. A doktornő örömmel újságolta, hogy műtéttel és persze még utókezeléssel ellehet távolítani a daganatot…

Amikor megtudtuk Billel egymás nyakába ugrottunk. Nagyon furcsa volt nekem Bill. És a viselkedése. Néha rajta kaptam, hogy szomorkodik. A családjáról egyáltalán nem beszélt. Egyet tudtam. Van egy ikertestvére is, akivel az utóbbi időben nagyon összezördültek.

Egyik reggel kócosan felkelt és átjött a szobámba. Nagyon álmosnak tűnt, és amikor az ágyam mellé ért belezuhant.

-         Hé! Bill, mit művelsz? –nevettem és hozzávágtam egy párnát.

-         Aludni akarok –dörmögte rekedt hangon, és fejébe húzta a paplanom.

-         És velem? –érdeklődtem és lehúztam a takarót a fejéről…

-         Iiigggeen –ásított, és rám feküdt.

-         Na, ne csináld már –mocorogtam és igyekeztem kibújni alóla, kevés sikerrel. Bill úgy húzott magához, mint egy kisgyerek a kedvenc alvós játékát.

Odakint megszólalt a telefon.

-         Hahó, ébresztő! A te telefonod, tessék felvenni… lehet fontos –lökdöstem, de Billt láthatóan nem érdekelte. – Akkor majd én felveszem –azzal legördítettem magamról. Az oldalára feküdt és békésen aludt tovább.

-         Halló tessék?! –szóltam bele.

-         Szia… Bill ott van? –kérdezte egy lágy hang, szinte libabőrős lettem… mintha csak Billt hallottam volna.

-         Igen, de nagyon mélyen alszik, te… Tom vagy… ugye?

-         Igen, én vagyok az…, mondd meg légyszi Billnek, hogy hívjon fel!

-         Rendben, megmondom…

-         Te Susy vagy? –érdeklődött.

-         Igen… honnan tudod?

-         Billtől… jobbulást kívánok.

-         Köszönöm, hát akkor… szia.

-         Szia Susy, szia…

Visszasiettem a szobába… Nagyon hideg volt a lakásban, mert a közelben csőtörés volt, és lezárták a fűtést az utcánkban. Bill nyakig be volt takarózva.

-         Gyere, bújj be, még a végén megfázol… ki volt az? –kérdezte. Még mindig rekedt volt a hangja, de annyira tetszett. Valahogy különleges érzés fogott el, amikor ilyen volt a hangja.

-         A testvéred volt az. Tom. Azt mondta, hívd majd fel… szerintem fontos…

-         Jó. Majd felhívom. De most gyere ide –azzal berántott az ágyba. Nagyon jó meleg volt a paplan alatt, szorosan hozzábújtam.

-         Kérlek, hívd fel most. –szóltam pár perccel később.

-         Oh Susy, kérlek hadd ne kelljen beszélnem vele. A legutóbb, amikor beszéltünk…- elharapta a mondatot.

-         Mi az? Nem bízol bennem? Soha nem beszélsz a családodról, és senkiről, meg semmiről. Én már mindent elmondtam magamról. Nem azt mondtam, hogy mondd el a legféltettebb családi titkokat, se azt, hogy mindent szóról szóra mesélj el… csak valamit… kérlek… bízz meg bennem. –fakadtam ki.

-         Ezek olyan dolgok, amiket… nem tudok csak úgy elmondani. Tom nem csak a viselkedésével borítja ki a közelében lévőket, hanem azzal is, hogy mindig csak magát nézi, az ő érdekeit…

-         Nekem nagyon kedvesnek tűnt… - böktem ki, miközben elkezdtem felöltözni.

-         Persze, amíg meg nem kap, nagyon kedves… minden lánnyal ezt csinálta és csinálja még a mai napig is.

-         Ezt hogy érted?

-         Egyszerű. Minden szépet mondd a kiszemelt áldozatának, és miután lefeküdtek, hozzávágja a ruháját és kiadja az útját –Bill annyira ridegen beszélt a saját testvéréről, hogy az már felháborított.

-         Azért nem hinném, hogy ilyen kegyetlen…

-         Ó, kedvesem, te még nem ismered őt, de tudod mit? Felhívom és megbeszélek vele egy találkozót, amire te is eljössz… legalább megismerkedtek…

-         Hát… - mondtam miközben a fogkefe még a számban volt –lefen.

-         Tessék? –nevetett.

-         Legyen! –mondtam immár szép, tiszta fogakkal. Odamentem, hozzá és adtam egy puszit a nyakára. –Most mennem kell. Az orvos azt mondta, hogy ma megbeszéljük, a műtét időpontját.

-         Én is megyek! –pattant ki az ágyból és berohant a fürdőszobába.

-         Bill, nem kell –nyitottam be a fürdőszobába. Nagyon tündéri volt. Egy szál alsógatyában állt előttem, a haja az égnek állt, bal kezében parfüm, jobb kezében szemceruza volt. Nem bírtam megállni nevetés nélkül.

-         Igen is veled megyek, és mi olyan vicces? –kérdezte miközben egy adag vizet fröcskölt rám.

-         Te vagy a vicces. Meg ahogy reggelente csatatérré változtatod a fürdőt, de ahhoz képest nagyon gyorsan el tudsz készülni.

-         Oh köszönöm a bókot Madmasel –azzal meghajolt előttem.